Célom, hogy visszakerüljek a nemzeti csapatba

„Megszokott fordulat ez a bizonyos jó közösség, de szemtanúja voltam, amint az autójával megfordult a parkolóban, és a fiatalabb játékosok végig kommentálták a manővert. Segítsünk, van benne benzin, nekimentél a mögötted lévőnek – ilyenekkel viccelődtek.

Persze, megy a vérszívás, ez így van jól! Ne féltsen, amennyit kapok a srácoktól, annyit adok is, de tényleg jól érzem itt magam, és örülök, ha a fiatalabbak nem azt érzékelik, hogy itt van valaki, akihez nem lehet hozzászólni, hanem nyugodtan poénkodhatnak velem, tudják, nem lesz sértődés. Az is igaz: egy bizonyos határon nem megy túl az ugratás, a tiszteletet megkapom, igaz, meg is adom mindenkinek.

Hamarosan kezdődik az NB I-es bajnokság.

Alig várom, hogy az új kispesti arénában pályára lépjek! És a többi, megújult, megszépült stadionban is ott akarok lenni, izgatott vagyok, nagyon remélem, hogy sok néző lesz a debreceni és az idegenbeli mérkőzéseken is. Kíváncsi vagyok, csaknem másfél évtized elteltével milyen lesz újra a magyar élvonalban futballozni.

Talán nehéz kérdés: milyen érzésekkel nézte az idei Eb mérkőzéseit?

Egy voltam a tizenötmillió büszke magyar drukker közül! Elfogadtam, hogy nem lehetek ott a pályán, de nem akartam elbújva, behúzott függönyök mögül televízión nézni a meccseket, kimentem a Puskás Arénába szurkolni. Sőt, a srácok hívtak a nézők vonulására is, de az talán furcsa lett volna, ám a stadionban ott akartam lenni. Kapcsolatban voltam néhány játékossal, gratuláltam nekik, tényleg büszke voltam mindhárom mérkőzés után a válogatottunkra! Nem tagadom: amikor felhangzott a Himnusz a portugálok elleni mérkőzés előtt, potyogtak a könnyeim, mert fájt a szívem, hogy nem lehetek lent a gyepen, megrohantak az emlékek, de tudomásul vettem a kapitány döntését – a másodosztályból nem válogat. De feljutottunk, és célom, hogy olyan teljesítménnyel segítsem a Lokit, hogy azzal visszakerüljek a nemzeti csapatba.”