Akár a héten aktiválhatja a bizottság a jogállamisági mechanizmust

2021. október 18. 13:40
Didier Reynders igazságügyi biztos erről a Bloomberg hírügynökségnek beszélt.

Napokon, de legkésőbb heteken belül elindítja az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmust – idézi az EU igazságügyi biztosát az Euronews. Didier Reynders arra nem tért ki az interjúban, hogy Magyarország ellen is megindulna a szankciós eljárást, Lengyelországról viszont a következőket mondta.

Jelenleg a lehető legerősebb akta létrehozásán dolgozunk, hogy reagálhassunk.”

Az úgynevezett jogállamisági mechanizmus létrehozásáról tavaly decemberben állapodtak meg az uniós állam -és kormányfők. A rendszer lényege az, hogy az uniós költségvetés és a helyreállítási alapok védelme érdekében az EU felfüggesztheti a tagállami kifizetéseket.

A bizottság eddig nem alkalmazta a rendszert, amelyet Magyarország és Lengyelország az unió bírósága előtt megtámadott. Szerintük ugyanis az alapszerződést sérti egy ilyen jogi módszer. Az ügyben december másodikán várható főtanácsnoki indítvány, ítélet a jövő év elején lehet. Vagyis a bizottságnál úgy látják, a bírósági jóváhagyás nélkül is elindulhat a rendszer. Jelenleg mind a lengyel, mind a magyar helyreállítási terv jóváhagyásra vár a bizottságnál.

Nyitókép: Hatim Kaghat / BELGA MAG / Belga via AFP

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez mára egyértelműen eldőlt, valóban:
Magyarország: NEM JOGÁLLAM.
Bizonyíték, a jogállam egyik, igen jellemző alapismérve: a koherens energia-, földgázárak. A jog száraz tényszerűsége MEGKÖVETELI,. hogy a gázárak szinkronban legyenek a napi valósággal. a realitással.
Minden, ami ettől eltér, PC justizmord, azaz eltérés a jogállami alapoktól.
Tehát, kimondható, igenis: Magyarország nem képes a jogállami fékek-egyensúlyok alapján működtetni az országát, amely természetesen a kormány bűne.
Azaz: Orbán Viktor és a magyar kormány: bűnös, amiért az európai JOGÁLLAMI GÁZÁRAK feléért, harmadáért gázt ad a magyar emberek részére.

Ha a magyarság beledöglik, akkor is bebizonyítja, hogy
a dupla alapbér: Orbán legnagyobb lopása.
Európa legalacsonyabb energiaárai: Orbán legnagyobb lopása = OLL
a magyar gyerekek ingyenes étkeztetése, nyári ingyenes táborok OLL
a világ legmagasabb GDP-összegű családi támogatása OLL
DE MÉG MINDENEKELŐTT:
Magyarország 2010-12-es megmentése a gazdasági összeomlástól OLL

Nyilván akkor indítanak még egy kötelezettségszegési eljárást, amit szintén figyelmen kívül lehet kapni.

A tízparancsolatnak a felét ha betartanátok, már az is jó lenne, sziauram!

Felrúgja az unió a saját szabályait nem S elveit, ha megteszik.
Kérdés, hogy a bizottság meddig képes és tud ellenállni az EP-nek?

Nagyon demokratikusan ebből minket, szavazókat ki akarnak hagyni, a fejünk felett akarnak dönteni. El kell mennünk szavazni!

JOGÁLLAMI GÁZÁRAT!!!!
Igen, kétszeresére, de inkább háromszoros gázárakat a magyaroknak!
Mindjárt jogállam leszünk...

Tudom ,gyorsolvasáskor néha meghökkentőek az első olvasatok, bocs.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés