*Ez a tartalom csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető.
VI. évfolyam 21. szám
Szentkirályi Alexandra
Karácsony átverte a budapestieket
2024. május 22.
*Ez a tartalom csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető.
Hetilap
Az atomfegyverek korában is létezik még „igazságos háború”? A katolikus egyház vezetői szerint nem
Felelőtlen a Nyugat fokozott bevonódása a konfliktusba, hiszen nincs reális esélye a sikernek. Szilvay Gergely írása.
Így (nem) látja Amerika az erdélyi magyarok sérelmeit
Más csoportokhoz képest kevésbé foglalkozik az Egyesült Államok a romániai magyarokat érintő jogsérelmekkel.
A sportsikerek egyesítik a nemzetet – Fürjes Balázs a Mandinernek
Beszélgetés Fürjes Balázzsal, a NOB állandó magyar tagjával utcai sportokról, veszélyeztetett sportágakról és persze a párizsi olimpiai reményekről.
Óriási lehetőségek a kínai–magyar együttműködésben
Beérni látszik a keleti nyitás gazdaságpolitikája: a versenyképesség terén az EU-s környezet gyengülése mellett is jó pozícióba helyezik hazánkat az erősödő kínai kötelékek.
Palántaláz
Minden tavasszal emberek sokaságát éri el a szenvedély, amit palántaláznak nevezhetnénk. Aki egyszer rabjává vált, az nemigen szabadul többé.
Az új Buda
A legnépesebb, legváltozatosabb – és az egyik legfiatalabb – kerület a XI., sokszínű városrészekkel és rengeteg mikrotörténettel.
Az anyatejjel is
Nem meglepetés a román nemzeti indoktrinációnak a mindenkori magyarénál ötven-százszorosan nagyobb foka.
Külföld
Lesz-e II. Ursula?
Egyre kétségesebb, hogy Ursula von der Leyen képes lesz-e újrázni az Európai Bizottság vezetői tisztségében, ahogy egymás után derülnek ki az őt és családját övező botrányok.
Elnökét vesztette Irán
Helikopter-balesetben meghalt Irán elnöke és külügyminisztere. Idegenkezűségről nem beszélnek a hatóságok, de a tragédia így is új fejezetet nyit az ország politikatörténetében.
Merénylet után oszlik a köd
A Robert Fico elleni fegyveres támadás óta csak a törékeny közmegegyezés miatt nem estek egymás torkának a pártok és választóik Szlovákiában.
Közélet
Remélem, győz a konzervatív forradalom – Stumpf István a Mandinernek
Az egykori alkotmánybíróval az Egyesült Államok progresszív erők uralta politikájáról, a közelgő elnökválasztásról és a woke-kal beborított egyetemi világról beszélgettünk.
Semmi béke, semmi megújulás, a 2010 előtti balliberális világ tért vissza Budapest élére – íme a fővárosi balos botránykrónika!
A június 9-ei választáshoz közeledve körképet készítettünk a teljesség igénye nélkül a baloldali-liberális vezetésű önkormányzatokban 2019 óta kibukó ügyekről.
Nagyon várom a vitát, ha a valódi főnök, Gyurcsány Ferenc ül velem szemben a székben. Lenne miről beszélnünk! – Szentkirályi Alexandra a Mandinernek
Mit gondol a Fidesz Budapestről? Hogyan reformálná meg a közlekedést? Leül-e vitázni az ellenfeleivel? Interjú a kormánypártok főpolgármester-jelöltjével.
Könyvek a jövőről
Állatkert és metropolisz
A modern ember viselkedése úgy érthető meg a legjobban, ha fogságban tartott állatokat tanulmányozunk. A Homo sapiens évezredeken át sikerrel alkalmazkodott közösségeinek és az élet összetettségének a növekedéséhez, ám az utóbbi száz év változásaira nem volt felkészülve.
Élet
Angyal vagyok, egy leszületett ember, ez a hivatásom. Összeköttetésben maradtam valamivel, amit nem lehet megfogalmazni – Müller Péter Sziámi a Mandinernek
Müller Péter Sziámival a nemrég megkapott Fonogram életműdíj kapcsán készültem szabályos interjúra, de sokkal több: igazi beszélgetés lett belőle.