Így öntötte el Pestet és Budát a nagy árvíz egykor

2024. szeptember 17. 09:51

Az 1838-as pesti árvíz évtizedekig élő emlék volt a régi pest-budaiak számára, és máig tartó következményei is lettek.

2024. szeptember 17. 09:51
null
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Nyitókép forrása: Wikipedia

 

A helyszín Pest és Buda, a korszak a reformkor kellős közepe: a Magyar Királyság iker-fővárosai nagy léptékkel fejlődnek, különösen az alföldi lapályon elterülő Pest. A bal parti nagyváros nyüzsög, építkezik, gazdagszik: magyar, német, szlovák, zsidó, rác, görög népessége kereskedik, gyarapszik és reprezentál. Épülnek a klasszicista stílusú paloták a Duna partján, kijelölik a négyzethálós utakat a Lipótvárosban, és a mai Astorián túl fekvő akkori gyümölcsösök és zöldségeskertek, istállók és libalegelők helyén is egyre több házat húznak fel – belőlük születik majd Teréz- és Erzsébetváros, no meg a Józsefváros.

Ezt a nyüzsgő, növekvő várost sújtotta aztán, épp az elrugaszkodás éveiben egy tragikus természeti katasztrófa,

 az 1838-as pesti árvíz.

Már az esztendő sem indult jól: január elején a Duna felső szakaszán rengeteg csapadék hullott, és már akkor víz alá került Buda és néhány más település alacsonyabb része.

Ahogy a Jelenkor tudósított: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakaszták; különösen a’ január 13 ’s 14iki bécsi posta, ’s vele külföldi lapjaink, még máig sem érkeztek meg. Legjáratlanabb az ut mint halljuk Buda és Vörösvár közt”.

És ahogy eljött a kitavaszodás ideje, jött vele a nagy árvíz, amit se addig, sem azóta nem láttak és éltek át a pestiek. Az árvíz fő okai a régi nagy telek miatt minden szezonban gondot okozó jégtáblák, a Duna feltorlódó jégfelületei voltak. A szabályozatlan, szerteágazó és ezért sokfelé sekélyebb folyón 

jégtorlaszok alakultak ki, azok felduzzasztották a vizet, ami pedig elöntötte Pestet.

A nagy árvíz híres krónikása és nem mellesleg hőse báró Wesselényi Miklós, a korszak népszerű politikusa és véleményvezére volt. Wesselényi így írt az árvíz betöréséről:

„Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van.”

A víz a városban volt, és nem volt semmi, ami útját állta volna. Ugyan Pestnek volt egy kisebb gátja, az azonban előbb a Vác, aztán a Soroksár felőli szakaszon is átszakadt. A Duna vize előbb az alacsonyan fekvő belvárosi részeket, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét öntötte el, majd tovább emelkedett a vízszint. Ráadásul a Duna felső szakaszán olvadás kezdődött az enyhe idő miatt, ez tovább emelte a folyam vízhozamát.

Wesselényi Miklós így írt az árvíz második napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek,

a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”

Pest népe és vezetői későn kaptak észbe, mert először bíztak a meglévő csekély gátakban. Aztán megkezdődött a lakosság kimentése, különböző módszerekkel: voltak, akik az erősebb házak emeleteire, padlására költöztek fel, másokat csónakokkal mentettek ki, és a magasabban fekvő külvárosokba vitték őket. A pesti templomok, rendházak és más középületek is megteltek menekültekkel – például a Deák téri evangélikus templom vagy a ferenciek temploma a város közepén.

Salamon Ferenc így írt Budapest történetében:

„Némelyek a polgári önkénytes vagy katonai mentők kevés számú hajóin, ladikjain, vagy összetákolt deszkákon, kapukon, fürdőkádakban menekűltek. Az inség mindenütt kétségbeejtő volt. Ma olvasva az akkori részletes leirásokat, megdöbbentő a valóságnak csak emléke is. A földszinti üzletek kilencztized része víz alatt levén, estéről reggelre nem volt a 66.000 lakosú város számára sem tüzifa, sem kenyér, sem hús, sem más élelem, sem bárminő ital kapható. A kútakat mind megrontotta az undokúl mocskos áradat. A roppant vízben nem lehetett sem ivásra, sem főzésre alkalmas vizet találni.”

A Duna március 15-én tetőzött Pest fölött: a Ferencvárosban volt, ahol 2,6 méteres volt a víztömeg magassága. A Nemzeti Múzeum Bródy Sándor utcai kerítésén ma is emléktábla jelzi, hogy meddig állt a víz a helyszínen.

A feljegyzések szerint mintegy ötvenezer ember veszítette el otthonát.

Több mint kétezer ház pusztult el a pesti oldalon, további 800 súlyosan megrongálódott és 1146 maradt meg épségben. A dombokra épült Budán 204 ház omlott össze és 262 ház rongálódott meg.

A nagy árvízben 153-an vesztették életüket.

A tragédia szolidaritást szült – és az ország elitje járt elöl jó példával.

 Ahogy Salamon Ferenc írta:

„A mentők buzgó önfeláldozása, az önkénytes jótékonyság csudákat tett mindjárt a veszély kezdetén. A főurak elől jártak a jó példával, s köztük az ifjú István főherczeg, ki élete koczkáztatásával jött át márczius 14-dikén Budáról Pestre a Duna aláhömpölygő jégözöne közt. Lónyay János, a veszély idejére kinevezett kormánybiztos, gróf Szapáry Ferencz, báró Prónay, gróf Széchenyi István, a két ifjú báró Eötvös, Dénes és József, gróf Ráday Gedeon, gróf Károlyi György, a Podmaniczkyak s különösen az ország legkitűnőbb athletája, báró Wesselényi Miklós, és még számosan nagy önfeláldozással folytatták a mentés roppant nehéz és sok helyt veszélyes munkáját. A polgári rendből is egész sereget tett a mentők száma, kik közt különös megemlítésre érdemesek Landerer nyomdatulajdonos és Feiler Ferencz bécsi nagykereskedő, a ki mind személyes munkában, mind pénzben rendkivűli áldozatokat tett, miért is őt törvényes utódaival együtt honfiúsítá és nemesi rangra emelé az 1840. évi XLVIII. törvényczikk.”

Az árvíz aztán levonult, de a következményei a túlélőkkel maradtak. Habsburg József nádor Szépítő Bizottsága vette kezébe a dolgokat: úgy rendelkeztek, hogy senki nem kezdhet építkezésbe, amíg a károkat fel nem mérik; és amíg el nem készül a szakmai javaslat az újjáépítésre. Egyrészt az árvíz elleni védekezést, másrészt pedig egy új, szellősebb városépítészetet tűztek ki célul – 

ami meghatározta Pest későbbi, máig látható és érvényes városi fejlődését is.

Ettől fogva csak előzetesen engedélyezett tervrajzok alapján lehetett elkezdeni az építkezéseket, betiltották a vályog használatát, feltöltötték az alacsonyan fekvő udvarokat, meghatározták a házak alapjainak és falainak méretét is.

A Duna szabályozása, a gátak építése még sok évtizednyi munkálattal jártak – de mindezek eredménye az, hogy 1838 után már soha többé nem öntötte el Pest utcáit a víz. És eredmény volt az is, hogy Buda-Pest újra a nemzet fővárosa lett a lelkekben. Ahogy Salamon Ferenc írta:

„Volt a kárnak és szerencsétlenségnek erkölcsi jó hatása is. Az óriási részvét országszerte a nemzeti együttérzés fényes tanújele volt, s tettekben nyilatkozott ország-világ előtt, hogy Buda-Pest Magyarország központja, szíve és fővárosa.”

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herden100
2024. szeptember 18. 05:04
www.szantobrigitta.hu/index.php/blog/675-azert-a-viz-az-ur Telihold van. www.szantobrigitta.hu/index.php/blog/676-az-isteni-jelenlet-teliholdja hwww.szantobrigitta.hu/index.php/blog/673-egy-nagy-es-hosszu-utazas-vegehez-erkezunk Csak Szívvel érdemes. Ki kell nyíljon a Szívcsakrám. Lásd: napfenyes.hu/cikkek - A szív csakra feléllesztése. Persze: Mi Atyánk-Anyánk, AKI a Mennyekben VAGY, Szenteltessék meg a TE neved; Jöjjön el a TE országod; Legyen meg a TE akaratod, Amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi Kenyerünket kérlek add meg nekünk ma; és bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne engedj minket a kís-értésbe, és szabadíts meg a gonosztól! Ámen. istenanya.hu napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szentek-es-mesterek/pio-atya-elete-es-tanitasai napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szentek-es-mesterek/interju-terez-anyaval-1973-januar-15 napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/husvet-miszteriuma
skywalker-bp
2024. szeptember 17. 12:18
Lehet, hogy Péter csak ma olvasta, mi a helyzet. Lehet, hogy eddig csak a tangóval volt ideje foglalkozni, meg a telefonok lopkodásával. Meg a haja festésével. Ravasz rókarudi képű kamuhuszár úr. Nagyon kihullottak már azok a fogak, de majd a régi VIP kórházas kapcsolatok helyrehozzák. Evakuálni kell embereket? És 360 katona van a gátakon? Csak tegnap még azt hazudtam, hogy egy sincs, nembaj, úgy sem emlékszik itt senki semmire, amit dumálok. És gyerekeket vezényeltek az iskolàból a gátra? Legalább nem a 40fokos teremben vannak. Péter klímát is ígért. Mi ez, ha nem az univerzum összeomlása? Valódi veszélyhelyzetben? Magyar Péter látta jól megint. Ő felismerte a veszélyhelyzetet. Igazi Megmondó kapitányos jelmeze is van, remélem ma felveszi. 2 napja jelezte, el kellene rendelni az az Alaptörvény szerint. Mondjuk addigra már minden folyamatban volt. Meg köztévé vitát szerveznek. Ismét maga alá csunyít majd élő adásban. Akkor tényleg jól jönne majd az evakuálás.
Shywalker_bp
2024. szeptember 17. 12:05
Tegnap is annyit dolgoztam, hogy beszartam. / Magyar Péter facebook
magyarok2026
2024. szeptember 17. 11:53
Magyar Pétert a köztévébe hívták, de nem megy, inkább a homokzsákoknál várja Orbán Balázst „Ilyenkor nem a propaganda adótokon kell okoskodni, hanem meg kell fogni a lapátnyél végét” – üzente.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!