Mondják, megtisztítja a látást. Kiéget a tekintetből minden nem oda valót. Mintha saját legmélyebb lényembe néznék. Mintha rajta keresztül lelátnék oda, ahol már tőlem függetlenül létezik minden, s én csak úsznék ennek a mindennek a felszínén, mint egy rönk a folyó sodrában. A tüzekre emlékszem. A tüzekre erdei tisztásokon, a föléjük hajló lombok alatt, tüzekre vízpartokon, tüzekre hegycsúcsokon. A lángok által megvilágított kövekre, a lidérces árnyjátékokra körülöttünk, a füstre, ahogy magával viszi a patak fölött örökké mozgó levegő.
Legelőször is álljon a sátor. Kerüljön helyére a hálózsák, a párnaként szolgáló hátizsák, a bicikliket kössük oda egy közeli fa törzséhez. Aztán jöhet a tűz helyének keresése. A tűznek jó helyen kell lennie, rossz helyen rossz gondolatokat szülő tüzet rakhatunk csak. Carlos Castaneda írja Don Juan tanításai című könyvében, hogy mestere, az öreg jaki indián bevezető feladatként arra szólította fel őt, keresse meg a helyét a ház tornácán. A tanítás befogadására ugyanis csak akkor válik majd alkalmassá, ha a saját helyéről hallgatja azt. Itt már el is időzhetnénk, a saját helynél. Hogy ugyanis tudjuk-e, hol a saját helyünk. Castaneda már ebbe az első, viszonylag könnyűnek szánt feladatba kis híján beleőrült. Sehogy sem tudott rájönni, hol lehet a helye. Egyáltalán, hogyan keresse meg. Aztán nagy nehezen, többórás megfeszített szellemi munka után sikerült megtalálnia azt a helyet a tornácon. Onnan kezdve valamivel könnyebb dolga volt. A saját hely megtalálása fontos, mert szinte senki és semmi nincs a helyén. Mindenki valaki más helyét foglalja el. Átláthatatlan a zűrzavar.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
Előveszem Csics Gyula 1956-os naplóját, mondom a gyerekeknek, hogy ezt a naplót 1956-ban egy ugyanannyi idős kissrác írta, mint ők. Rögtön van jelentkező a felolvasásra. Csender Levente írása.
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. Knopf Alexandra írása.
A programprospektusokban nem szerepel, és a bejárat körül sem hívja fel rá semmi a figyelmet, hogy odabent filmeket vetítenek. Ide csak betévedni lehet, ahogyan az álmaimban tévedek be, mindig meglepetten, mindig örvendezve, hogy vannak még ilyen helyek.
Ez a magyar elnökség legnagyobb eredménye.
Ma tartják a magyar–török kulturális évad zárógáláját Ankarában, ahol Orbán Viktor és Sulyok Tamás közösen képviseli Magyarországot.
