Mégsem kér bocsánatot a torzító budavári riportja miatt a Deutsche Welle

2021. március 19. 13:35
A V. Naszályi, Ungváry és a német csatorna szerkesztője által kiadott közlemény szerint az adásban semmi olyan állítás nem hangzott el, ami bocsánatkérést indokolna.

Nem kér elnézést a Deutsche Welle a budai vár felújításáról készített riport miatt. Emlékezetes, az ügyet a március eleji cikkünk robbantotta ki, amelyben megírtuk: a német csatornának a budai vár felújításáról is a zsidóüldözés jut az eszébe.

A német közszolgálati médium a budai várban zajló munkálatok és a Kossuth Lajos tér átépítése kapcsán igyekszik bizonyítani, hogy a magyar kormány szélsőségesen nacionalista, értékei pedig szembemennek az Európai Unió által vallottakkal. A DW a riportban V. Naszályi Mártát, a kerület párbeszédes polgármesterét, és Ungváry Krisztián történészt is megszólaltatta, az ellenoldal viszont nem kapott teret.

Az ügyből botrány kerekedett, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség is kiadott egy közleményt, amelyben tiltakozik a „német közszolgálati televízió manipulációja ellen”, valamint egyre-másra születtek a DW-t kifigurázó publicisztikák is.

Miután a budavári lakosok is levélben tiltakoztak a riport ellen, – sőt, annak törlésére is kérték a televíziót – a televízió bocsánatot kért torzító riportjáért. Azaz mégsem...

A Telex ma délelőtti cikkében ugyanis azt írja, hogy közleményben utasította vissza Ungváry Krisztián történész, V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester és Tutsek Pál, a Deutsche Welle szerkesztője az elmúlt napokban megjelent sajtóhíreket, melyek szerint a német közszolgálati televíziós csatorna „bocsánatot kért” a budai vár felújításáról készített riportja miatt.

„A Deutsche Welle csupán sajnálkozását fejezte ki azért, ha valaki az adásban elhangzottakat félreértette volna. Valójában a Deutsche Welle adásában semmi olyan állítás nem hangzott el, ami bocsánatkérést indokolna”

– írták. Hozzátették, a kormányzat eddig 200 milliárd forintot költött a minisztériumok Várba költöztetésére úgy, hogy még csak hatástanulmányt sem készítettek erről. „Az Országgyűlés elnöke, Kövér László politikai ellenfeleit terroristák utódainak nevezi, akik legszívesebben ott folytatnák, ahol elődeik abbahagynák. Mi ezeket a megnyilvánulásokat kritizáltuk és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mondanivalónkat az állami tömegtájékoztatás meghamisítja.”

A témában írt Mandiner-publicisztikát itt olvashatja.

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Degenerált Welle.

Most nem csodálkozom.

Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a németek megszállták Magyarországot. A budai vár, és vele a főváros lerombolása ennek a megszállásnak a következménye volt. Miért nem Bécsnél álltak meg védekezni? Róma, Bécs, Párizs, Prága megúszta, Varsót és Budapestet lerombolták.

Az akkori németek ma éppen úgy terjeszkedő, mások felé ugyanúgy erőszakos ideológiát terjesztő, utódainak van pofájuk ezek után beleszólni az újjáépítésbe, V.Naszályinak van pofája ehhez asszisztálni, neked pedig van pofád ezek mellé állni.

Az édesapám mondta egyszer, h. az ember NEM lehet ELÉG pesszimista ahhoz, h. az élet alul ne múlja.

Ezek ilyenek. Ismételten tisztelet a Budavári Lakosok Szövetségének.

Sejthető volt, hogy rágalmazási per nélkül nem fog menni. Érdekes, Magyarországon kívül ezzel mindenki tisztában van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés