Várhelyi: Az EU 10 millió euróval támogatja a fiatalok munkahelyteremtését a Nyugat-Balkánon

2020. augusztus 6. 15:15
Az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa elmondta, hogy az ifjúságba történő beruházás további lendületet ad egy erősebb, innovatívabb és dinamikusabb gazdaság számára a térségben.

Az Európai Unió 10 millió eurót (mintegy 3,5 milliárd forint) mozgósít a Nyugat-Balkánon tevékenykedő kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára, hogy támogassa a fiatalok munkahelyteremtését – közölte Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa csütörtökön.

Az uniós biztos elmondta, az Európai Unió által finanszírozott 10 millió eurós garanciacsomagnak köszönhetően az albániai, a bosznia-hercegovinai és a koszovói fiatalok számára foglalkoztatást vagy képzést kínáló vállalkozások 85 millió eurós kölcsönben részesülnek.

Becslések szerint kölcsönt mintegy 1200 vállalkozás kaphat, amelyek legalább 1300 fiatal számára biztosíthatnak majd szakképzést, szakmai gyakorlatot és foglalkoztatási lehetőséget. Az EU elkötelezett a fiatalokat foglalkoztató kkv-k támogatása mellett a Nyugat-Balkánon. Az ifjúságba történő beruházás további lendületet ad egy erősebb, innovatívabb és dinamikusabb gazdaság számára a térségben – tette hozzá Várhelyi Olivér.

(MTI)

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Vajdaságban a NER rengeteg termőföldet összevásárolt és most jó lenne, ha a béreket közpénzből lehetne fizetni.
Úgy, mint lölő szállodáiban a személyzetet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés