Egyre fokozódik az káosz az Európai Ügyészség körül a szakértő szerint

2019. augusztus 08. 10:41

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint alárendelt szerepbe fognak kerülni a nemzeti ügyészségek.

2019. augusztus 08. 10:41

Teljes a káosz az Európai Ügyészség körül, amelynek eddig sem a jogköre, sem pedig a hatásköre nem tisztázott – értékelt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: nem lehet látni, hogy a szuverenitási kérdések hogyan alakulnak, illetve a büntető igazságszolgáltatás érintetlen marad-e az Európai Ügyészség felállításánál. Alapvetően ezért csatlakozott a 28 uniós tagállamból csak 22 az Európai Ügyészséghez – jegyezte meg.

Rámutatott: egy 2017-es tanácsi rendelet szerint az ügyészség vizsgálatokat és nyomozásokat folytathat, illetve vádemelési jogkörrel bír az uniós pénzekkel való visszaélések tekintetében, ugyanakkor már létezik két olyan intézmény, amely azokat a feladatokat látja el, amelyek a tervek szerint az Európai Ügyészség hatáskörébe tartoznak majd. 

Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a jelenlegi információk alapján az alá-fölérendeltségi viszony az Európai Ügyészség javára érvényesülhet a nemzeti ügyészségekkel szemben.

(MTU)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yndi
2019. augusztus 08. 19:26
A "szakértő" "dolgozik"... :-D https://444.hu/2019/01/14/amulatba-ejto-videonk-van-arrol-hogyan-gyartjak-szorol-szora-a-propagandat-a-kozmediaban
matykox
2019. augusztus 08. 15:48
Eszünk ágában sincs és ne is legyen ehhez az újabb manipulációhoz csatlakozni! Méghogy "európai" ügyészség ... ugyan már!
Modestinus
2019. augusztus 08. 15:06
Gyerekek csak libsi lehet szakértő és tisztességes publicista. Bayer, Apáti, Ferencz Orsi, Lomnici, Nógrádi, Spottle mind dilettáns jobbos orbsnista f@@sz. Na húzzatok a 444re csicskak
kunfia
2019. augusztus 08. 15:05
Szakértő:DDDDDDDDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!