Ilyen volt Trianon alulnézetből

Trianont a történetírás gyakran megfosztja személyes arculataitól és hajlamos kollektív élménnyé tömöríti az utókor reflexióitól már rég elnehezült történelmet.

Pedig amennyire össztársadalmi, annyira személyes élményt is jelentett a történelmi Magyarország felbomlása, így a Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri új kiadványa nagyon előnyösen közelíti meg a múlt század egyik legnagyobb (nemzeti) traumáját.

Ha borús színekben játszik is a Trianon arcai című kötet,

és ezzel nagy szolgálatot tesz a történelemmel kapcsolatos közgondolkodásnak. Az országot területi alapon szakralizáló, a történelmi mozzanatokat pedig romantikus képpé merevítő narratívák („második Mohács”, „magyar kálvária”, „népek krisztusa”) után kifejezetten üdítő kézbe venni olyan kiadványt, ami visszaadja a történelem személyes, közvetlen elevenségét. 

A cím ígéretét tökéletesen beváltó könyv Trianon különböző arcait, aspektusait mutatja be olyan emberek privát dokumentumain keresztül, akiknek életre szóló változásokat hozott az 1918–1920 közötti időszak. Néhány kiragadott példával illusztrálom az összeállítást:

Ferencz József unitárius püspök feljegyzéseiből megtudhatjuk, hogyan csapódott le a Károlyi-kormány kinevezése, Tisza István meggyilkolása vagy a köztársaság kikiáltása az erdélyi szemlélőben: „Szent István koronáját múzeumba tehetjük, ezeréves nemzeti életünk szép és szomorú emlékeivel. Vajon a köztársaság megéri-e ezeréves évfordulóját?!” – töpreng a klerikus. Emellett a román bevonulásról és az impériumváltásról is személyes élménybeszámolókat olvashatunk a szerzőtől. 

A nyolcvanas éveit taposó püspök után egy zágrábi magyar egyetemista, Tarczay Zita következik, aki ’18 októberében így tekint a bizonytalan jövőbe: „Csak napok kérdése s kezemben lesz a diploma. Feltéve, hogy élek addig s le nem lőnek…” A napló szövege történetivé merevíti a „jelen” intimebb pillanatait is: „Kisétálok a Száva-partra… […] Hűtlen folyam, botor folyam, megőrültél-e hát? Megőrültél, hogy úgy sietsz Szerbiába?” Kiderül,

és hogyan élte meg azt, hogy Magyarország egyszerre „inozemstvo” (külföld) lett számára. „A horvátot nem tudom gyűlölni még most sem” – vet számot érzéseivel. 

Visy László volt főispán Pécs szerbek általi megszállásáról tudósít: „az állapotok napról napra »balkániabbak« lesznek” – jegyzi meg komoran. Kainz György feljegyzéseiből megtudjuk, hogyan követte a béketárgyalásról szóló híreket egy budapesti hivatalnok és milyen hangulat uralkodott a vesztes háború terhétől sújtott országban: „Területi integritásunk elleni merénylet miatt az összes üzletek demonstratív zárva tartottak, még a pék sem sütött” – veti papírra Kainz a gázlámpa homályos fényénél. A naplójából vett szemelvények sora 1921 decemberéig kíséri az eseményeket: „Reggel, amikor kiléptem az utcára, nemzeti lobogót pillantottam meg; végtelen öröm fogott el; ez csak Sopron miatt lehet!”

Páldi Vilmos felvidéki tanító memoárjain keresztül az impériumváltás nyilvánosságra, oktatásra és a hétköznapi életre gyakorolt hatását ismerhetjük meg jobban. „Nyitrán a magyar szó és betű szárnyán igyekeztem ébren tartani a magyar nemzeti öntudatot – s bár kegyetlen árat fizettem lélekben és anyagiakban ebbeli tevékenységemért, de a csehszlovákok mégsem törtek meg” – szól a húszas évekbe bőven belenyúló emlékezés. 

A naplók és emlékiratok után leveleket olvashatunk, melyekben olyan feladók és címzettek tűnnek fel, mint Jászi Oszkár, Klebelsberg Kunó vagy Teleki Pál.

A szerkesztők a téma iránti hűség jegyében

hanem főleg olyan visszaemlékezéseket és dokumentumokat, amelyek a kortársak történelmi tapasztatát közvetítik, vagyis a személyesen megélt történelmet. A szerkesztők méltán ismerik el, hogy a kötetben főként „fontos emberek” kapnak szót, hiszen a források több, mint harmada kifejezetten a szűkebb politikai „elit”, túlnyomó többsége pedig az értelmiség és a középosztály tapasztalatait közvetíti, ami a korszakban társadalmának csupán kis részét (összesen is kevesebb, mint 20%-át) képviseli.

A válogatás a reprezentativitás igénye nélkül is izgalmas társadalmi metszetet ad, elsősorban a közéleti személyiségek életére koncentrálva, ami – ha a Trianon-élmény jobb megértése a cél – nagyon is méltányolható szűkítés.

Mivel nem a történelmi események alakítói, hanem azok elszenvedői szólalnak meg benne, a kötethez így is minden további nélkül illik a „Trianon alulnézetből” – címke. Az igényes válogatás számos jól megformált véleményt és eltérő elbeszélést tesz összehasonlíthatóvá a személyes történelem iránt érdeklődő olvasó számára.

Kunt Gergely – L. Balogh Béni – Schmidt Anikó (Szerk.): Trianon arcai. Naplók, visszaemlékezések, levelek. Magyar Nemzeti Levéltár – Libri Kiadó, Budapest, 2018. 468.