Július végén tette közzé végleges jelentését az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a Magyarországon április 3-án lebonyolított parlamenti választásokra és a gyermekvédelmi népszavazásra vonatkozóan.

Az EBESZ politikai nyomásra történetében másodszor indított uniós tagállamban teljeskörű választási megfigyelő missziót. A szervezet azért döntött így, mert az év elején

Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) február végén Választási Megfigyelési Missziót létesített Magyarországon. 

A kollektíva ekkor még csak 20 Budapesten tartózkodó szakértőből, valamint 18 hosszú távú megfigyelőből állt (az EBESZ 18 részt vevő államából delegálva). Ez a csapat bővült ki a választás napján egy többszáz fős misszióra: a választás napjára 45 EBESZ-tagország 312 megfigyelőt delegált. 221 megfigyelő az ODIHR kötelékéből érkezett, 91 tagot pedig az EBESZ Parlamenti Közgyűlése választott ki.

A civil szervezetek az EBESZ részére címzett felkérő levélben kifejezték: úgy gondolják, jelentősen növeli a választásokba vetett közbizalmat, ha az ODIHR erélyes elkötelezettséget mutat amellett, hogy rendszerszintű és teljeskörű vizsgálatot folytasson le a választások napján zajló eljárásra vonatkozóan. A civil szervezetek célja ugyanis az volt, hogy a teljeskörű megfigyelés a demokratikus folyamatok tisztességességét garantálja.

„Egyfelől-másfelől”

Ha a cél valóban ez volt, a misszió sikerrel zárult: az EBESZ a jelentésben végül leírta, hogy

illetve, hogy a választások és a népszavazás „lebonyolítása szakszerű és jól szervezett volt, de azt az egyenlő esélyek hiánya árnyékolta be. A választási verseny résztvevői nagyrészt szabadon kampányolhattak, ugyanakkor a kampány – habár versengőnek volt tekinthető – kifejezetten negatív hangvételű volt, és azt a kormányzó koalíció és a kormány közötti jelentős mértékű átfedés jellemezte.”

A végleges jelentés szövegezését egyébként az „egyfelől-másfelől”-érvelés tulajdonképpen végig áthatja. Számos esetben visszaköszön például, hogy a szöveg szerkesztői „egyfelől” ismertetik a hazai jogszabályi környezetet, amely ugyebár „megfelelő alapot jelent a demokratikus választások lebonyolításához”.

(amelyek politikai és módszertani hibáiról például itt írtunk). 

Az EBESZ-jelentés szövegezői ugyanakkor nem minden esetben ilyen alaposak. A „Kifogások és fellebbezések” alfejezetben például a magyar választásokkal kapcsolatos aggályokat a következő állítással kívánták erősíteni: „Az ODIHR választási megfigyelési missziójának néhány interjúalanya kétségét fejezte ki az ítélkező testületek pártatlanságával kapcsolatban.” Ítélkező testületek alatt ebben a kontextusban azt a Kúriát és Alkotmánybíróságot kell érteni. 

Az állítás hitelén azonban nem segít az, hogy

Ahogy azt Dr. Varga Réka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dékánja és Dr. Mázi András (NKE-ÁNTK) az Öt Perc Európa Blogon megjelent írásában is kifejti, hasonló a helyzet a közszférában dolgozók kampányban való részvételre kényszerítésének vádja, az egyes településeken a közmunkásokra gyakorolt polgármesteri nyomás, a konkrét szavazatvásárlás gyanúja, valamint a közmédiában tapasztalt cenzúra állítása esetében is.

Hazánk esetében a kritika nagyobbat szól, mint a németek vagy az osztrákok esetében

Ha már Alkotmánybíróság és Kúria: az ODIHR hibának tartja, hogy nincs biztosíték a hazai jogrendszerben arra vonatkozóan, hogy a választási vitafolyamat bármely szintjén nyilvános tárgyaláson hallgatják meg a választással kapcsolatos kifogásokat. 

Azzal a dokumentum készítői nem foglalkoznak, hogy sem a Kúrián, sem az Alkotmánybíróságon nem jellemzők a személyes meghallgatások (erre ott vannak a rendes bíróságok). De láthatólag az sem érdekelte a készítőket, hogy választási eljárások esetében ugyanez a gyakorlat számos más helyen is. 

És ez azért nem jogellenes, mert az Emberi Jogok Európai Egyezménye a nyilvános tárgyaláshoz való jogot csak a polgári igények érvényesítésekor és a büntetőeljárásokra vonatkozóan kéri számon. Éppen ezért

Eszerint szóbeli meghallgatást csak akkor kell elrendelni, ha az eset előzetesen megítélhető körülményeiből az következik, hogy a meghallgatás érdemi előrelépést jelenthet az ügyben.

Magyarországon az ODIHR választási megfigyelési missziója mintegy 200 kifogás és fellebbezés tárgyalását figyelte meg; két esetben hallgattak meg benyújtót.

Az EBESZ megfigyelői aggályosnak tartják továbbá, hogy bizonyos 2018. évi törvénymódosítások a választási bizottságok határozatai elleni jogorvoslat lehetőségét csak az „érintettek” személyi körére korlátozta: vagyis az fellebbezhet egy ilyen határozat ellen, akit személyesen érint az ügy. Ez a megoldás az EBESZ szerint „indokolatlanul korlátozta a választás valamennyi résztvevőjének a hatékony jogorvoslathoz való jogát”.

Az EBESZ szerint a hazai megoldás különösen a Velencei Bizottság által „jó gyakorlatként” meghatározottakkal [3.3.f) pont] és az EBESZ 1990. évi koppenhágai dokumentumának 12. bekezdésével ellentétes. Utóbbi úgy rendelkezik, hogy „mindenkinek hatékony jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani a közigazgatási határozatokkal szemben az alapvető jogok tiszteletben tartásának garantálása és a jogi integritás biztosítása érdekében”.

A hazai Kúria következetesen úgy foglal állást, hogy érintettség akkor állapítható meg, ha a kérelmező saját jogaira és kötelezettségeire az állított jogsérelem közvetlenül kihat. Ezzel ellentétben például

– az egyéni szavazók számára nem. Ez az aggály egyébként meg is jelent az EBESZ által a 2019. szeptember 29-ei ausztriai parlamenti választásokra vonatkozóan elkészített jelentésben.

Ha tehát a magyar szabályokkal probléma van, akkor az osztrákkal e tekintetben az aggályok még súlyosabbak. Mégis hazánk esetében „szól nagyobbat” az EBESZ kritikája a kivételes és indokolatlanul szigorú teljeskörű választási megfigyelő misszió tükrében.

Az EBESZ szerint az az ideális, ha a mentális fogyatékossággal élők is szavazhatnak

Magyarországon választójoggal rendelkezik az, aki a választás napjáig betöltötte a tizennyolcadik életévét, vagy a tizenhatodik életévét és házas. Gyakorlatilag ugyanezek a Polgári Törvénykönyv szabályai a cselekvőképességre vonatkozóan. 

Az EBESZ ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a családi állapoton alapuló megkülönböztetés ellentétes a nemzetközi normákkal. Ugyanakkor minden tekintetben groteszk helyzetet teremtene az, ha a gyámhatóság egy tizenhatodik életévét már betöltött személynek engedélyt adna a házasságkötésre, házasemberként viszont még két évig nem szólhatna hozzá a közügyekhez. Egyébként ez a helyzet Németországban. 

Abban a

Magyarországon ezzel ellentétben a korlátozottan cselekvőképesnek nyilvánított személyek egyéni bírósági határozattal kizárhatók a választójogból. Ezt az EBESZ nemkívánatosnak ítéli, és dőlt betűkkel utasítja Magyarországot arra, hogy megszüntesse a mentális és értelmi fogyatékossággal élő személyek szavazati jogának korlátozását.

És teszi azt annak tükrében is, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága például épp egy magyar vonatkozású, az Alajos Kiss kontra Magyarország ügyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy megalapozott érvek szólnak az állam részéről amellett, hogy biztosítani kell:

Jogos kritika: hozzá kell nyúlni a választókerületekhez

Az EBESZ szintén kritikaként jegyzi meg, hogy a nemzetközi gyakorlattal ellentétben a hazai jogszabály az egyéni választókerületekben a választók átlagos létszámától akár 20 százalékos eltérést is lehetővé tesz, és a magyar törvényi előírások ellenére a parlament elmulasztott felülvizsgálni a választókerületek határait.

A kommunizmus végóráiban megrajzolt választókerületi térképet – a jogos társadalmi igényekre reagálva – 2010 után újrarajzolták. Az új koncepció kiindulópontja az volt, hogy a választókerületeket összefüggő területek alkossák, határaik nem léphetik át a megyék és a főváros határait, illetve, hogy az egyes körzetekben élő választók számának nagyságrendileg azonosnak kell lennie. 

Egy népszerű példa a múltból: korábban a Veszprém megyei 6. számú választókerületben 27 073 szavazó élt, Pest megye Gödöllő székhelyű 4. számú körzetében pedig 67 092. Így a népesebb körzetekben élők szavazata arányosan kevesebbet ért, mint a kisebb lélekszámú választókerületekben élőké.

Az új szabály nem engedi meg, hogy az egyéni körzetekben élő választópolgárok száma az országos átlagtól 15 százaléknál nagyobb arányban térjen el. Amennyiben a különbség mértéke eléri a 20 százalékot, az Országgyűlésnek módosítania kell a választókörzetek határát.

Ez a Közép-Magyarország régióban szükségessé is válhat. A régió jelentős területét a fővárosi agglomeráció foglalja el, a problémával érintett körzetek sorában pedig kiemelkedő helyet foglal el a Dunakeszi székhelyű Pest megyei 5-ös körzet. Itt harmadával több választópolgár voksolhat, mint az országos átlag. A fentiek alapján a hosszú távú népesedési folyamatok figyelembevételével kell elgondolkozni a megoldáson, akár a választókerületek számának növelésén.

Az EBESZ problémásnak tartja, hogy Magyarországon a választókerületek határait sarkalatos törvény rendezi, vagyis azok csak kétharmados országgyűlési támogatással módosíthatók. Az EBESZ éppen ezért azt indítványozza, hogy a jelenlegi határokat „egy független testületnek kell átlátható és inkluzív módon” meghatároznia. 

Az EBESZ feltehetően nem tud arról, hogy az Alkotmánybíróság 2010-ben hozott határozatot arról, hogy a választókerületek meghatározása akkor alkotmányos, ha törvényi szinten történik – vagyis csak az Országgyűlés járhat el ebben a tárgykörben.

Kép: Az EBESZ megfigyelői megtekintik az urnazárást Hódmezővásárhely közelében. ATTILA KISBENEDEK / AFP