Ez gyors volt: Kapitány István akkorát hazudott, hogy még a balos Lakmusz is fennakadt rajta

A hazaköltöző szakember azt mondja, ő nem látja, hogy lennének magyar hazaköltözők. Francesca Rivafinoli írása.

A kommunista közjóból köszönik, nem kérnek a magyarok!

Dobrev Klára csodálatos pártelnök. Nem mondom, hogy csodálatos nő, mert egy csodás asszony tele van kedvességgel, szeretettel, és az utálkozást, a gyűlölködést hírből sem ismeri.
Pártelnökként a magyar történelem politikusai közül is olyan emberre néz fel, akit a magyarok okkal a pokolba kívánnak.
Mert kiszolgálatottá tette Magyarországot, leszerelte a hadsereget és megágyazott Trianonnak. Határon túli magyarrá tette honfitársai kétharmadát anélkül, hogy ők egy kukkot is képesek lettek volna ehhez szólni. Az érintett magyarok tehetetlenek voltak ezzel szemben, s Dobrev most is deresre karja húzni politikai jogaikat.

Sikerrel pályázhatna a női Károlyi címre.
Herczeg Ferenc Két arckép című művében azt írja róla: „Gróf Károlyi Mihály sohasem volt demokrata. Ő csak egy lecsúszott arisztokrata volt. A demokráciában nem az egyenlőséget, hanem a vezérséget keresete. Nem tudott azonban fölemelkedni a magyar néphez. A munkástömegek lelkében rügyező nemes és emberies hajlamokkal nem törődött, ő onnan a maga céljaira csak gyűlöletet és hatalmi vágyat igyekezett kitenyészteni.”
Csodálja a kedves olvasó, hogy a kommunisták által 1975-ben felállított szobrát 2012-ben, a második Orbán-kormány Siófokra szállíttatta a Parlament északi oldaláról? Mert
a szobor és annak kommunista, trianont idéző üzenete egyszerűen nem volt összeegyeztethető a demokratikus parlamenttel.
Károlyi felkészületlensége, vezetői alkalmatlansága anno hamar kiderült. Nem véletlen, hogy őt tették meg a trianoni katasztrófa fő felelősének. A róla szóló, születésének 150. évfordulóján készült interjúban „Országvesztő, idealista, degenerált, vörös gróf”-ként emlegette tavaly a 24.hu.
És akkor jön Dobrev Klára, aki a Köztársaság napján
Károlyi szobránál teljes érdektelenség mellett tart emlékező beszédet, és nehezményezi, hogy el van dugva a szobor.
Nem is Dobrev is lenne, ha nem kifogásolná ezt, különös tekintettel Károlyinak a fentebb felsorolt, a magyar társadalommal szembeni merényleteire. Épp a társadalmi tolerancia magas fokú kifejeződése, hogy egyáltalán köztéren van elhelyezve a mű, nem pedig a Szoborparkban, ahol a kommunista diktatúra idejéből származó gigantikus köztéri szobrokat őrzik.
Dobrev odaáll a szobor elé, és összekeverve a helikoptert Harry Potterrel kijelenti,
a köztársaság azt jelenti, hogy ez az ország nem a hatalmaskodóké, hanem a népé, az embereké.
„Nem véletlen, hogy jött egyszer, 2006-ban egy hataloméhes akarnok, és elmondta azt a mondatot, hogy a köztársaság nem több, mint ruha a nemzet testén.” Ez szerinte természetesen Orbán Viktor. És akkor elkezdi kifejteni a helikoter–Harry Potter hablatyot. Azt mondja: „A köztársaság azt jelenti, hogy a hatalmaskodók nem dönthetnek egyedül, hogy senkinek nincs teljhatalma.” Egyedül persze hogy nem dönthetnek. Csak azok tehetik ezt meg, akik a választáson bizalmat kaptak. Ha nagy bizalmat, kétharmadot, akkor ennek mértékével arányosan dönthetnek.
Ez nagyon fáj Dobrevnek.
Ő úgy képzeli, hogy neki alanyi joga beleszólni a döntések megszületésébe. Pedig erre csak akkor nyílik módja, ha a győztes, vagyis Orbán Viktor erre lehetőséget teremt, ha megkérdezi. Hiába mondja, hogy a cél a közjó, a hatalom csak eszköz. Hogy mi a közjó, azt is a választók döntik el, és a kormány viseli a döntésért a felelősséget.
A kommunista közjóból köszönik, nem kérnek a magyarok.
Számos esetben nyílt a baloldalnak lehetősége a véleménynyilvánításra, lásd gyermekvédelmi törvény, s akkor is keményen ellene szavaztak. Azt mondja Dobrev fenyegetőleg: „Egy köztársaságban addig marad a hatalom a birtokosai kezében, ameddig a köz azt engedi, s a hatalom a közjót szolgálja.” A megméretésnek az időpontja a választás. Ami közeleg, és nagy valószínűséggel újabb a hatalmas zakónak néz elébe az ellenzék.
A legszebb az egészben, hogy
Dobrev gyűlölködéssel, a határontúliak gyalázásával akar választást nyerni. Mézesmadzag helyett mérgezett madzaggal.
Indulatosan kijelentette, hogy a jóhiszeműség nem mentség egy rossz rendszer fenntartására. Mert a többség jóhiszeműsége ellenére tény marad, hogy amikor a Fideszre szavaznak, akkor ők politikai felmentést adnak az elmúlt 16 év minden döntésére, mulasztására, bűnére, kudarcára és minden lopására.
Maga szerint, kedves Klára asszony! Az örök kisebbségben maradó pártelnök szerint. Mert a többség éppen azt gondolja, hogy ha a baloldal győzne, akkor volna igazán a király meztelen.
***
Ezt is ajánljuk a témában

A hazaköltöző szakember azt mondja, ő nem látja, hogy lennének magyar hazaköltözők. Francesca Rivafinoli írása.

Ezt is ajánljuk a témában

Tehát például ne csak arra lehessen szavazni, aki mosolyogva tolja a marketingszöveget, miközben elhallgatja az apróbetűs részleteket. Francesca Rivafinoli írása.

(Nyitókép: Dobrev Klára, Facebook)
Ezt is ajánljuk a témában

Okos pestiek épp telehányják az internetet egy olyan hamis állítással, amellyel pont a legkiszolgáltatottabbaknak ártanak. Francesca Rivafinoli írása.

Ezt is ajánljuk a témában

Tényleg megvetés jár-e minden romának, aki nem fényesítgeti csicskásként egy jogászdinasztia sarjának aktuális műtermi fotóját?

***