A tudás lehet a legfontosabb tőkénk

„A kormány az elmúlt években több évtizedes struktúrákhoz nyúlt hozzá. A modellváltás azt is jelenti, hogy elszánta magát a kabinet a versenyképességi fordulatra?

Alapvető feltétele a versenyképességnek, hogy minőségi tudástermelő intézményeink legyenek. Egy olyan kis ország, mint Magyarország, rendkívül kiszolgáltatott a világgazdaság működésének, nagyon kevés saját erőforrással rendelkezik, ám az ész, a tudás talán az egyik legfontosabb tőkénk lehet. Ugyanilyen fontos a jó minőségű föld és víz megtartása. A kormányzati szándékokból kiolvasható, hogy a kormány e három pillérnek szán kulcsszerepet az ország versenyképességének növelésében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium katalizátorszerepet tölt be ebben a folyamatban. Az innovációs parkoknak juttatott támogatás révén ezek az intézmények hidat képezhetnek az üzleti szféra és a tudomány, valamint az oktatás között. Számos nyugati mintát használt fel a kormány a felsőoktatási reform előkészítésekor. A finnországi állami egyetemek alapítványi átalakítása ilyen példa volt, de Portugáliában és más nyugati országokban is zajlott hasonló folyamat, keletről pedig Hongkong volt ilyen minta.

A felsőoktatási rangsorokban rendre a gyenge kutatás húzza le a hazai intézmények pontszámait. Valóban gyenge színvonalúak ezek a kutatások?

Az orvostudományi és műszaki egyetemek szerintem ezen a téren sikeresebbek. Számos pozitív példa van, Debrecenben és Szegeden is világszínvonalú a kutatás. Nem véletlen, hogy vidékre olyan helyekre települtek a nagy autóipari és informatikai cégek, ahol a tudás újratermelődésének fellegvárai találhatók. A győri Széchenyi István Egyetem napi működésében régóta részt vesz az Audi gyár. Az egyetemen olyan közös kutatási programok folynak, amelyek a vezető nélküli járművek kapcsolatát vagy a mesterséges intelligenciát vizsgálják. Ígéretes a Dunaújvárosi Egyetem atomenergia-ipari kapcsolata is.

Megint tömegessé fog válni az oktatás?

Pont ez okozott gondot, hogy a tömegoktatás miatt jócskán megnőtt a középszer súlya, és ez visszahúzta a kiugró teljesítményeket. A nyolcvanas években a szakkollégiumok létrehozása – így a Bibó István Szakkollégium vagy a rendszerváltás után a Századvég-iskola alapítása – is egy ilyen kitörési kísérlet volt. Az egyetemek láthatóan sokkal lassabban reagáltak ezekre a folyamatokra. A tömegoktatás is olyan, mint egy csatahajó, amely nagyon nehezen változtat irányt, és amelynél sokkal gyorsabban változik a társadalmi környezet. A modellváltás a gyorsabb alkalmazkodási lehetőséget is megteremti. A Corvinus egyik célja, hogy viszonylag rövid időn belül bekerüljön a legjobb kelet-közép-európai business schoolok közé.

Mikorra lehetnek valódi eredmények?

Ilyenkor még nehéz ezt megmondani. Azon is dolgozom, hogy a felsőoktatás átalakításának ügyét le lehessen választani a politikai ciklusokról. Ha összevissza rángatjuk az egyetemeket, és nem adjuk meg nekik a kifutási lehetőségeket, akkor semmit nem érünk el. Manapság feleannyi idő alatt zajlanak a társadalmi változások, ami korábban tíz évig tartott, az most csak öt évig. A mesterséges intelligencia vagy a robotizáció által előidézett társadalmi-gazdasági következményeket sem tudjuk még pontosan felmérni, pedig ezek hihetetlen változásokat idézhetnek elő a munkerőpiacon, és szükségessé teszik az egyetemi oktatás radikális átalakítását is”.