Nagy Ervin sunyi bántalmazóként viselkedett – és lábbal tiporta a Tisza „etikai kódexét” is

Leírják, hogy közösségük nem tűri a nőgyalázást, majd tág teret engednek a nőgyalázásnak. Konkrétan, a szemünk előtt.

Okos pestiek épp telehányják az internetet egy olyan hamis állítással, amellyel pont a legkiszolgáltatottabbaknak ártanak.

Tulajdonképpen olyasmi ez az online politizálás, mint egy nagy nyilvános illemhely: van, aki egészséges késztetések nyomán, rendeltetésszerűen használja, igyekezvén olyan állapotban hagyni ott a helyszínt, amilyenben maga is találni szeretné; akad, aki úgy összerondítja, hogy az utána jövő undorodva kifordul; más kifejezetten a l’art pour l’art rongálás céljából tér be –
és kell lennie olyannak is, aki megy, és lesúrolja mások excrementumát, mielőtt az mindenkit megfertőz.
Ilyen takinéniként próbálnám most magam is levakargatni azt a mennyiségű érvelési hibát és hisztérikus kiakadást, amely Lázár János szavainak telexes tálalása nyomán itt bűzölög.

Mert nyilvánvalóan lehetett volna körültekintőbben és érzékenyebben fogalmazni, az azonban mégiscsak tény, hogy a miniszter a mosdótakarítós példájával azonos bekezdésben, egyazon lendülettel a legnagyobb sikerüknek nevezte, hogy sok-sok évtized után mára
több százezer magyar cigány fiatal élt a felkínált lehetőségekkel: szakmunkás-bizonyítványt szereznek, sokan egyetemre járnak, pénzt keresnek, építkeznek, munkával akarnak boldogulni.
„És ez még jelent 3-400 ezer embert Magyarországon” – zárta eszmefuttatását, utalva az itt rejlő „tartalékra”, és meglehetősen egyértelművé téve, hogy reménybeli MÁV-takarítókat, napkollektor-szerelőket, logopédusokat és MTA-tagokat egyaránt belelát a roma népesség ma még inaktív részébe.
Erre jön a Telex, és a maga féktelen objektivitásával elhallgatja Lázár egyetemet végző és építkező cigányságra vonatkozó szavait, egyidejűleg pedig gondosan keretezi az egészet egy olyan címmel, amely alapján Lázár kizárólag a mosdótakarítással említette egy mondatban a cigányságot. És amelyből kiindulva (hisz a Facebookon alapértelmezetten a címből kiindulva szokás háborogni) Barna Judit „Juju” fővárosi tiszás képviselő (közösségszervező és kulturális menedzser) az elsők között ki is posztolta:
„egy miniszter, aki szerint a romák, a cigányok wc-t pucolni jók csak”.
Ha azt tekintjük a romák érdekének, hogy minél nagyobb arányban minél inkább kibontakozzanak, az egyik első pont az, hogy fölöslegesen nem döngöljük őket áldozati szerepbe. Állított olyat Lázár, hogy „a cigányok csak wc-t pucolni jók”? Naná, hogy nem állított, de
okos pestiek mégis telehányták az internetet az efféle hergelő jellegű, futótűzként való terjedésre alkalmas állításokkal.
Aminek mi a vége? A legkiszolgáltatottabbak jól leisszák magukat felháborodásukban, és/vagy megerősödnek abbéli hiedelmükben, hogy erőfeszítéseket tenni fölösleges, őket úgyis csak bántják. Állítólag a TISZA annyira árad, hogy annál áradni jobban nem lehet. Akkor mi szükség az efféle szavazatszerzési célú, hiszterizáló Facebook-hazugságokra?
Aztán ott a „tartalék” kifejezés – a TISZA „Párt” „szakértője” már emiatt is kikelt magából: „A romák nem »tartalékok«. Állampolgárok” – posztolta ki hevesen, azt állítva, hogy ma a roma közösségeknek nincs hozzáférésük valódi munkahelyekhez.
Nem világos, Lázár János hol vitatta, hogy „a magyar cigányemberek” állampolgárok;
érthetetlen, hogy akár egy karbantartói és mérnöki állásokat egyaránt kínáló BMW gyár miért ne minősülne valódi munkahelynek (pláne egy diplomás kamuálláshoz képest); az viszont egyenesen meghökkentő, hogy Bódis Kriszta nem ismeri a munkaerőpiaci tartalék fogalmát. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) 2022-ben, tehát Joe Biden idején Szlovákiában kifejezetten megállapította: „Napjainkban a roma népesség jelenti a szlovák munkaerő utolsó jelentős tartalékát”.
Megkésve bár, de a tiszás jelölt igazán intézhetne Bidenékhez egy dörgedelmes elhatárolódást a szlovákiai romák „védelmében”.
Egy brüsszeli székhelyű roma érdekvédelmi hálózat 2024-es tanulmánya megemlíti, hogy Magyarországon a roma munkavállalókra gyakran tekintenek „rejtett munkaerőpiaci tartalékként”, és hogy a fogalom definiálása segíthet a jövőbeli fejlesztési programok meghatározásában – azaz nem a dolog tabusítását javasolják, hanem épp ellenkezőleg, minél pontosabb körülírását. (Ugyanez a dokumentum egyébként azt is megemlíti, hogy Magyarországon a romák nem szembesülnek akadályokkal a munkahelyi továbbképzés, a szakmai fejlődés terén.)
Azaz: ne büdösítsünk már fölöslegesen.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének legfrissebb romaügyi jelentése szerint bár a vizsgált országok közül Magyarországon a legmagasabb a romák foglalkoztatottsága, még itt is 12 százalékponttal elmarad a teljes aktív korú népesség foglalkoztatottságától. A romáké (nyolc év alatt 20 százalékpontot emelkedve) 69 százalékos, míg az országos átlag 81 százalék: a kettő közül hol sejthetünk több mozgásteret? Mondhatni tartalékot? Ha így jobban érthető: ma Európában melyik csoport körében beszélhetünk fogyasztási tartalékról:
az átlag alatt konzumáló magyaroknál, vagy az átlag felett pazarló luxemburgiaknál?
Az is különös, hogy miközben a TISZA mintegy napi rutinként koszolja tele a virtuális teret teljesen fölösleges, terméketlen hazugságokkal (lásd: a Fidesz képviselői „nem vettek részt” a brüsszeli gazdatüntetésen – egyrészt részt vettek, másrészt Orbán Viktor már 2024 januárjában is ott volt az akkori brüsszeli demonstráción; sőt, két évvel ezelőtt a Telex által hangsúlyosan fideszesnek nevezett MCC brüsszeli központja is szervezett ott egy vonatkozó megmozdulást; Magyar Péter azokon olyannyira nem volt jelen, hogy még az MBH Bank felügyelőbizottságában ült havi másfél millióért, egyéb pozíciói mellett) – szóval miközben
a TISZA működésmódjának egyik alapeleme az előre megfontolt szándékkal történő blöffölés, a hazudozás, illetve a korábbi kijelentéseknek való ellentmondás, egy másik alapeleme pedig a honfitársakkal szembeni lekezelő bánásmód,
most hirtelen mekkora a felhördülés amiatt, hogy valaki egy többórás nyílt fórum keretében faragatlan őszinteséggel világított meg egy tényleges problémát és egy konkrét tényt.
Részemről a zónázómat takarító szippantós kocsi környékén kizárólag ázsiai vendégmunkást látok, és tanúsíthatom: tényleg nem csapott még senki a kezére, hogy „költözzön szépen haza, én majd szippantgatok”.
Németországban 2022-ben az összes takarító 60 százaléka volt bevándorló – ez bizony arra utal, hogy a német választópolgárok sem tolakodnak az efféle munkáért.
Márpedig ha idehaza a bevándorló nem opció, sőt, a TISZA júniustól vendégmunkásból sem engedne be egyetlen főt se, viszont a választó elvárja, hogy kulturáltan nézzen ki a vonaton a wc, miközben a polgárok egy része eleve nem képes kellően vigyázni arra, ami közös (láttam én már brüsszeli uniós intézményben is olyan állapotú vécécsészét, hogy ihaj), a mozgó vonaton pedig eleve nagyobb kihívást jelenthet a pontos célzás – akkor valakiknek közülünk bizony takarítania kell.
És ki jön szóba ilyen esetben? Leginkább az, akinek aktuális helyzetében a wc-pucolás előrelépés. Akinek családja tán nemzedékek óta a segélyek, a függőségek és a bűnözés Bermuda-háromszögében él.
Vagy aki nőként bántalmazó kapcsolatban tengődik. Létezik ilyen az országban? Létezik.
És mivel láttam már csillogó szemű és magát méltósággal kihúzó cigánylányt, amikor valaki hálásan megköszönte neki, hogy az addig oly elhanyagolt közvécé egyszeriben mennyire kulturált lett, amióta őt e célból alkalmazzák, gyanítom, milyen felemelő is lehet ez az egyébként valóban nem álommeló. Bemegy a koszba, súrol pár percig, és már pipálhatja is ki, hogy tisztává varázsolt egy helyiséget – ez tipikusan az az instant sikerélmény, amellyel a súlyosan hátrányos helyzetű ráérezhet a dolgozás ízére, önbizalmat kapva akár a feljebb lépéshez is. (Lásd a szintén hangosan bírált közmunkaprogram segítségével dobbantókat.) Itt jegyzem meg halkan:
az, hogy a takarító másnak a mijét takarítja, messze nem a takarítóra nézve szégyen, hanem arra, aki azt úgy otthagyta neki.
Lehet továbbá diszkriminációt kiáltani amiatt, ha bárki is kifejezetten valamely csoportot kínálna meg bizonyos munkákkal – de akkor hol a tiltakozás az internetet elárasztó hirdetések miatt, amelyben német cégek kifejezetten Magyarországon keresnek maguknak takarítót vagy raktári betanított munkást. A most teljes hangerővel abcúgolókat kérdezném: ez tán azt jelenti, hogy a németek szerint a magyarok kizárólag takarítónak vagy raklapfóliázónak jók? Dehogy – válaszolnák –, a német jogosan hirdet itt, hiszen az általa kínált bruttó 1800 eurós bér errefelé csábítóbb lehet, mint a Starnberger See környékén. Akkor viszont abban is megegyezhetünk, hogy
vannak állásajánlatok, amelyek az Encsi járásban vonzóbbnak hathatnak, mint az Őrségben.
Erre szokott jönni aztán a mindent elsöprő érv, hogy egyáltalán miért van ez így, 16 évük „lett volna” ennek megváltoztatására – csakhogy az említett uniós romaügyi jelentés mást sem mutat, mint hogy mennyi minden változott, pozitíve (kár, hogy úgy tűnik, a Telex például máig sem ismertette a dokumentumot). Franciaországnak hány évtizede lett volna az úgynevezett travellerek integrálására, mégis alig jutottak előbbre, nemhogy megszüntettek volna minden problémát;
Bezzegausztriának is egy évtizede lett volna arra, hogy legalább a bécsi óvodáskorúak némettudását megfelelő szintre hozza; de sikerült?
Ezzel együtt minden megmondóember előtt nyitva áll a lehetőség, hogy rasszistázás helyett rábökjön, hogyan takaríttatná a MÁV mellékhelyiségeit. Nem egyszer, kampányszerűen, hanem rendszerszinten. És őszintén.
Mert lehetett hörögni 2015-ben a magyar kormány brutális őszintesége miatt, lehetett jóemberkedve bohóckodni plüssmacikkal és legfeljebb oldalszárnyas kapukkal, de megérte? 2015-ben 569 ezer álláshely volt betöltetlen Németországban, 2025-ben a gazdasági lejtmenet ellenére is 632 ezer. Ausztriában a tömeges bevándorlás előtt 29 ezer betöltendő állás várakozott a Munkaügyi Hivatal rendszerében, 2024-ben 91 ezer, de a jövőben további romlásra számítanak;
eközben termékenységi rátájuk a sokgyermekes arab famíliák ellenére is rosszabb a magyarnál.
Így hát most, hogy mindenki jól kiszirénázta magát Lázár János mondata miatt, jöhetnek a konkrétumok: mégis mi az alternatív elképzelés? Kiposztoljuk, hogy hiszünk a szép és illatos vasúti vécékben, és attól hopp! kitakarítódik mind? Vagy kínai robotokat vásárolunk jó drágán, miközben hitelből segélyezzük a vasútvonalak mentén élő inaktívakat? Vagy feladunk egy hangyányit a szuverenitásunkból, és a vendégmunkások helyett próbálkozunk illegálisan érkezett migránsokkal?
Mert aki az egész vita közepette erre az egyedüli releváns kérdésre nem válaszol őszintén és világosan, hanem inkább hazug kijelentésekkel hergel és sunnyog, az olyan, mint aki a nyilvános illemhelyen csak büdösít és másokra mutogat.
Bizonyosan nem lelkesítve a derék takarítókat.
***
Ezt is ajánljuk a témában

Leírják, hogy közösségük nem tűri a nőgyalázást, majd tág teret engednek a nőgyalázásnak. Konkrétan, a szemünk előtt.

Ezt is ajánljuk a témában

„Sose volt még ilyen drágaság, mint idén” – állítja a TISZA; „barátságosabb összegből kijön a bevásárlás, mint tavaly” – írja ugyanakkor a HVG. Kinek van igaza? Francesca Rivafinoli írása.

(Nyitókép: MTI / Kiss Dániel)
Ezt is ajánljuk a témában

Magyar Péter tízezredszerre beleszuggerálta a kamerába, hogy „az EU legszegényebb országa” – aztán befutottak az utolsó helyre a lettek, és lezárkóztak a bezzegésztek is. Francesca Rivafinoli írása.

***