Gyurcsány szakdolgozata után érdeklődnek

2012. április 03. 12:05

A Pécsi Újság kommentelői az egykori pécsi KISZ-titkár szakdolgozatával foglalkoznak: a lap ezért megkereste a PTE-t, az intézmény oktatási igazgatója azonban azt közölte, hogy nem adhatnak ki adatokat az egykori és jelenlegi hallgatóikról.

2012. április 03. 12:05

A Schmitt-ügy kapcsán a Pécsi Újság kommentelői többször emlegették Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát. A portál megpróbált utánajárni a szakdolgozat ügyének.

Az kétségtelen, hogy Gyurcsány Ferenc járt a pécsi közgázra, ezt bizonyítja Mellár Tamás kijelentése is. A professzor Pesty László: Egy hiteles ember c. dokumentumfilmjében idézte fel, hogy anno, mikor Gyurcsány a karra érkezett, előtte megcsörrent a telefon, és a pártbizottságtól valaki azt közölte a vizsgáztató tanárral, hogy figyeljenek oda, mert „Gyurcsány elvtárs jön ma vizsgázni”.

A Pécsi Újság a szakdolgozat ügyében hivatalosan is megkereste Lengvárszky Attilát, a PTE oktatási igazgatóját, aki azonban adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott felvilágosítást az ügyben. Az igazgató szerint csak a rendőrség és az ügyészség számára adhatók ki adatok volt, illetve jelenlegi hallgatókról, de nekik is csak akkor, ha valamilyen bűncselekmény merül fel. Hozzátette ugyanakkor, hogy „erős politikai nyomásra” talán vizsgálható lenne Gyurcsány diplomája, ám erről egyelőre nincs szó – írja a portál.

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2012. április 03. 19:46
A téma kapcsán beirogató vörösfasisztáink, csak a lényegüket adják, a fröcsögő , zsigeri gyülöletet. Kedves vörösfasiszta barátaim! Legyetek bűszkék magatokra! Mert felhívtátok a figyelmet egy még- máig rendezetlen kérdésre. Köszönjük!!!!! Komolyan és minden érzelemtől mentesen, köszönjük. Valóban a tisztánlátás és a többi diploma becsületének visszaállitása érdekében, felül kell vizsgálni a közszereplők, diplomáinak minőségét. Erre- fel kell állitani egy hivatalt, és ha szükséges (ami valóban szélsőséges feltételezés) meg kell vonni egyes egyetemek diploma adási jogát. Lehet, hogy- ahogy Lázár János mondta az első lépést ebben az ügyben az egyetemeknek kell megtenni. DE -ha ez nem vezet eredményre, az ország érdeke megkivánja a hathatósabb lépéseket is. Mert egyenlő mércével kell mérni. Csak halkan jegyzem meg, akik most bosszúról beszélnek, (na és?) - AKINEK VAJ VAN A FEJÉN- AZ NE MENJEN A NAPRA!!! Már korábban leírtam, tisztában kellett volna lennie a SOTE- karnak a következményekkel és hogy mit kockáztat az ország. Innen SENKI! nem fog szüzen elmenni :-) Ezt csak úgy- érzelem mentesen. :-) Nincs jobb és baloldali diploma- elvtársak. :-)
Katica70
2012. április 03. 17:06
Ez egy 'nesze semmi, fogd meg jól' cikk. Valaki megszellőztet valamit, de konkrétat senki nem tud. Erről így minek írni? Egyébként Gyurcsány itt már labdába nem rúg, tök mindegy, hogy mit írt vagy nem írt. Bár az várható volt, hogy feljön a neve, hisz ha az afrikai éhező gyerekek kerülnek szóba, egyesek szerint azért is ő a hibás. :)
hátakkor
2012. április 03. 15:50
pár hét és kiássa a dobozából Fletó az irományait.
Felebarát
2012. április 03. 15:37
egyet nem értek, miért pont most derül ki GYurcsány palgi vagy nem palgi dolgozata... miért nem januárban...miért kell mindig előkapni, mint a nyuszit a kalapból, hoyg vazze baj van, nem baj itt van gyurcsány...bukott politikus, ki a rákomat érdekli még, hogy az anyakönyvi kivonatát is plagizálta?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!