Keményen helyrerakták a magyarellenes Beneš-szájkosártörvény miatt a szlovákokat Budapesten

Ungváry Krisztián, Molnár Áron-NoÁr-a-mozgalom-neve, a Mi Hazánk keménymagja, Schiffer András, Magyar Péter, egy Pesti Srácok-os újságíró, egy Öt-ös újságíró, a magyar kormánnyal jó viszonyt ápoló, felvidéki Esterházy Akadémia számos tagja, mindez egy területen, egy ELTE ÁJK-n tanuló, egyébként MCC-s jogászhallgató és más egyetemisták által összehozott rendezvényen a szlovák nagykövetségnél. Lehetséges ez?

Furcsa konstelláció, de mégis létrejött: mivel a szlovák kormány büntethetővé tette a magyarokat és németeket jogfosztó Beneš-dekrétumok kritikáját, és akár hat hónap börtön is várhat arra, aki ezt megszegi, fiatalok egy csoportja saját kezébe vette a dolgokat, és pártok feletti, pártokon kívüli, civil jelleggel 

A főszervező, Katona Illés László lapunknak nem sokkal korábban arról beszélt: nagyon hangsúlyosan igyekeznek is megtartani a demonstráció pártpolitikamentes jellegét, és minden ezzel szembemenő próbálkozásnak ellenálltak; persze, azt ők sem tudják garantálni, hogy a szónokokon kívül ki mit fog kiabálni a tömegből (vagyis lefordítva, felkészültek arra, hogy minden igyekezetük ellenére a tömeg kisebb része belekezd a manapság divatos egy-kétszavas skandálásba).

A szónokok kapcsán Csontos Anna, az est – szintén hallgató – házigazdája és persze ők maguk is sűrűn hangsúlyozták, mennyire sokszínűek a politikai nézeteik tekintetében. Ezt nagyjából sikerült egyébként fele-fele arányban is felosztani, bár a nemzeti elköteleződésűként bemutatkozó Gábris Attila inkább történelmi kontextust adott a Beneš-dekrétumok legújabb kori helyzetéről, és nem kímélte Robert Fico kormányfőt, akinek a fejére olvasta Malina Hedvig megverésének ügyét, a kettős állampolgárság ellehetetlenítését, és a szlovák nyelvtörvényt (amelynek egyébként a fiókba süllyesztését, tegyük hozzá Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hathatós fellépésének köszönhetünk csak). Mindez épp elég lenne, ám 

azt, hogy a Beneš-féle dekrétumok után százezer magyart kitelepítettek és negyvenezret zártak munkatáborokba, és amit elfogadott a szlovák parlament, az nem más, mint ennek a helyeslése. 

Gábris méltatta Gubík Lászlót, a felvidéki Magyar Szövetség elnökét, és minden felvidéki magyart, aki a nehéz évtizedekben kitartott, erre viharos tapsot kapott a közönségtől. Hangsúlyozta: sem a huszadik század, sem 2004 (vagyis a december 5-i gyalázatos népszavazás) „örökségét nem akarjuk továbbvinni”, szabd polgárokként pedig ki kell állni a felvidéki nemzettársaink mellett.

Mag Zoltán Krisztián érezhetően balosabb és áthallásosabb húrokat pendített meg, minden hatalomnak hadat üzenve, amely szerinte arra kényszerít, hogy „leszegett fejjel álljunk”. „A mai napig vannak pártok és pártcsaládok, 

s a szlovák kormányfő kapcsán feltette a kérdést: milyen szövetséges az ilyen? Mag azt követelte, „zárjuk be az ajtót a ránk törő huszadik század előtt”, mondjunk nemet az uszításra, és járjunk felemelt fejjel.

Megint balra billent a mérleg, amikor Vataščin Péter, 

József Attilát és Bartók Bélát is idehozva. Szerinte sem a szlovák, sem a magyar államvezetés nem nőtt fel a felelősséghez, „kisded úgymond stratégiai jelentőségű játékokat játszanak”, de nem gyógyítják a társadalmakat.

(mindezt a Beneš-dekrétumok jelenkori problémáinak kapcsán!), és hogy ez „számos szlovák, cseh vagy ruszin társamnak semmiféle problémát nem jelent”, és a Beneš-dekrétumok, vagyis „a jogfosztottság évei a csehszlovákiai magyarok és németek üldöztetése ráadásul a könnyebben kezelhető sebek közé tartoznak”, mondta, előhozva a holokauszt példáját.

Pásztor Ákos hallgató viszont más megközelítést ajánlott a jövő szempontjából: a megbékélést, de nem a múlt „végképp eltörlésével”, hanem az igazság kimondásával.

Ezért megbékélési mintákat hozott, méghozzá a Balkánról: a görög-észak-macedón példát, 

Végül úgy zárta beszédét: 

Katona Illés László főszervező Esterházy Jánost idézte (aki felvidéki nemesként és a szlovák parlament képviselőjeként egyedül nem szavazta meg a zsidótörvényeket), majd ennek „jutalmaként” a gulag és egy csehszlovák börtön várta, ahol fasizmus vádjával ült haláláig. 

Követelte a szlovák kormánytól és a parlamenttől, hogy „vonja vissza a gyalázatos némaság törvényt és állítsák helyre az alkotmányos rendet Szlovákiában”, s hogy vonják vissza a Beneš-dekrétumokat, amik kollektíven megbélyegzik a magyarságot és lehetővé teszik a vagyonuk elkobzását.

„Végezetül pedig kérjük és hívjuk a tiszteletre méltó szlovák nemzetet arra, hogy nyújtson békejobbot a magyarságnak és szolgáltasson erkölcsi jóvátételt a meghurcolt családok számára. Csakis így teremthetünk igazságot és békét a Felvidéken” – jelentette ki Katona, akitől elhangzott az, ami ilyesfajta megbékélést hirdető gyűléseken ritka: „ma a szlovákoknak ki kellene mondaniuk azt, hogy a második világháború után a magyarokat jogtalanul meghurcolták és el kellene fordulniuk az őseik bűnétől, ahelyett, hogy egyetértenek velük. 

de természetesen mondják el ők is, a szlovákok, hogy milyen sérelmeket szenvedtek el a magyaroktól. Üljünk le, tárjuk fel az igazságot és beszéljük meg egy valamit nem lehet. Hogy törvénybe iktassuk a hallgatást”.

A főszervező egyébként kétszer beszélt: egyszer a Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása (Téka) Peter Pellegrini szlovák elnöknek címezett nyílt leveléből olvasott fel, amelyben ugyancsak felhívták a figyelmet a szólásszabadságra és a kutatói szabadságra, és azt kérték, emiatt vonják vissza (egyébként Gábris arról beszélt, ellehetetlenül a történészi munka és a közéleti vita a korszakról).

A tömeg mérhető számosságú volt – ötszáz-ezer ember könnyen lehetett, és nagyon sokféle: a legnagyobb kontingenst jobboldaliak adták, mi hazánkosok (a tiltás után elővették azért a pártzászlót), ismertebb Fidesz-közeli arcok, futballszurkolók, sok, az egykori Kossuth-téri tüntetést idéző arc, rengeteg felvidéki (köztük jó maroknyi esterházys). 

 Bár kockázatkerülő módon ő is csak egy órával az esemény előtt posztolta ki, hogy személyesen részt vesz rajta, talán az „áradjon”-felkiáltások lettek volna kényelmetlenek a keménymag részéről.

A pártok és politikai szereplők – legalább az eseményen – dicséretes önmérsékletet tanúsítottak, néhány pártlogó kapcsán intézkedtek csak a rendezők, hogy azok lekerüljenek. Ellenben előtte és utána természetesen bőségesen ment az ügy elbirtoklása. Peregtek a felvételek, készültek a közösségimédia-kontentek fölös bőséggel, Ficót természetesen összemosva a magyar kormánnyal (noha sem az nem volt igaz, hogy a magyar kormány részéről nem szólaltak volna meg, hiszen Szijjártó Péter miniszter mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is közölte, küzdeni fognak a rendeletek ellen).

 Gerencsér Ferenc, a tetszhalott Momentum elnöke mutatott kiemelkedő aktivitást hirtelen ebben a nemzetpolitikai kérdésben, Pottyondy Edina és a maga szuterénmodorában Molnár Áron, sőt: Jámbor András is korábban igyekezett rászervezni a híveit a demonstrációra, vagyis belakni azt a teret, amit a jobboldaltól reméltek elhódítani. Más kérdés, hogy helyben még a legkormánykritikusabb felvidéki ismerős is csupán annyit mondott: bár szerinte probléma lehet ebből, hogy Budapest nem reagált elég hevesen a történtekre, annak se lenne semmi értelme, amit magyar Péter mondott, jelesül a szlovák nagykövet kiutasításának.

Rendbontás, fegyelmezetlenség, politikai szlogenek skandálása, bármi egyébként nem történt; a tömeg békésen eloszlott, a fiatalok a körülményekhez képest sikerrel zárhatták a rendezvényt.

Nyitókép: a szerző felvétele