Porosenko szerint az ukránoknak „szent joguk” az anyanyelvüket tanulni

2017. szeptember 17. 15:42

Az ukránoknak „szent joguk”, hogy tanulhassák anyanyelvüket – jelentette ki a hétvégén Petro Porosenko az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. Az ukrán elnök szerint nem tiltott második, harmadik vagy akár negyedik nyelvet tanulni, és ez megvalósulhat úgy, hogy közben nem sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai.

2017. szeptember 17. 15:42
Petro Porosenko ukrán elnök szerint az ukránoknak „szent joguk”, hogy tanulhassák anyanyelvüket, mellette nem tiltott második, harmadik vagy akár negyedik nyelvet tanulniuk, és ez megvalósulhat úgy, hogy közben nem sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai. Ezt az államfő a hétvégén az Ukrajinszki Novini ukrán hírügynökségnek nyilatkozva fejtette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy aláírja-e az új oktatási törvényt vagy visszaküldi a kijevi parlamentnek átdolgozásra. Porosenko kiemelte, hogy még nem kapta meg a törvényhozástól az elfogadott jogszabályt.
 
A szeptember 5-én megszavazott oktatási törvény több országban – köztük Magyarországon – váltott ki tiltakozásokat, de belföldön is akadtak bírálói, köztük Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója. Ukrajnai magyar szervezetek arra kérték az államfőt, hogy vétózza meg a jogszabályt. A kijevi parlamenti pártok közül a Viktor Janukovics Oroszországba menekült volt ukrán elnök hívei által alapított Ellenzéki Blokk képviselői kérték Porosenkót, hogy ne írja alá a törvényt. Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter viszont az utóbbi napokban tett több sajtónyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy az államfő aláírja majd a jogszabályt a parlament által jóváhagyott tartalmával.
 
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a hétvégén Kijevben tartott Jaltai Európai Stratégia (YES) elnevezésű nemzetközi fórumon a kulisszák mögött nyilatkozva újságíróknak megismételte, hogy Ukrajna ki akarja terjeszteni az ukrán nyelv oktatását a gyermekek számára, ezzel együtt nem akarja megfosztani a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelvükön történő oktatástól. „Amit javasolunk, az természetesen az oktatás megőrzése a nemzeti kisebbségek nyelvén, ez nemzetközi kötelezettségünk. Biztosítanunk kell viszont, hogy állampolgáraink tökéletesen elsajátítsák az ukrán nyelvet, hogy legyen jövőjük itt, Ukrajnában. Ez nagyon egyszerű: az ukrán nyelv oktatása tekintetében hozzá akarunk tenni, és nem elvenni a nemzetiségi nyelvek oktatásából” – hangoztatta a kijevi diplomácia vezetője. Megerősítette, hogy kész folytatni az oktatási törvénnyel kapcsolatosan felvetődő kérdések megvitatását azokkal az országokkal, amelyekben még kételyek vannak az új jogszabálynak a kisebbségi nyelvoktatásra vonatkozó rendelkezéseit illetően. Az ukrán parlament által megszavazott új oktatási törvény alapvetően a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018. szeptember 1-jétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.
 
A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye váltott ki tiltakozást több országban, köztük Magyarországon. Ez azt mondja ki, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. A tantárgyaknak a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatása – az ukrán nyelv tanítása mellett – csak az első négy osztályban maradna meg, az is csupán az önkormányzati – vagyis nem állami – fenntartású tanintézetekben, azokban is csak külön osztályokban vagy csoportokban. Az 5. osztálytól felfelé már – az anyanyelvi tárgyak kivételével – a tantárgyakat ukránul oktatnák majd.
 
(MTI)

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2017. szeptember 19. 09:23
„szent joguk”, vagy kötelességük?
1120
2017. szeptember 18. 10:51
A magyaroknak is "szent joguk" az anyanyelvükön tanulni! Ezt azonban kizárólag az általános iskolában tehetik majd meg az új törvény szerint Ukrajnában. Középiskolában, pláne főiskolán/egyetemen ettől a "szent joguktól" megfosztják őket. Mivel ez a jog szent (ezzel egyetértek), 2 megoldás lehetséges. 1. Visszavonni ezt a törvényt. 2. Kárpátaljának legalább a súlyosan magyar többségű, döntően határ menti, alföldi területeit visszakövetelni. Válassz, csokigyáros!
Csigorin
2017. szeptember 18. 09:05
Oroszorszagban mar tobb mint szazezer ukran menekult van. Kerdezem en, milyen "haboru" az, ahol az "ellenseghez" menekulnek?!
BőröndÖdön
2017. szeptember 18. 08:51
Még jó,hogy mostanáig nyaltuk a seggüket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!