István

2021. augusztus 18. 11:24

Balog Zoltán

Nem volt más választása, tanultuk mi még a „szocialista” iskolában. Istvánnak fel kellett vennie a kereszténységet, ha meg akart maradni a magyarság Európában. Reálpolitikai döntés, pragmatizmus, bölcs magyar alkalmazkodási képesség – ez István király. Életműve pedig az ezer év után is – néhány évtizedes megszakítással – fennmaradó (keresztény) magyar állam. Persze a kisebb megszakításokat a „szocialista” iskolákban nem így tanították. A mi nemzedékünk inkább azért az Istvánért rajongott, aki azt énekelte, hogy „Veled Uram, de nélküled”. Ennek a titokzatosnak szánt mondatnak az egyik lehetséges értelmezése így hangzik: „A kereszténység felpuhította a magyar (pogány) jellemet, de sajnos muszáj volt elfogadni, mert különben eltűnünk, mint annyian előttünk.”

Akár egymás mellett is megfér ez a két megközelítés, ha nem olvassuk el első királyunk intelmeit fiához, Imréhez. Az ebben leírtak nemcsak mély és széles hitbeli műveltségről tanúskodnak, s nem is csak alapos államelméleti ismereteket mutatnak, hanem – ha szemérmes visszafogottsággal is – személyes hitvallást jelentenek. Aki így ír az egyetemes (katolikus) hit megőrzéséről, az ember Istentől kapott méltóságáról (dignitas) és az ember isteni megbízatásáról (mandatum), az saját maga döntött arról, hogy neki ugyanaz az egyetlen járható út, mint a magyarok közösségének: Krisztus. Maradandó alkotás született egy államférfi személyes döntéséből, amely nem nélkülözte az európai állapotok világos feltérképezését és elemzését s az ezekből következő út következetes választását. Fontos tanulság. Az tud a közéletben, egy közösség életében maradandót alkotni, akinél egybeesik saját életútja azzal az úttal, amelyet a rábízott vagy őt felhatalmazó közösségnek ajánl vagy jelöl ki.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés