(Ki)lógunk a NATO-ból?

„A 2003-as NATO-csúcson tett vállalásokkal együtt a kormány egy modulszerű, multifunkciós, nemzetközi színtéren bevethető hadsereget létrehozását kezdeményezte. A védelmi költségvetés reformja el is indult, de csak kísérlet maradt, mert a kormány túlterhelte az országot a 2002-es jóléti intézkedésekkel.A 2006-tól soros Gyurcsány-kormány először a múlt gigahiánya, majd a gazdasági válság miatt nem tehette költségvetési prioritássá a honvédelmet, inkább erősen racionalizált, többnyire fiskális szempontok uralma mellett. Ez érintette a személyi állományt, a hadvezetés középszintjét, a toborzást változásokat. Eredmény, hogy a harcoló alakulatok száma emelkedett, de sajnos e ciklus alatt sem állt fel egy olyan finanszírozási forma, amely garantálja a védelmi kiadások folyamatosságát. Sőt, a haditechnikai fejlesztések újra csak elmaradtak, a tartalékos rendszer most sem telt fel tartalommal. A 2007-ben a honvédelem jövőjével foglalkozó országgyűlési határozat az eddigi folyamatokat egyértelműsítette, kilátásba helyezte a fejlesztéseket. Csakhogy a politika ismét megfeledkezett egy nemzeti-katonai stratégia megalkotásáról, a változtatások továbbra is úgy zajlanak, hogy nem tudjuk, milyen haderő-modellt akar üzemeltetni az állam.A második Orbán-kormány első két évében tiszta, átlátható viszonyokat ígért a területen, és elkötelezte magát egy lassú, de talán épp ezért tartható fejlődési pálya mellett. Külpolitikai megítélésünk azonban romlott a kétharmados nyomulás meglehetősen sok és látványos akciója miatt, így érthetőbb a mostani erősebb bírálat NATO-tagságunk kapcsán.”