A Brexit szinte természetes

„Az amerikai polgári rétegek angolbarátsága nagy szerepet játszott az I. világháború idején is. Noha 1917-ig az Egyesült Államok semlegesnek nyilvánította magát, a társadalom angol ajkú része inkább Nagy-Britanniával rokonszenvezett. Fokozatosan alakult ki az a különleges kapcsolat, amely Nagy-Britanniát az Egyesült Államokhoz fűzi. Winston Churchill 1946-os zürichi beszédében meghirdette az egységes Európa koncepcióját. Ám általában rosszul idézik föl a mondottakat. Churchill az »Európai Egyesült Államok« tervét a kontinens népeinek címezte, és nem saját hazájának. Nagy-Britannia helyét a volt miniszterelnök a Nemzetközösségben helyezte el, szoros katonai és politikai szövetségben az Egyesült Államokkal. Tony Blair és Bill Clinton, majd George W. Bush, ma pedig Boris Johnson és Donald Trump viszonya a »különleges kapcsolat« jegyében folytatása a Churchill-Roosevelt viszonynak.

Végső soron sok angol érzi úgy, hogy nem történik más, mint az, hogy Nagy-Britannia visszatér az egykori angolszász dominanciájú világba. Furcsa, hogy sokan még azt a kockázatot is vállalják, hogy Skócia és Észak-Írország elszakad. Ám rosszindulatú interpretáció, amikor az angol társadalom jelentős részének kilépési szándékát leegyszerűsítik a migráció által okozott kihívásokra, a közép- és kelet-európai munkavállalóktól való idegenkedésre. Nyilvánvaló, hogy sok angol számára az Egyesült Államok kulturálisan, intézményrendszerét tekintve (precedensjog, korlátozott hatalom elve, fékek és ellensúlyok rendszere) ma is közelebb van, mint akár Németország, akár Franciaország.

Ez a kulturális hagyomány nagy mértékben szerepet kapott a tragikus népszavazáson. Nem az angol társadalom egészének, hanem az angol elitnek a felelőssége, hogy ne szítsa az Európai Unióval szembeni gyűlöletet. Ebben viszont valóban lehetne az Unió válasza határozottabb.”