NLIK-et!

„Mivel láthatóan olyasféle gondolatok foglalkoztatják Rétvári államtitkárt, mint a lexikális tudás alárendelése a készségfejlesztésnek, meg a tanulók terhelésének csökkentése, ideje volna a nagy vérjobbos magyarok köréből kilépve egy innovátor nevét tűzni a kormány zászlajára. Ajánlom például Nagy Lászlót: azt a pszichológust, aki már száz évvel ezelőtt a gyermek személyiségének fejlesztését tartotta az iskola legfontosabb feladatának.

Érthető persze, hogy Rétvári és Palkovics államtitkár is békülékeny húrokat penget, hiszen lejárt a tüntetésen szabott határidő. S mivel a Tanítanék mozgalom úgy döntött, nem fújja le a március 30-ra előirányzott sztrájkot, legalább arra jogalapot kellett teremtenie a kormánynak, hogy széttárhassa a karját: pedig mi mindent megpróbáltunk. Mivel az inszinuáció nem vált be, és a leg­elvakultabb Fidesz-hívőket leszámítva senki sem hitte el, hogy a tanárok »már megint csak pénzt akarnak«, muszáj volt úgy csinálni, mintha valóban tennének engedményeket. Ekkor kerültek elő a cilinderből a varázsszavak, még ha nem azt jelentik is, amit a reformok követelői értenek alattuk. Így lett a terhelés csökkentéséből az egész napos iskola utáni lecke tilalma (még szép); tan- és tankönyvszabadságból a NAT majdani felülvizsgálata; iskolai autonómiából a munkáltatói jogok visszaadása, leszámítva persze a kinevezést és a felmentést; a Klik megszüntetéséből pedig az állami fenntartáshoz való ragaszkodás, talán némi észszerűsítéssel.

Ezen el lehet majd huzakodni egy ideig, és ha a kormánynak szerencséje lesz, a vita, hogy akkor ez most engedmény vagy szemfényvesztés, zilál is valamit a pedagógusok és a szülők elszántságán. Aztán úgyis jön a nyári szünet. A rendszer pedig jó esetben is csak visszahátrál a zsákutca közepéig, de szó sincs arról, hogy valóban megkezdődne az elmúlt hat év kártételeinek orvoslása. Fel sem merül, hogy legalább az állami kezelésből próbálnák a legjobbat kihozni. Pedig két ciklus alatt akár ezt is meg lehetett volna csinálni: felmérni a helyi szükségleteket, átszervezéssel kiküszöbölni a szegregációt, az egyházak preferálása helyett visszaszorítani a jelenlétüket a valóban vallásos nevelést óhajtók oktatására. És legfőképp, megteremteni a szabad szellemű, frusztráció nélküli, a tehetséget kibontakoztató, a felesleges biflázást megszüntető iskolát. Amilyet huszonöt évvel ezelőtt olyan sokan képzeltünk. Amilyet Nagy László már száz éve is szorgalmazott.”