Ebben is Orbán Viktor után kullog Magyar Péter

2024. szeptember 18. 16:33

A Tisza Párt elnöke nem tud leállni: még az árvíz veszély közepette is folyamatosan verseng a miniszterelnökkel.

2024. szeptember 18. 16:33

Nyitókép: Török Gábor Facebook-oldala

Orbán Viktor szerda reggel az Árvízinfón bejelentette,  hogy elértük az árvízi védekezés legkritikusabb szakaszát. A tájékoztatón elhangzott, hogy a feladat kikísérni az árhullámot a déli határon. A árvízhelyzet nagyjából nyolc napon át tart majd, 

a hullám várhatóan jövő csütörtökön hagyja el Magyarország területét 

– tekintett előre a kormányfő, aki ezután nem tétlenkedett, elindult az ár által leginkább érintett területekre, hogy személyesen ellenőrizze a munkálatokat.

Szerdán többek között megfordult Nagymaroson és Kismaroson is, ahol a katonaság is kiveszi a részét a védelmi munkákból – derült ki a kormányfő Facebook-bejegyzéseiből.

Kora délután pedig egy új profilképet is beállított, amely az egyik terepszemle során készült. A fotót azóta több mint 21 ezer ember lájkolta, és majdnem 200-an megosztották.

Ezt is ajánljuk a témában

Ennél a pontnál érdemes átlátogatni Magyar Péter közösségi oldalára. A Tisza Párt vezetője, aki múlt hétvége óta random tűnik fel segítőivel a gátakon, érdekes mód percekkel később követte Orbán példáját, és

egy olyan fotót állított be profilképként, amely a Római-parton készült.

A politikus nem aprózta el a beállítást sem, hiszen a fénykép készítésekor az áradó Dunában állt. Azonban fura mód a fotót nem lehet kedvelni. Így pusztán csak 6 lájk van alatta.

Erre az „érdekes egybeesésre” Török Gábor politológus is felhívta a figyelmet. A két profilkép cseréről közölt egy montázst melyeken az időpontok is látszanak, a bejegyzéshez pedig azt írta kísérőszövegként, hogy 

aki nem lép egyszerre…”.

Az említett posztot alább tekintheti meg:

Úgy tűnik, hogy bár többen is kérték, hogy ne használja az árvízvédelmet politikai haszonszerzésre – köztük Szentkirályi Alexandra –, Magyar Péter nem tud leállni, és továbbra is túlzásokba esik a közösségi médiában is.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papamaci57
2024. szeptember 19. 09:10
"A tájékoztatón elhangzott, hogy a feladat kikísérni az árhullámot a déli határon." Sajnos az lenne a legfontosabb feladat, hogy ezt a víztömeget felfogjuk és tároljuk. Emlékezzünk az idei és az azt megelőző évekbeni aszálykárra.
survivor
2024. szeptember 19. 08:33
Aki árt az Usa-nak, az jó. Putyin jó.
survivor
2024. szeptember 19. 08:29
1 millió NHP fog rá szavazni. Bajgúnár hím ringyó "The Man" Nagyon veszélyes !
2024. szeptember 19. 08:07 Szerkesztve
Nem kullog ez senki után és sehova. Ez egy műfallosz Van de Lejjebb piperepolcán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!