Nincs rendben, hogy annyi köztér van Dózsáról és Táncsicsról elnevezve – Pogrányi Lovas Miklós a Mandinernek

2021. április 3. 15:50
Történelmünk mely alakjairól lenne érdemes filmet vagy sorozatot készíteni? Hogy állunk az emlékezetpolitika terén Oroszországhoz képest? Vajon mikor indul be nálunk is a „hősgyártás”? A Kommentár Klub első adásában felmerült témákról Pogrányi Lovas Miklós egyetemi oktatóval, a XXI. Század Intézet kutatójával beszélgettünk.

Mely kulturális területeken érzékeled manapság a legjelentősebb (bal)liberális torzulásokat? És hogy nézne ki vajon a „jó kultúra”...?

Ha jól értem, a kérdés elsősorban a tömegkultúrát és a médiát érinti. A művelődésként értelmezett tömegkultúra egyrészt leíró, tájékoztató funkciót lát el. A médiának például az életünket érintő kérdésekkel kell foglalkoznia: valódi eseményekkel és valódi emberek igazi problémáival. Másrészt a kulturális intézményrendszer és a média irányt is szab a gondolkodásunknak, nemcsak tükrözi, hanem alakítja is az életformánkat. Ez pedig már par excellence politikai kérdés. A kultúra intézményrendszere akkor működik megfelelően, ha illeszkedik az adott nemzet habitusához. Az európai kulturális intézményrendszerrel szemben hasonlóak az elvárásaink: reflektáljon a közös problémáinkra, tegye lehetővé a vélemények ütközését, a jó megoldások kiérlelését. Jelenleg a fő veszélyforrásnak – épp ezért – a tabuk létrejöttét tartom:

bizonyos kérdésekről nem illik beszélni, akkor sem, ha már szó szerint a megmaradásunk múlik rajtuk.

Ide sorolható az idegen kultúrájú emberek tömeges betelepítésének problémája, valamint a vallás kiszorítása az európai közbeszédből.

Fotó: Lovas Boróka

Hogyan lehetne változtatni a helyzeten? És mekkora szerepet vállalhat ebben a munkában a Kommentár?

A Kommentár egy értelmiségi folyóirat (a szó jó értelmében), amit jórészt akadémiai emberek írnak, így aztán nem feladata, hogy felvegye a harcot a tömegkommunikáció bölényeivel. Meglátásom szerint a lap három fő erősséggel rendelkezik. Először is elemelkedik a zajos pártpolitika szintjétől, és ezzel elősegíti a konzervatív értelmiség közösséggé formálódását. Ebben a közegben megtalálhatják egymással a hangot a nemzeti liberálisok és a népiek, a zöld és a forradalmi konzervatívok, az identitáriusok vagy a tradicionalisták is. A második erősség a kánonállítás: a szerkesztőség körültekintően, világos elképzelések mentén válogat a nagy szellemi elődök műveiből. A szemelvények és recenziók megjelölik a magyar konzervativizmus forrásvidékeit, a kortárs szerzők pedig megrajzolják kontúrjait, egyengetik útját. A harmadik erősség a témakijelölés: a Kommentár lapszámai mindig időszerűek, a Blokk-összeállítások aktuális problémákra reflektálnak.

A műsorban kisebb nézeteltérés alakult ki Békés Márton és L. Simon László között a kortárs orosz történelmi filmek vonatkozásában. Míg L. Simon szerint ezek a művek néha történelemhamisításba csapnak át, addig Békés rendkívül lelkesítőnek és esztétikailag is magas színvonalúnak tartja őket.

Az biztos, hogy a magyar emlékezetpolitika igen komoly lemaradásban van az oroszhoz képest. Ideje lenne bizonyos hangsúlyokat áthelyezni, illetve felülvizsgálni. Meg kellene néznünk, kiket is tekintünk hősnek és kiket nem. Jó lenne végre meghaladni az 1848/49-es események egyoldalú, protestáns értelmezését. A Habsburg-uralkodás évszázadait is árnyaltabban kellene megközelítenünk: semmi értelme a modern nemzetfogalmat visszavetíteni a 17. századba.

Nincs rendben, hogy mindmáig közterületek viselik a nemeseket és egyházi személyeket gyilkoló Dózsa György nevét, és nem tetszik, hogy a magyar sajtó díja a szocialista Táncsics Mihályról van elnevezve.

Ezek mind az osztályharcos gondolkodás maradványai. A magyar filmiparnak úgyszintén komoly adósságai vannak. A szocializmus idején semmibe vették a Horthy-korszak eredményeit: a Trianoni katasztrófára adott sikeres válaszokat és a revíziós politikát. A kilencvenes évek vígjátékai többnyire az SZDSZ társadalomszemléletét tükrözték, ennek megfelelően a magyarokat retrográd, befelé forduló, szalonnaszagú, mucsai bunkóként ábrázolták. Az öngyarmatosító szemlélettől sajnos a későbbiekben sem szabadultunk meg, adóforintok százmilliói folytak el olyan nézhetetlenül kínos filmekre, mint a Nyócker, a Le a fejjel!, vagy az Argó sorozat.

Látsz arra utaló jeleket, hogy lassan beindul egy jó értelemben vett „hősgyártás” Magyarországon?

Hogyne! Például a napokban megjelent Tallai Gábor és Futaki Attila 10 – A Puskás című képregénye. Illetve a Terror Háza Múzeum kiállításai és egyéb kiadványai is jelentős mértékben ezt a célt szolgálják.

Mely korszakok hőseit lenne érdemes kiemelni, népszerű módon bemutatni?

Számtalan téma hever az utcán, mint azt L. Simon László is említette az adásban. Ami hirtelen eszembe jut: nincs film a nagy Anjou-királyainkról! Aztán itt van Vak Bottyán, kb. a török idők Rambója, aki kidobta a müezzint a minaretből. Kőrősi Csoma Sándorról szintén izgalmas kalandfilmet lehetne készíteni, de szívesen megnéznék egy egész estés animációs filmet Galamb József életéről is. Az 1919-es balassagyarmati felkelés története is filmre való eseménysorozat. Messze nem merítettük ki az ’56-os tematikát sem:

Pongrátz Gergely bácsi és a Corvin köziek története ugyancsak jó képregénytéma lenne!

Amint Richard Weaver mondta: „Az eszméknek következményeik vannak”. Várhatóan milyen konkrét területeken érződnek majd a Kommentár folyóirat és a Kommentár Klub „következményei”?

Főként a saját nyelvhasználat kialakítására van szükség, tehát arra, amit idegen szóval narratívateremtésnek szokás mondani. A minimum, hogy el tudjuk mondani a magyar történelem és a magyar politika fontos ügyeit a saját szavainkkal. Ez egy embert próbáló munka, melynek hatásai évtizedek alatt érnek be. Szerencsére mind a folyóirat, mind a tévéműsor mögött hosszútávfutók állnak. Ez pedig optimizmusra ad okot.

Összesen 229 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hunyadi János még egyesíteni tudta a nemeseket és parasztokat a török elleni harcban. Hol rontották el?

Legyen köztér minden sültbolondnak!
Te most komolyan a történelem nagyjainak szintjén kezelnéd azt, aki hallgat Gyurcsányra??? Különösen a 6 évnyi ámokfutása, és gátlástalan hazudozása fényében???

Győzünk Mohácsnál.

Senki sem volt fekete vagy fehér. Dózsa ( lófő székely) nemesember volt, külön címert is kapott a Királytól a vitézségéért. A hibája az volt, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás és az alvezérei pl. Száleresi Ambrus, durván kegyetlenkedtek, de Bakóczék meg eltolták a Kereszteshadjárat szervezését. Táncsics pedig "permanens forradalmár" volt. Thököli meg önhibáján kívül a török oldalra sodródott, ahol részt vett bulgáriai felkelések leverésében. Arrafelé nem cseng jól a Graf Tekeli név, nálunk meg hősként tiszteljük a harcaiért. Szóval nehéz tökéletes embert találni.

és I. E. D.-nek is:
1. Történelem óra keretében ezt az oldalt kellene végigolvastatni, és pár órában elemezni a középiskolákban, így, ahogyan a Mandineren megjelent. Ebből összehasonlíthatatlanul több infót szereznének a fiatal 15-16 évesek, mint a tankönyv ide vágó részéből.
2. A középkor végén a törvényes zsidókamat heti 2% volt. Amennyiben az adós nem fizette meg határidőre adósságát, azután kétszeresével, majd újabb határidő elmulasztása esetén annak kétszeresével - és így tovább - tartozott. Ha II. Lajos 1525. január 1-én száz aranyat kapott kölcsön Szerencsés Imrétől, 1526. január 1-én ezernégyszáz aranyat kellett visszafizetnie. Az alkincstárnok 1526 nyarán már nem adott kölcsönt a királyának, pont rosszkor, mert a szultán hadjárata miatt se pénz, se hadsereg nem volt, ezért Lajos ezüst étkészletét zálogosította el.

Kevéssel a mohácsi csata előtt Szerencsés meghalt.„Halála órájában, sok zsidó előtt, sírás és imádkozás közt megbánta bűneit, és bűnbánatban halt meg”.
Kohn Sámuel írja róla: „Más időben, más emberek közt az ország ügyének tán hasznára válhatott volna; e rothadásnak indult viszonyok közt azonban határozottan ártott neki. Nem volt se jobb, se roszszabb azon országnagyoknál, kiknek társaságába és fondorlatai közé jutott… Ő szintúgy, mint azok, erkölcstelen volt, s az ország kárán szerzett kincseket… tivornyázva tékozolta el… Kebelében csak egy jobb érzület élt, mely más körülmények között dicséretére vált volna: amaz állhatatosság, mellyel zsidó hitfelein csüggött… Példája mintegy ama nem éppen ritka embereknek, kik azt hiszik, hogy néhány cselekvés által minden egyéb gaztettüket jóvátehetik.”
Azt hiszem, Kohn Sámuel ír, "e rothadásnak indult viszonyok "-ról, az a döntő Dózsa esetében is, de a ti tudásotok láthatóan klasszisokkal múlja felül az enyémet a témában, gratulálok a csörtéhez, csak kár, hogy ez itt, ennyiben marad, a mandiner maréknyi közönsége előtt.
Mert nem többről szólt a vitátok, mint arról, mi a magyar, mi a szabadság, mi a jog ésatöbbi..., ezek a leges legfontosabb kérdések, amiknek a végére kellene járni, az ilyen vitákat kellene lefolytatni, addig, amíg csak van új gondolat.
De, hogy letegyem a voksomat, Dózsa ellentmondásaival együtt megérdemelné, hogy az Újpest klub újra felvegye a nevét és legyen ismét Újpesti Dózsa, de a régi Torna Egylettel egybefonva:
Újpesti Dózsa Torna Egylet.
Valaki írta, röviden, hogy Dózsa az igazság mellett, az igazságért állt ki.
És ez éppen elég ok, hogy letegyem mellette e voksomat.

Nagyon régen fölvetődött bennem, h. Trianonnak a Dózsa-féle lázadás alapozott meg. Szerencsétlen Dózsáéknak meg az, h. az akkori birtokosok nem bírtak magukkal, az előidézésben és később a megtorlásban. A többi meg jött, feltartóztathatatlanul. Zápolya késlekedése, Buda eleste.

A fél ország kihalt a török után, mert nem volt elég a tatárdúlás. Jó, az nagyon régen volt. Mindig azokat engedte be azután a hatalom, akiket nem kellett volna, mondjuk, a németek, az más, de akkor is, jobb, ha egy országban egyféle nép lakik, szerintem.

A rossz kormányzás visz sírba egy nemzetet. Dózsa következménye volt a rossz kormányzásnak, a saját vérveszteség meg a török dolgát könnyítette meg. Nagyon NEM mindegy, h. egy nép vészhelyzetek esetére ki tudja-e magából "termelni" a megfelelő vezető gárdát.

A mai magyarok nagy részét is telhetetlen mohóság jellemzi a lehetőségek kihasználása terén. Nem kéne sors-szerűen ilyennek lenni.

Ugyanakkor példás gyorsasággal jönnek össze a külföldi kezelésekhez szükséges anyagiak, árvíz esetén a fél lakosság aktív.

Csodás kevercse rossznak s nemesnek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés