Rejtélyes hangfelvétel jelent meg a fővárosi ingatlanügyekről

2021. november 07. 16:59

A felvételen egyértelműen, jól hallhatóan megnevezték a Városháza eladás kapcsán hírbe hozott Berki Zsoltot.

2021. november 07. 16:59
null

Újabb részletek láttak napvilágot a Városháza eladása kapcsán. A videofelvételen ugyanaz az álarcos alak, Anonymus beszél, aki a Cseh Katalin körül a nyáron kialakuló céges botrányhoz is megannyi információt osztott meg a közvéleménnyel.

A videón szereplő alak ezúttal Berki Zsolt kapcsán játszott le egy hangfelvételt. Berki annak a Northern Rock Kft.-nek a tulajdonosa, amely az Index által nyilvánosságra hozott szerződés szerint megbízást adott a Városháza eladására. 

Az álarcos által vasárnap bemutatott hanganyagon két férfi beszélget, az nem derült ki, hogy kik ők pontosan. Egyikük azonban egyértelműen, jól hallhatóan megnevezte Berki Zsoltot, és részletesen elmondta, hogy Berki közreműködésével hogyan jutott hozzá korrupciógyanús körülmények között a fővárosi önkormányzat egyik ingatlanához.

Az esetet elmesélő férfi világossá tette azt is, hogy az ingatlanvétel 2019 után, már Karácsony Gergely főpolgármestersége idején történt.

Anonymus az állítások súlyát tovább erősítve megadta a szóban forgó ingatlan helyrajzi számát.

Karácsony eddig cáfolt

A Városháza eladásának hírét az Index robbantotta ki. A főpolgármester erre úgy reagált, hogy a portál „fake news kampányt” folytat, azt állította, nincs „Városháza-ügy”, a napokban pedig bejelentette, feljelentést tesz„hogy kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát”.

Érdemes megemlíteni, hogy Kerpel-Fronius Gábor, valamint Gy. Németh Erzsébet tagadta, hogy ismernék Berki Zsoltot, akiről a felvételen szó esik. 

A teljes felvétel alább hallgatható meg:

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adofizeto
2021. november 08. 13:22
Hát gyerekek ez nagyon gyenge anyag, maximum a trollokat lehet vele etetni... A nagymamám is hihetőbb sztorikat rak össze hétvégén.
Sámánkirály
2021. november 08. 09:49
Na igen Barts Balázs..... "Érdekes" figura. Mindenki elgondolkozhat azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy kb ő az egyetlen olyan vezető aki a váltás után is ugyanabban a pozícióban maradt és nem nyúltak hozzá? Igen komolyan két kapura játszik és játszott.
Pierre
2021. november 07. 21:41
az orbani információs hadviselés megismeréséhez, a szervezett gyűlöletkampányok, az álhírek, a trollok működésének megértéséhez érdemes megnézni a forrást, ahonnan másolja: "Putyin trolljai senkit sem kímélnek, és a közösségi oldalak az egyik fontos eszközük. Jessikka Aro, finn újságíró Putyin trolljai című könyve bepillantást enged az orosz információs hadviselés, a szervezett gyűlöletkampányok és az álhírek világába, méghozzá a szerző személyes tapasztalatain keresztül, aki 2014-ben cikkei miatt került a Kreml trollgyárainak kereszttüzébe. A könyv emellett nyolc másik ember történetét is bemutatja, akik hasonló bosszúhadjárat áldozataivá váltak, így tűpontos képet fest arról, hogy működik az Oroszország által támogatott dezinformáció, és miért van olyan egyszerű dolguk a trolloknak a közösségi oldalakon." https://szakirodalom.atlatszo.hu/2021/11/05/putyin-trolljai-senkit-sem-kimelnek-es-a-kozossegi-oldalak-az-egyik-fontos-eszkozuk
pumuklik
2021. november 07. 21:32
Erre mondta a fasz mzp, hogy az ellenzék megszabadult a korrupciótól! A Jelen lap YouTube csatornáján készült felvételén 3 napja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!