Erőszakos tartalom, cigányozás, politikai aktivizmus – véget ért az RTL botrányos celebműsora

2023. december 11. 15:48

Színész-aktivisták és egyéb celebek ütötték-verték egymást élő adásban az elmúlt hónapokban az RTL Sztárbox című műsorában, amelyet botrányok kísértek.

2023. december 11. 15:48
Sztárbox - noÁr, a mozgalom Molnár Áronja

A vasárnapi döntő mérkőzésekkel véget ért az RTL „Sztárbox” nevet viselő celeb-verekedőműsora, számos botrányt kavart az elmúlt hónapokban. A közel két évtized szünetet köveően felélesztett műsorral a televízió nem titkolt célja volt, hogy újra esélyesként szerepeljen a nézettségi versenyben, ugyanis mint a közelmúltban kiderült, a legerősebb konkurens csatorna, a TV2 két nagyon megelőzte őket.  

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a műsort először csak hivatalból vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), később azonban lakossági bejelentés nyomán eljárást is indított a műsorszolgáltató ellen, mert a hatóság szerint 

a műsorszám erőszakos tartalmat propagál, és vélhetően helytelen korosztálybesorolással, és így a nem megfelelő műsorsávban került adásba. 

De nem ez volt az egyetlen probléma, a Sztárboxot a kezdetektől fogva botrányok kísérték. Nézzük a részleteket!  

Politikai aktivizmus a celebműsorban

A Sztárbox egyik főszereplője, a félnehézsúly végső győztese az önmagát színészként is politikai aktivistaként identifikáló Molnár Áron „noÁr” nem hazudtolta meg magát, és a politikai vonalat is bevitte a szórakoztatónak szánt műsorba. 

Az aktivista első győzelmét a közismerten baloldali Iványi Gábornak ajánlotta, később pedig szexizmussal vádolta a műsorvezetőket.

 „Amíg a férfiak küzdelmei előtti felkonferálásában és bemutatásban minden férfi kőkeménynek, erősnek volt titulálva, addig a nők küzdelmei előtt a felkonferálás a sminkről és a rúzsról szólt. Mintha a nők nem pont annyit tettek volna bele és nem pont ugyanolyan keménységgel készültek volna, mint mi.”  – fogalmazott. 

A szintén balliberális nézeteket valló, és kormányellenes közéleti megszólalásairól közismert Nagy Ervin szintén szerepelt a műsorban, de a színész, aki saját bevallása szerint fiatalabb korában a kocsma előtt rendezte a nézeteltéréseit, Árpa Attila producer pofonjainak köszönhetően nagyon gyorsan búcsúzott a szorítótól. 

Erőszakos tartalom, súlyos sérülések

A Sztárbox egyik legemlékezetesebb adásában Rácz Jenő séf mérkőzött meg Kabát Péterrel, az Újpest egykori labdarúgójával. Az összecsapás súlyos következményekkel járt, ugyanis Rácz úgy kiütötte ellenfelét, hogy az kis időre az eszméletét is elveszítette, és mint később kiderült, 

olyan komoly sérüléseket szenvedett, amelyek következtében kórházba került és műteni kellett

Kabát később azt mondta, 32 év labdarúgás alatt nem volt ennyi sérülése, mint most. Többek közt eltört egy ujja, megsérült a térde és bordatörést szenvedett – sorolta a focista. Az NMHH többek közt ezt az adást is vizsgálta, és közölték, a hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta. Az erőszakos tartalom ugyanis magasabb korhatárbesorolást igényelhetett. 

Cigányozás, buzizás?

A műsor talán legnagyobb botránya Istenes Bence műsorvezető és Rácz Jenő séf összecsapásához köthető. A mérkőzés még el sem kezdődött, amikor elindult az adok-kapok a két celeb között. A 24.hu beszámolója szerint a műsorvezető egy a rajongóitól kapott biztató üzenetekből készült képet posztolt az Instagramon, amelyben rasszista kifejezések is helyet kaptak. Ellenfele csalódottságát fejezte ki, és bírálta a posztot, ami megadta a mérkőzés alaphangját.

Az összecsapást a bírók pontozása alapján Rácz Jenő nyerte, ám Istenes az eredményhirdetésnél nem volt hajlandó kezet fogni ellenfelével és gratulálni. A műsorvezető szerint Rácz ordenáré kifejezéseket használt meccs közben, a séf állítása szerint mindössze annyit mondott neki, hogy 

„Na, itt a cigány, gyere. Ennyi, ennyit tudsz csak?”

A műsorvezető később azt mondta, ennél azért több is elhangzott a ringben. Úgy fogalmazott, „a cigányozás miben más, mint a buzizás a ringben? Szerintem a kettő ugyanaz”. Persze lehetséges, hogy az egész csak egy műbalhé volt, amivel a műsort akarták reklámozni, hiszen a két celeb végül kibélkült. 

Szerencsére a biztonság kedvéért azért akadt feminista aktivista, aki önkéntesen szakvéleményt mondott a cigányozás és buzizás témájában.

Bokszedző: Ennek még az amatőr ökölvíváshoz sincs köze

„Amit a műsorban látunk, annak az amatőr bokszhoz sincs köze. A bokszolóknál létezik egy alapvizsga, amit szükséges letenni ahhoz, hogy egyáltalán ringbe léphessenek. Ismerniük kell a szabályrendszert, az ökölvívás történetét, minden ütést, azok legtöbb kombinációját. Néhány hónap alatt nem lehet fölkészíteni egy versenyzőt arra, hogy bokszolóvá váljon”mondta a 24.hu-nak a műsorban látottakról Tatarek Rezső bokszedző, aki  a Sztárbox első két évadában felkészítő szekemberként vett részt. 

Az edző szerint lehet, hogy a celebek közt vannak, akik nagyot tudnak ütni, de „technikai képzettségben, ami az ökölvívást valódi vívássá teszi”, elmaradnak.

 Úgy véli, néhány hónap felkészülés inkább csak arra elegendő, hogy megpróbálják elviseltetni a versenyzőkkel a stresszt, ami a ringbe lépéskor rájuk nehezedik. Ennek ellenére becsüli a műsorban részt vevő celebeket, szerinte lehet, hogy védekezni kevésbé tudnak, de ütni csak-csak. „Aki heti négyszer lemegy a terembe, mindennap megütik, gyakorolja a kettős fedezéket, és van egy alap stressz rajta – ha ez nem ad tartást ebben a mai, elpuhult világban, akkor semmi” – mondja a szekember, aki jóval több időt adna a felkészülésre. 

De miért verik szét egymást az úgynevezett „sztárok”?

Mármint azon túl, hogy nagy részük általában élvezi a bohóckodást? Talán nagy titokról nem rántjuk le a leplet: pénzért. Mégpedig a hírek szerint nem kis összegekért. A story.hu a redditen terjedő információkra hivatkozva több milliós mérkőzésenkénti gázsikról írt, amit a produkciós cég üzleti titokra hivatkozva természetesen nem erősített meg – de nem is cáfolt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Miért hír a Sztárbox a Mandineren?

Az RTL-en futó műsor több szereplőjének is volt/van közéleti-politikai kötődése. Molnár Áron Noár például rendszeres résztvevője a hazai ellenzéki tüntetéseknek, megmozdulásoknak, valamint A noÁr-mozgalom fő aktivistájaként célja a „rendszer” lebontása. A színész főbb megmozdulásairól itt olvashat részletesebben.

Nagy Ervin többek között Rákay Philippel és a Megafonnal is összetűzésbe került már a hazai nyilvánosságban, valamint az ellenzéki oldal kapcsán korábban bejelentette: Márki-Zay Péter szekerét fogja tolni.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zovirax
2023. december 12. 08:29
Molnárnak az a szerencséje, hogy a meccs után nem volt doppingvizsgálat(vér, vizelet).... Bár az önmagában is felháborító, hogy ebben az állapotában engedték a ringbe szállni...
ZUzoli Süli
2023. december 11. 20:19
ez a m.áron 1pszichopata szégyen hogy beengedik akár melyik műsorba ....
vasudvar-0
2023. december 11. 19:34
20 éve nem nézem már ezt a szennycsatornát.
Antifleto
2023. december 11. 19:26
Sajnos véletlenül belenéztem a Noár vs celeb séf box show-ba. Hát ez a Noár nevű fasz sokkal gázosabb mint gondoltam. Extrém módon túltolja ahogy Hulk-ként üvöltött a vègén, ultra gáz, a celebség összes kellemetlen tünetével. Természetesen indesit logóval a pongyoláján jelent meg, buta prosztóság süt a fejről. Hányinger az egèsz jelenség
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!