Garázdaság vagy rablás? Beszédes, hogy a nyomozás érdekében hallgat az ügyészség Magyar Péter botrányáról

2024. július 04. 19:59

A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni, hogy a feljelentés után milyen bűncselekmények gyanújával folyik az eljárás Magyar Péterrel szemben.

2024. július 04. 19:59

Nyitókép: Képernyőmentés

A büntetőeljárás eredményessége érdekében nem adható tájékoztatás a Magyar Péter botrányával kapcsolatos eljárásról – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint ismert: a Tisza Párt alelnöke néhány nappal EP-mandátuma átvétele előtt egy fővárosi elit klubban olyan botrányosan viselkedett, hogy végül a biztonsági szolgálat vezette ki hajnal négy körül. A szórakozóhelyen kitépte egy férfi kezéből a mobiltelefonját, majd a Dunába dobta.

Több szemtanú egybehangzó állítása szerint Magyar Péter nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után órákon át agresszívan, garázda módon viselkedett. A Ripost úgy tudja, a politikus több vendégbe is belekötött, zaklatta a nőket, és állítólag „visszautasíthatatlan” ajánlatot tett nekik, idővel pedig egyre minősíthetetlenebbül viselkedett. Több incidens után a jelen lévő férfiak számon kérték Magyar Pétert a szexuális tartalmú megjegyzései miatt.

A történtekről a jelenlévők több videófelvételt is készítettek, Magyar az egyik jelenlévő kezéből erőszakkal ki is vette a telefonját, majd, miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket.

Magyar Péter botrányának ügyében garázdaság és rongálás miatt, több feljelentést követően már aznap megindult a rendőrségi nyomozás. 

Az ügy végül, mivel Magyarnak mentelmi joga van, átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF). Ha elegendő bizonyíték gyűlik össze, az ügyészség az EP elnökénél fogja kezdeményezni Magyar Péter mentelmi jogának a felfüggesztését.

A Metropolnak korábban jogi szakértők is megszólaltak, akik szerint garázdaság, rongálás, lopás vagy rablás gyanúja is felmerülhet. Utóbbi esetben akár éveket is kaphat az ellenzéki politikus, de minderről első körben a nyomozó hatóságnak, illetve később a bíróságnak kell döntenie.

A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni, hogy a feljelentés után milyen bűncselekmények gyanújával folyik az eljárás Magyar Péterrel szemben, de a büntetőeljárás eredményessége érdekében az ügyészség nem adott tájékoztatást.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiababa1
2024. augusztus 02. 08:55
Semmilyennel. Meg fogja úszni
zsuzsa-963
2024. július 06. 11:14
365. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből a) valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy b) öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
survivor
2024. július 05. 00:55
Hol voltak a SAJÁT testőrei ?
survivor
2024. július 05. 00:54
A hímringyó dehonesztálja magát... 2000 ügynök figyeli őt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!