A télen is hulló esők olvasztják Grönland jegét

Az éghajlatváltozás várható következményei. Írta: dr. Molnár Géza Nincs olyan természeti folyamat, amelyet a természet működésének ismeretében, a változásokat ismerve és felismerve, ne lehetne megváltoztatni, káros hatásait legalább mérsékelni. Ennek tudatában azt állítom, hogy az éghajlatunk módosulása a lehető legsúlyosabb következményekkel jár majd gazdálkodásunkra, ezáltal életünkre nézve. Ezzel együtt azt állítom, hogy nem ismerjük a természet működését, nem ismertük fel a változásokat, ráadásul senkinek még csak eszébe sem jut megoldani a válságot. Itt akár mindenféle adatokkal, irodalmazással alátámasztott nagy ívű munkát is letehetnénk az asztalra. Nem fogunk, már csak azért sem, mert több tucat ilyen munka készült, már csak a saját anyagainkkal is meg lehetne tölteni egy szűkebb irodát, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen munka elolvasására és az adatok ellenőrzésére egyszerűen nincs idő, gazdaságunk sokkal előbb omlik össze. Nézzük az elején. 1900 és 2000 között a Duna-Tiszaközi hátságról kb. 8-10 köbkilométernyi vizet vezettek el, és a mai napig elvezetünk onnan évente 0,4 köbkilométert. Senki fel sem tette azt a kérdést, hogy ez a vízmennyiség esetleg nem hiányzik-e a területről, még annak tudatában sem, hogy ez idő alatt a Homokhátságon átlagosan 8-10 m-t csökkent a talajvízszint (A szélső értékek 6-18 m), és 100 mm-t csökkent az éves csapadékmennyiség. Ez utóbbi a meteorológiai megfigyelésekből fakad. Szerény véleményem szerint már arra is illett volna felfigyelni, hogy a felszíni vizek elvezetése és a csapadékmennyiség csökkenése összefügghet, de abban biztosak lehetünk, hogy a tény ismeretében legalábbis illett volna elgondolkodni azon, hogy az átlagosan 400 milliárd köbméterre rúgó vízelvezetést a területen talán mérsékelni kellene. Ez sem történt meg, sőt a vízügy épp a napokban kezdte meg a Dong-ér rendszerének a korszerűsítését, ami a vízemésztő (vízelvezető) képesség növelését jelenti. Tehát, miközben helyenként a húszméteres nagyságrendet is megközelítő talajvízcsökkenés tapasztalható, ami együtt jár 100 mm-nyi évi csapadékcsökkenéssel, a legfőbb gondunk, hogyan tudjuk növelni a területről elvezethető víz mennyiségét. E tekintetben teljesen mindegy, mi okozza a csapadékcsökkenést. Mindezt tesszük olyan körülmények között, amikor mind a tendenciák, mind az előrejelzések arra utalnak, hogy a területre hulló csapadék egyre teljesebb mértékben a vegetációs időszak előtt vagy után érkezik, április és szeptember között egyre nagyobb a vízhiány. Ebben az évben a tavaszi vetésű gabonafélék, takarmánynövények a Homokhátságon teljesen tönkre mentek, de még a viszonylag csapadékosabb Dunántúlon is mindössze a jobb évek átlagának 20%-át sikerült betakarítani, az őszi búza a szerencsésebb területeken (Bodrogköz) 6,1 tonnát hozott, de sok helyen a termésátlag alig közelítette meg az egy mázsát! Nem elírás! És most nézzük, mi is okozhatta a csapadék mennyiség jelentős visszaesését. A kutatók feltételezése szerint az éghajlatváltozás. Csakhogy a felmérések szerint globális értelemben a mérsékelt égövben a klíma a 20 században nem változott, a klímaváltozás a sarkkörön belül is csak az 1970-es évektől vált érzékelhetővé, a mérsékelt égövben első hatásai csak 2015 után jelentkeztek, a csapadékcsökkenés eddigre befejeződött, sok köze tehát nem lehet a klímaváltozáshoz. A legvalószínűbb, hogy a felszíni vizek elvezetése a helyi és az un. mikrocsapadék eltűnésével járt, tehát mind a talajvízszint csökkenést, mind a csapadékcsökkenést, összefoglalóan a területen jelentkező vízhiányt a víz elvezetése okozta, amelyet épp most fokozunk, mintha eddig nem okoztunk volna vele elég kárt. A helyzetet öntözéssel szeretnénk orvosolni, vagyis a vízelvezetés mértékét jelentősen meghaladó nagyságrendű vízpótlással, miközben azt a vizet, amiből esetleg öntözhetnénk, egyre intenzívebben vezetjük el. És amíg ez a szerkezet és intézményrendszer fennáll, addig ezen nem is változtatunk, amikor összeomlik majd, akkor meg éhenhalunk. Szép kilátások, de van-e megoldás? Nos, egyszóval: nincs. Nincs, mert nem hisszük el, hogy ez probléma, mert az képzeljük az öntözéses gazdálkodás megoldás, holott valamennyi egykori öntözéses földművelésen alapuló civilizáció helyén ma sivatagot, félsivatagot találunk. Nincs, mert azok az erők, amelyek érdekében elpusztítjuk magunk körül a világot, épp ebben a pusztításban érdekeltek. És miután ez a világon mindenütt így van, még menekülni sincs hová. Akkor mit tehetünk? Tessék néhány javaslat. Az „a” változat teljes megoldást jelentene, ha még ezen a nyáron megvalósítanánk, a „b” is sok reménnyel kecsegtetne, ha 1980 körül járnánk, a „c” néhány értelmes embernek menedéket kínál, és ahogy a dolgok állnak, ettől többen nem reménykedhetünk. Kezdjük az elején. Az „a” változat A vízügyi szervezetet azonnali hatállyal fel kell oszlatni, vezetőiket és középvezetőiket Közveszélyokozás címszóval perbe fogni és a jelenlegi feltételek fennállása miatt elítélni. A vízgazdálkodási rendszer átalakítását a Katasztrófavédelem szervezetrendszerébe utalni, keménykezű, határozott vezető kezébe helyezni és még ebben az évben megkezdeni sürgősségi jelleggel, mintegy közvetlen vészelhárításként a vízrendszer átalakítását. Így megfelelő ( és egyébként rendelkezésre álló, kormányzati megrendelésre elkészülő, csak végrehajtásában elszabotált) koncepció alapján e módszer révén a magyar mezőgazdálkodás összeomlása elkerülhető, a válság átvészelhető. A „b” változat A lehető legtöbb helyen (Bodrogköz, ahol a vízvisszatartást célzó rendszer kialakítására engedélyes terv készült, jó együttműködés alakult ki Szlovákia kormányzati szervekkel, oktatási intézményekkel, a Homokhátságon, ahol a gazdálkodók többsége saját bőrén érzi a vízhiányt és kezdeményezett helyenként épp az elkészült, de megfeneklett állami terv mentén vízvisszatartást. A Drávasíkon, az Ős-Dráva program eredeti koncepciójához való visszatéréssel, Eger, Döbrököz, Mikóháza környékén az ottani helyi kezdeményezésekkel, stb.) mintaterületeket kialakítani és a lehető legteljesebb vidékfejlesztési program elemeként vízvisszatartó rendszereket kiépíteni. Ez a változat azért nem vezet komolyabb eredményre, mert egyszerűen nincs ennyi idő, de ha elegendő kiterjedésű és hatású mintát hozunk létre, segítheti a talpra állást, és az új gazdálkodás alapját jelentheti. A „c” változat egyszerű, megvárni a totális összeomlás végét, és amikor a vízügynek és az államnak nincs ereje a gyilkos szerkezet fenntartására, és ahol csak lehet, visszatartani a vizet.

faszkivan http://klimaszkeptikusok.hu/wp-content/uploads/2015/11/Enpol-klimaprospektus.pdf