Kiderült, hol tartózkodik a gyereket felrúgó karateedző

2024. július 19. 18:40

A rendőrség még nem tudta kihallgatni, de a kapcsolatfelvétel és az idézés megtörtént.

2024. július 19. 18:40
null

Nyitókép: képernyőmentés

Újabb fejleményekről lehet beszámolni a jászberényi karateedző ügyében, aki ellen a vármegyei rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást.

Az erre okot adó cselekmény a szolnoki kalandparkban történt hírhedt jelenet, amikor az edző úgy felrúgott egy kisgyereket, hogy az a levegőben repülve esett el.

Az ügyben a fejelentést a kalandpark üzemeltetője tette, miután visszanézte a biztonsági kamera felvételeit. A gyerek egyébként az orvosi látlelet és vélemény alapján nem szenvedett sérülést a bántalmazás során. A Szolnoki Rendőrkapitányság ezért továbbra is garázdaság vétségének gyanúja miatt nyomoz, de vizsgálják, hogy más vagy súlyosabb bűncselekmény megvalósult-e az ügyben.

A rendőrség közleményéből az is kiderül, hogy a gyereket felrúgó karateedző jelenleg külföldön tartózkodik, ezért gyanúsítotti kihallgatására eddig nem kerülhetett sor.

A vele történt kapcsolatfelvételt követően, a büntetőeljárásról szóló törvény szabályai szerint idézte a hatóság. A szükséges és indokolt nyomozási cselekmények végrehajtására, a nyomozóhatóság által kijelölt időpontban kerül sor, amelyet követően frissítjük közleményünket” – írja a rendőrség.

Mint arról lapunk is beszámolt, a jászberényi Yakuzák SE nevű karateegyesület elnökéről az eset után megszólalt volt barátnője és egykori tanítványai is.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2024. július 20. 12:21 Szerkesztve
Hogy rohadna meg aki ezt a cikket írta! Te marha, a lábkirugás/kaszálás =/= a felrugással! Egy karate módszer.S az engedetlen , hisztiző gyerek egy karatézó tanitvány , s az edzője kaszálta el alábát az engedetlensége miatt!
cccbasatu
2024. július 20. 08:58
Re Ízisz Libuska az állami EÜ óriási adósságokat görget maga előtt.A betegek viszik a WC papírt,a gyógyszereket és más kelléket és élelmiszert.Nincsenek orvosok,ápolók ,technikai személyzet.Az állami EÜ-t is taccsra tette a fidesznyik.A járvány és oltás hiszti következtében 40-60 ezer öreg és beteg ember meghalt szükségtelenül.A tönkre tett kórházak is kiürítették és és életmentő és más fontos műtétekre nem került sor hazaküldték a betegeket akiknek egy része ellátás hiányába elhunyt.Van neked egyáltalán fogalmad arról hogy hová tűnt az adófizető polgárok pénze és hová tűntek az EU milliárdok .Hol van a magán nyugdíj pénztáraktól elsíbolt milliárdok.Tudod nem Orbán stadionokra kellett volna önteni a pénzt hanem a honi gazdaság fejlesztésére.Most aztán itt a baj az EU nem ad pénzt a tolvajoknak és mivel minden tőlük jön még a kajának nevezett szemét is így Orbán idiótaságai miatt majd ezt is megvonják és akkor a nép mint a kannibálok megeszik a fidesznyik bandát!
pandalala
2024. július 20. 04:42
... dőlnek ki a szekrényből a magyarpéterek .... :-((
Theorba
2024. július 20. 00:29
Novák Katalin mindig is tudta kit kell kitűntetni. Megható az a kifinomultság, amellyel az államtitkár asszony értelmezni tudta azt a figyelmességet, amellyel ez az állat előbb a szivacsra vitte a kisfiut, mielőtt fölrúgta volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!