Ebben a rovatban gyakori téma a szuverenitás. Több szakember említette, hogy a német jogtudomány célja a közös európai identitás jogi alapjának a megteremtése. Érzékelhető volt a frankfurti kutatóút során ebből valami? És hogyan illeszthető bele a gondolatmenetbe a német alkotmánybíróság legutóbbi döntése?
A válaszhoz visszatekintenék az alkotmány- és egyháztörténet terén gyűjtött tapasztalataimra. A középkortól jellemző, hogy a németek mindig Európában gondolkodtak. Az egyházi vetület azért érdekes, mert az angolok létre is hozták a nemzeti egyházukat, a franciák pedig majdnem. A németek viszont soha nem akartak saját egyházat. Ők mindig birodalomban gondolkodtak, ami Európát jelentette. Ezt a sok évszázadra visszanyúló gondolkodásmódot érzékelni vélem ma is. Az alkotmánybíróság döntése pedig jól jelez valamit ebből a jogi identitással kapcsolatos törekvésből, hiszen meg merte fogalmazni, hogy a német alkotmányos identitás minden mást megelőz.
A német egyházról beszélgetve felsejlik egy elmélet, amely szerint az egyes országokban a vallás alapvetően határozza meg az Európához fűződő viszonyt. Leegyszerűsítve, a katolikus országokban az univerzalista szemlélet miatt erősebb a föderalista felfogás, a protestánsok pedig inkább partikulárisan, nemzeti keretekben gondolkodnak. Valóban létezik ez az összefüggés?
Ez érdekes új gondolat. Én a középkort kutatom, ott egyszerűbb a kérdés, mert a világ akkor monolitikus módon Róma-központú volt. Az egész struktúra megváltozott a protestantizmus 16. századi megjelenésével. Németország esetében ez túlnyomórészt az evangélikus vallást jelenti. Tudni kell azonban, hogy a két egyház között ma már rendkívül szoros az együttműködés. A németeknél nem érzem azt a felekezeti vetületben megragadható különbözőséget, amely Magyarországon kiélezettebb a protestánsok és a katolikusok között, és ami talán a kuruc-labanc ellentétre vezethető vissza. Mindamellett azt sem szabad elfelejteni, hogy pont az erdélyi reformált vallások – főleg a református – milyen megtartóerőt jelentettek a magyarságnak.
A vallás megtartóerejéhez kapcsolódik az az alaptörvényi szabályunk is, amely kimondja, hogy a keresztény kultúra Magyarország alkotmányos identitásának is a része, és ennek a védelme minden állami szerv feladata. Volt alkotmánybíróként ezt hogyan fordítaná le?
Egyszerű a kérdés. Vallásos ember vagyok, ezek az összefüggések fontosak számomra. A magyar kultúra meghatározó szegmense a jogi kultúra is. Elszakíthatatlan az Európába – a latin, nyugati keresztény Európába – való bő ezeréves beágyazottságunktól. Az alkotmányos identitás tekintetében az új alaptörvényünk nevesítve is beemelte a történelmi alkotmány elnevezést. Egy olyan jogi kultúrának a manifesztumát láthatjuk ebben, amely bizonyítja, hogy az valamiképpen a történelem folyamatában mutatja meg önmagát. Vagyis nem pillanatfelvételként akar önmagára tekinteni, mint a franciák esetében. Az jut erről eszembe, hogy az 1930-as években Magyarországon elindult egy mozgalom, hogy íróink, gondolkodóink fogalmazzák meg, ki vagy mi a magyar számukra. A megszületett művek közül nekem Babits tanulmánya tetszik a legjobban, amelyben kifejti, hogy a magyar szemlélődő embertípus. Ezt a szemlélődő attitűdöt mélyen át tudom érezni. Minden ősöm magyar, ennek tulajdonítom sokszor azt, hogy nem kedvelem a pillanatfelvételeket, sokkal inkább szeretek időt hagyni a gondolataimnak.