Orbán Anita a kárpátaljai magyarságot emlegeti – ez különösen is bájos tőle!

A párválasztás egyik dilemmája, hogy vajon melyik házasság a boldogabb: egy (talán alaptalanul) istenített bombanővel, aki nem szeret minket, vagy a kicsit egyszerűbb, háziasabb, emberibb, közelibb partnerrel, aki viszont szeret. Érdemes-e futni olyan szekér után, ami nem vesz fel, sőt rendszeresen leszólnak róla nekünk – vagy csatlakozzunk a hozzánk inkább illőkhöz?

Mindenesetre azóta a csodált, vágyott, szépséges Nyugat mindig ellenségként, idegenként nézett ránk. Megkaptuk Európát, a gyönyörű nőt, aki azonban gyűlöl minket ezer éve. A pozsonyi csata óta csak ártottak nekünk, gáncsoltak, betartottak, elárultak. Mi próbáltunk megfelelni, betagozódni, kikötni a nyugati parton, de nem értékelték.

Európának volt közel ezer jó éve. (Nagyjából, mint a római birodalomnak. Kevesebb, mint Egyiptomnak, de valamivel több, mint az oszmánoknak vagy a pártusoknak.) Ázsiából érkező eleink arról a kontinensről jöttek, ahol nem csak a neolit forradalma zajlott le, de az első civilizációk kialakulása és valamennyi (közte mind a három nagy monoteista) világvallás létrejötte is oda kapcsolódik.

A magyar név a vérszerződés óta értelmezhető, de a X-XI. században egy hatalmas terület uralásával komoly államszervezési képességeiről, kiemelkedő katonai erejéről, szellemi-művészi teljesítményéről, teljesen egyedi és bonyolult szerkezetű nyelvéről tanúságot tevő népet bizonyára nem akkor ráztak le a fáról, és a múltja legalább olyan mélységesen mély kút, mint amibe Thomas Mann letekintett. 

Ami a múltunkból igazán egyedi és szép, onnan ered (nyelv, tánc, zene, népművészet). Legendáink, meséink ehhez a világhoz, hunokhoz és Csodaszarvashoz, Nimródhoz és életfához kapcsolnak.

A talán túl hosszú bevezetőre azért volt szükség, mert Magyar Péter saját Orbánja (olyan mániákusan vágyott már egyre, hogy választása borítékolható volt), Anita, a külügyekre kiszemelt delikvens kijelentette, hogy vége a kompország imázsnak. 

– tett hitet a Nyugat mellett.

Történetesen éppen a gazdasági érdekérvényesítésünk miatt „szigetelődünk el”, mert például nem akarunk lemondani az olcsó orosz energiáról, Ezzel szemben, ha behódolunk, elfogadjuk az érdekeinkkel ellentétes ukázokat, feladjuk a gazdasági érdekeinket, akkor nem leszünk elszigetelődve, legfeljebb kiszolgáltatva.

Anitának fontos még „a külhoni magyarság segítése és valódi képviselete”, ami – mint az köztudott a kettős állampolgárságot megadó, folyamatos pénzügyi segítséget nyújtó, kulturális együttműködéseket szorgalmazó, a határon túliakat egyenrangúnak tekintő, nekik szavazati jogot adó (és ezért megannyi méltatlan támadást elszenvedő) – mostani kormányról ugyebár nem mondható el.

hiszen csak furcsa-zűrös kapcsolataikon keresztül meg kéne üzenni Zelenszkijnek, hogy ne veresse agyon a besorozott magyarokat, és egy háború kellős közepén ne az legyen az egyik első gondolatuk, hogy ledöntik a Turul-szobrot Munkácson.

Anita a megromlott magyar-lengyel viszonyt is kijavítaná,

Nem biztos, hogy akár érzelmi, akár racionális alapon hajónkat most kellene minél jobban leláncolni a nyugati parton. Európa száz éve folyamatos hátrálásban van, s bár még zenélnek a süllyedő Titanicon – ahogy Rómában is ment a tivornya, amikor már germán vezérek törték át a limest mindenütt –, a tendencia nem ígér dicsőséges végkifejletet. Leginkább demográfiai okokból, de a szellemi vákuum sem szokott jót jelenteni.

Talán a sport az egyetlen, ahol még megvan a fölény, bár a legnagyobb focisztárok elkezdtek Szaúd-Arábiába igazolni…

***

(Nyitókép: képernyőfotó)

***