Ma 750 éve hunyt el V. István királyunk, IV. Béla örököse – aki egy ideig önállósította fél Magyarországot. Apa és fia ellenségeskedésben élt, életre-halálra viaskodtak, István megítélése azóta is vitatott.
Nyitókép: IV. Béla társuralkodóvá koronázza fiát, Istvánt (Képes-krónika)
V. István a korszakos jelentőségű királyunk, IV. Béla és egy bizánci hercegnő elsőszülött fiaként született 1239-ben, magyar királyként 1270 és 1272 között regnált. A hazai történetírásban alakja ellentmondásos:
és jó szervezőtehetséggel megáldott, tehetséges uralkodóként bukkan fel.
A viszály magja
A tatárjárás alatt István szüleivel egyetemben Dalmáciában húzta meg magát. Ezt követően apja már gyermekként megkoronáztatta és a kunokkal való szövetséget megpecsételve, akikre égető szüksége volt az ország védelmére a nehéz időkben, a kun fejedelem lányát jegyezték el vele.
A már nagykorú herceget apja Erdély élére állította 1257-ben, de a következő évben már Stájerország déli részét kormányozta. Az akkor Magyarországhoz tartozó Dél-Stájerországban 1258-ban felkelés tört ki, és egy morvamezei csata (egy a sok közül) rövid úton véget is vetett a Stájerország feletti magyar uralomnak (1260). A „gondok” valahol itt kezdődtek.
hiszen késett a fősereg, István pedig megsérült. Mindent egybe véve, István itt már bizonyította rátermettségét, a viszály szikrája pedig kipattant.
1262-ben már a fegyverek beszéltek kettejük között, a források valóságos (bár rövid) háborúról szólnak, melynek végén egy oklevél első alkalommal nevezi Istvánt ifjabb királynak. Az oklevelek az 1262-es szembenállás okairól nem adnak tájékoztatást, de Kristó Gyula szerint alapvetően a a nagybirtokosság ereje nyilvánult meg a király és elsőszülött fia folyamatos és egyre fokozódó ellentétében.
Az ifjú társkirály és a belháborúk
Szabados György szerint IV. Béla és fia párhuzamos, megosztott uralkodását érintően már az uralkodói szabadság teljes elkülönülése mutatható ki, aminek a korábban is „népszerű” apa-fia, uralkodó-örökös rivalizálások alatt semmilyen nyoma sem volt tapasztalható. Ez tehát valami új dolog volt:
Az ifjabb királyság intézménye és kialakulása örökös történészi viták kereszttüzében áll, de egy biztos: István de facto uralkodásának jelentősebb része az ifjabb királyságának időszakára esik, amikor is az ország páratlan megosztása következett be,
Fontos megemlíteni, hogy IV. Béla és István híveinek birtokai nem igazodtak az országot kettészelő határvonalhoz, ahogy a királyi család egyes tagjainak birtokai sem – ezek természetesen ugyancsak feszültségforrások lehettek.
1264-ben aztán összehangolt támadássorozat indult az ifjabb király friss „országa” ellen, a támadók között pedig ott volt például István testvére, Anna is: ebből láthatjuk, hogy volt egy kis „családi viszály szaga” ezeknek az éveknek.
Az ifjabb király később támadásba lendült, a döntő csatára pedig Isaszeg mellett került sor (1265), ahol István teljes győzelmet aratott, így az ország sorsa az ő akaratától függött. A békekötés szövege szerint IV. Béla visszafogadta atyai szeretetébe Istvánt, aki viszont fiúi tiszteletéről és engedelmességéről biztosítja apját. Ez mind nagyon szépen hangzott, de valójában a mélyen húzódó ellentétek nem csitultak: 1266 és 1268 között újra fellángolt az ellentét, a katonai összecsapás elmaradása a királyi szerviensek akaratán múlhatott. Az adok-kapok végül a második honalapító, a gyűlölt-szeretett apa, IV. Béla 1270-es halálával ért csak véget.
István hercegi koronája
István külpolitikája
Összességében elmondhatjuk, hogy IV. Béla a cseh, míg István a nápolyi irányt helyezte előtérbe. Ez utóbbi kapcsolatot erősítette az 1269-es házassági szerződés, amelynek értelmében
A szövetség minden bizonnyal II. Ottokár cseh király ellen irányult, hiszen apja „cseh politikáját” István a kezdetektől ellenezte. Nővére, Anna, aki már az István elleni hadjáratban is részt vett, az ország kincseinek egy részét „lenyúlva” Ottokárhoz menekült, és nem volt egyedül: apja számos híve is követte őt, ami azt is jelentette, hogy a koronázás után IV. Béla bárói gyakorlatilag eltűntek a politikai életből.
István az Ottokárral kialakult konfliktusát (ellenséges, egykori Béla-párti magyar főurak támogatása, Anna-féle kincsek) kezdetben ugyan békésen, tárgyalásokkal próbálta rendezni, de ez nem sikerült, az 1270-1271-es háború pedig kiegyezéssel zárult: a cseh uralkodó letett a „hűtlenek” további támogatásától, V. István pedig, fájó szívvel, a nővére által Prágába vitt kincsekről mondott le.
Biztató reformok és szomorú vég
Aztán, amikor a fenti béke hatására István hatalmi helyzete konszolidálódott, és megkezdte biztató reformtervei megvalósítását – fejlesztette a városokat és a vendégtelepes községeket, átfogó privilégiumot adott a szászoknak, rendezte a királyi birtokok ügyeit, célul tűzte ki az udvari birtokszervezet újraszervezését, területi gyűléseket hívott össze a nemeseknek – akkor beütött a krach. 1272-ben István a nápolyi király meglátogatására indult, de útközben váratlan csapás, valójában támadás érte, hiszen Gutkeled Joakim,
A király serege ezt követően hiábavalóan ostromolta Kaproncza várát, ahova a trónörököst vitték. Talán épp az események hatására István súlyosan megbetegedett és hamarosan, 1272. augusztus 6-án meghalt. A Margit-szigeti domonkos apácakolostorba temették, ahol húga, Szent Margit is nyugszik.
*
Felhasznált irodalom:
Kristó Gyula: Az Árpád-házi királyok kora, In: Kristó Gyula-Barta János -Gergely Jenő: Magyarország története előidőktől 2000-ig,
Wikipédia
A film tematikája egy városnéző sétához igazodik, részletesség és csodás atmoszféra jellemzi. Az alkotók több éves munkával a török kori Pest-Buda tudományos és vizuális összegzését készítették el.
Szenzációsan házasodott többször is, kitartott a Habsburgok mellett, mégsem feküdt le idegen érdekeknek. Nagy kortársának, Bethlen Gábornak méltó ellenfele, Pázmány Péternek méltó bajtársa volt.
Gyarmati-Paor Zoltán történelmi krimije fölhasználja a modern tudományos eredményeket, és meglovagolja az Árpád-kor iránti érdeklődést egy filmszerű jelenetekkel tűzdelt mai történet formájában.
Nincs komolyan vehető bizonyíték, ami cáfolná Bertók Gábor és csapata eredményeit. A csata Majs környékén volt, a tudomány ízekre szedte a fizikai valósággal köszönőviszonyban sem lévő elméleteket.
Hunyadi fia, Mátyás király bátyja katonaember volt, ám nem örökölte apja megalkuvást nem ismerő természetét. Közreműködött Cillei likvidálásában, majd őt is elérte a végzete.
Mátyás korszakos ellenfele, a leghosszabban uralkodó német-római császár elsőrangú képességekkel rendelkezett, Bécs ostroma sem ingatta meg, a „jók-rosszak” megközelítést pedig ideje elengednünk.
Nem mindennapi jelenetek.
