Önök mit szólnának egy osztrák államfőhöz?

2013. július 8. 11:25
Írta: Földi Bence
Ausztrália 1999-ben népszavazáson utasította el, hogy köztársasággá váljon, ám a republikánus mozgalom ismét megerősödni látszik. A kérdésről az Ausztrál Köztársasági Mozgalom egyik vezetőjével, David Morris-szal beszélgettünk, aki a kilencvenes évek elején diplomataként szolgált Magyarországon. Ennek kapcsán rákérdeztünk arra is, hogy miért zár be a budapesti ausztrál nagykövetség, valamint megtudtuk, hogy az ausztrálok lényegében semmit sem tudnak Magyarországról.

Hogyan került Magyarországra?

Az én történetem úgy kezdődött, hogy történelem és nemzetközi tanulmányok szakos egyetemi tanulmányaim után az ausztrál Külügyminisztériumban kezdtem dolgozni. Rendkívül izgalmas volt abban az időszakban diplomataként dolgozni, hiszen Ausztrália ekkor vált „felnőtté” a nemzetközi politikában is. Saját álláspontot alakított ki a legtöbb kérdésben és többé már nem Nagy-Britannia és az Egyesült Államok „kisöccseként” számoltak vele Ázsiában. Két évet dolgoztam a fővárosban, Canberrában, amikor lehetőség nyílt arra, hogy pályázzunk valamelyik nagykövetségünk egyik állására. Ez 1989 végén volt, amikor Közép-Kelet-Európában már a legtöbb helyen megindultak a komoly változások. Végigfuttattam a szemem a listán, és ott volt Budapest, az egyetlen város a régióban, ahová lehetett pályázni. Őszintén megmondom, szinte semmit nem tudtam Magyarországról, bár az igaz, hogy Bartók zenéjét nagyon szerettem, még a macskámat is róla neveztem el (nevet). A magyar desszerteket is szerettem, sokfélét kipróbáltam, amikor Sydney-ben éltem. Sok más hely is volt a listán, mint például Új-Delhi vagy Kairó, de némi kutakodás után kiderítettem, hogy Budapest csodaszép város, és abban az időben a régió egyik vezető országa volt gazdaságilag és politikailag egyaránt. Szóval ide jelentkeztem, és szerencsém volt, mert a huszonvalahány jelentkezőből tizenöten akartunk Budapestre jönni, de a posztot én kaptam meg.

Szóval a rendszerváltás alatt nálunk dolgozott?

Nem egészen, a Külügyminisztérium megkért, hogy kiküldetésemet Dublinban kezdjem el. Fél évig az Európai Közösség soros elnökségét látták el az írek, s ekkoriban több feladat volt az ottani követségünkön, így nekik segítettem. Csodálatos időszak volt, többek közt a későbbi feleségemet is ott ismertem meg. Aztán három hónapig Londonban tanultam magyarul, így 1990 októberében érkeztem Magyarországra, ahol két és fél pompás évet töltöttem el. A húszas évei közepén nem is kívánhat ennél többet az ember. Ráadásul nekem kellett jelentést készíteni számos alkalommal a szomszédban zajló délszláv háborúról is, rendkívül izgalmas volt! Ausztrália ebben az időszakban nagyon aktív volt itt, százmillió dollár értékben történtek befektetések ausztrál részről, emellett anyagi segítséget is nyújtottunk Magyarországnak, hogy könnyebb legyen a demokratikus átmenet.

Mára viszont a két ország között elenyésző az interakció, az ausztrál nagykövetség is bezár Budapesten. Mivel magyarázza a kapcsolatok megromlását?

Nem mondanám, hogy ez a kapcsolatok megromlása lenne, hiszen a két ország viszonya nem sokban változott. A rendszerváltás után hazatelepedő ausztráliai magyarok révén sok interakció zajlott a két ország között, sok volt a befektetés, mára viszont a gazdasági kapcsolatok alig mérhetőek. Valójában az, hogy bezár a budapesti nagykövetség – amit személyesen nagyon sajnálok, hiszen egykori munkahelyem – teljesen racionális lépés: a kormányzatnak muszáj kicsit szorítania a nadrágszíjon, így bezár egy nagykövetséget egy olyan országban, amellyel már alig van kapcsolatunk. Budapest nem egyedüli ezzel, néhány éve zárta be a kormány a nagykövetséget Bernben, Prágában – igaz nyitottak újakat is, csak éppen Ázsiában, ahol több az ausztrál befektetés.

Mit gondol, mennyit tudnak az ausztrálok Magyarországról? Mi hallatszik át abból, hogy milyen kritikák érik az Orbán-rendszert?

Nos, lényegében semmit és semmi – hogy mindkét kérdésre válaszoljak. Nagyjából annyit tudhatnak az ausztrál polgárok Magyarországról, mint amennyit a magyarok Ausztráliáról, de ez nem is meglepő, hiszen egymáshoz képest a világ túlsó végén vagyunk és amint mondtam, a két ország között sincs komoly kapcsolat, így a média sem foglalkozik azzal, hogy mi zajlik Magyarországon. Az ausztrálok még az Unióról se tudnak sokat, valószínűleg a többség csak néhány vezető tagállamot tudna felsorolni és a keletebbre fekvő tagállamokat már egy tömbként kezelheti. Alig egy hónapja beszéltem egy újságíró hölggyel, akinek nekem kellett elmagyaráznom, hogy az Unió azért nagyszerű kísérlet, mert ezek a népek évszázadokig háborúztak egymással, most pedig közösen dolgoznak a jobb jövőért. Bár gondolom a magyarországi újságírók és a közvélemény sem tudhat sokkal többet Ázsiáról vagy Ausztráliáról.

Akkor próbáljunk meg tenni ez ellen a tendencia ellen. Ön az Ausztrál Köztársasági Mozgalom koordinációs igazgatójaként (National Director – a szerk.) is dolgozik. Hogyan került kapcsolatba a szervezettel?

Nos, mindig is köztársaságpártinak véltem magam – legalábbis amennyire emlékszem –, és ez a legtöbb ausztrálra is igaz. Kamasz koromban részt vettem egy vitaversenyen, ahol az akkori miniszterelnök, Malcolm Fraser ezen kijelentésére kellett reagálnunk: „Károly herceg kellene, hogy legyen a következő főkormányzó”. (Ausztrália a brit korona alá tartozik, az államfői jogkörökkel a királynő által delegált főkormányzó rendelkezik az országban – a szerk.) Tizenhat évesen az volt a reakcióm, hogy Károly nem lehet Ausztrália következő főkormányzója, hiszen a mi államfőnknek minket kell képviselnie. Ezen a nézetemen azóta sem változtattam.

Hogyan nyerte el jelenlegi pozícióját a szervezeten belül?

Az 1999-es referendum idején (akkor elutasította Ausztrália népe, hogy az ország köztársasággá váljon) már dolgoztam a szervezetnek Tazmániában, de a sikertelen népszavazás miatt – ahogy sokan mások is – elfordultam az ügytől, mivel kilátástalannak látszott, hogy a közeljövőben gyökeresen megváltozzon a közvélekedés a köztársasággal kapcsolatban. Aztán a 2007-es kormányváltáskor – amikor Kevin Rudd kijelentette, hogy a köztársaság kérdése a programjának része, és meg is valósulhat a második, vagy harmadik ciklusában – úgy véltem, hogy eljött az idő. Újra a közbeszéd tárgyává kell tenni a köztársaság kérdését. Úgyhogy amikor hallottam, hogy az Ausztrál Köztársasági Mozgalom újjászervezi magát, önként jelentkeztem – elmondva, hogy csak az időm felét tudom az ügyre szánni. Így is szükségük volt rám.

És mit gondol, közel már a nap, amikor kikiáltják az Ausztrál Köztársaságot?

Ugyan komoly előrelépést értünk már el az ügyben, de nem szaladnék ennyire előre. Egyrészt azért, mert a politika Ausztráliában teljesen kiszámíthatatlan. Másrészt, a köztársaság ügye tipikusan olyan ügy, amely társadalmi konszenzust kíván. Ugyanis csak így működhet, hiszen az alkotmány megváltoztatásához az államok és a választópolgárok többségére is szükség van – bár ez csak a praktikus oldala a kérdésnek. Az igazán fontos az, hogy mi meg akarjuk tenni ezt az utolsó lépést, véglegessé akarjuk tenni a Nagy-Britanniától való függetlenedésünket. Azt hiszem, hiba lenne ezt megosztó módon és siettetve megtenni, hiszen ennek meg kell érnie az emberekben, és a túlnyomó többségnek egyet kell értenie azzal, hogy ez a helyes döntés.

Segítheti az ügyet, hogy az elmúlt hetekben a Munkáspárt leváltotta vezetőjét, és egyben a kormányfőt, Julia Gillardot is, és visszatért a korábbi miniszterelnök, Kevin Rudd?

Annyiban mindenképp, hogy Rudd a köztársaság feltétlen híve, míg Gillard némileg konzervatívabb módon viszonyult a kérdéshez. Úgy vélte, hogy csak akkor lehet elővenni a kérdést, ha a királynő már elhunyt. Pedig a köztársaság ügye nem a királynőről, hanem rólunk kellene, hogy szóljon. De mint mondtam, egy párt nem elég a köztársasággá váláshoz.

Ráadásul az ellenzéki Tony Abbott az ügy egyik legnagyobb ellenzője Ausztráliában. Próbáltak párbeszédet kialakítani vele, vagy ő nem az a fajta ember?

Nem, ő nem az a fajta ember, akivel párbeszédet lehet folytatni. A liberálisok elnöke ugyanis a megosztó politika híve, az 1999-es referendum előtt például egy rendkívül tisztességtelen és félrevezető köztársaság-ellenes kampánnyal zavarta össze az embereket.

De van esély rá, hogy a közeljövőben elmozdítsák őt a pártelnöki pozícióból? Vannak erős emberek még a pártban?

Persze, az ausztrál politikában bármi megtörténhet, akár néhány nap leforgása alatt is. És természetesen vannak potenciális vezetők a liberálisok között is, ráadásul amennyire én tudom, mindannyian köztársaságpártiak. Így komoly lökést adna a mozgalomnak, ha valamelyikük ülne az elnöki székbe, hiszen akkor kétpárti támogatást élvezhetnénk.

Érintettük már, de mégis miben gyökerezik az ausztrál köztársasági eszme? Ez amolyan brit-ellenesség, nacionalizmus vagy csak patriotizmus?

Jó kérdés, attól függ, hogy mennyire megy vissza az ember a történelemben. Az ausztrál történelem egyik legfontosabb eseménye volt az 1854-es eurekai felkelés, ahol a soknemzetiségű (főleg ír, amerikai, német, olasz, de talán magyar és kínai is volt köztük) aranybányászok, a diggerek szálltak szembe a britekkel. Egyrészt az aranybányákra kivetett adóemelések ellen tüntettek, másrészt a polgári szabadságjogokért. S bár a brit birodalom brutálisan lemészárolta a felkelőket, néhány hónappal később mégis beadta a derekát: a világon példátlan módon választójogot adott minden felnőtt európai férfinak. Valószínűleg attól való félelmében, hogy ugyanúgy elveszíti a gyarmatokat, mint Amerikában. Az Eurekában elfogadott függetlenségi nyilatkozat, valamint a felkelők zászlaja (ezen szerepelt először a későbbi ausztrál szimbólum, a Dél Keresztje – a szerk.) mindannak a gyökere, amiben az ausztrálok ma hisznek. Ugyan a korszakra – és azt követően is – jellemző volt a rasszizmus, ezt leszámítva Ausztrália mára elérte az eurekai felkelés republikánus alapelveinek – testvériség, egyenlőség, szabadság – megvalósítását.

Ausztrália ma minden ízében egy szabad köztársaság. Kivéve papíron. Az alkotmányunk azt mondja, hogy az országunk egy monarchia része, de a mindennapi életben ennek nyoma sincs. Nem hiszünk abban, hogy egy személy, aki egy birodalmat vezet, fölöttünk állna. Nem hiszünk az osztályokban, nem hisszük, hogy az egyes emberek születésüktől kezdve jobbak lennének a többieknél. Persze vannak alacsonyabb és magasabb jövedelműek az országban, és mi is küzdünk megannyi problémával. De az általános értékrendünk republikánus értékrend, s a soknemzetiségű államunkkal nem egyeztethető össze, hogy egy fehér arisztokrata legyen az államfőnk a világ túlsó végén. A monarchia kiemel egyes embereket a többi közül, s ez nem egyeztethető össze az ausztrál értékrenddel.

És ez nem feltétlenül brit-ellenesség, én például szeretem Nagy-Britanniát, ahol csodálatos hónapokat töltöttem. De ahogy önök sem szeretnének osztrák államfőt, aki Bécsben székel, úgy az sem tűnik ésszerűnek, hogy a miénk angol legyen és Londonban éljen.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés