Visszaforgatva

„Nincs is annál szebb, mint amikor egy ország nagy történelmi eseményéről azzal emlékezik meg, hogy egy újfajta rakétát tesztel sikerrel. Szimbolikus esemény, a nagy napon robbantja a sebészi pontossággal becsapódó lövedék ízzé-porrá a kijelölt célt, jelezve mindenkinek, hogy mérnökeink sokkal jobbak annál, amit gondoltatok róluk, s igen, az a célpont akár a ti egyik katonai egységetek is lehetett volna.

Irán így ünnepelte az iszlám forradalom negyvenedik évfordulóját. Ekkor lehet persze azt mondani, hogy Irán micsoda szörnyeteg, és a hagyományos reakció szerint ideje ízzé-porrá lőni – mondjuk azokkal a rakétákkal, amelyek a mi arzenálunkban vannak, csak nálunk nem volt iszlám forradalom, így nem tudtuk kipróbálni dramaturgiailag szépen felépített ünnepségsorozat csúcspontjaként.

De azok a rakéták ott vannak mindenütt, a briteknél, az amerikaiaknál, a franciáknál, az izraelieknél, az oroszoknál, az indiaiaknál, a kínaiak­nál, s mind-mind biztos abban, hogy ezek nélkül nem lenne béke, a pusztító erő biztosítja a nemzetközi stabilitást.

Ali Hamenei ajatollah szavaiban ott rejlik az igazság, miszerint a tudományos kutatás-fejlesztés a kulcsa a hatalomnak, így nem csoda, hogy az ezen a téren rendkívül hatékony nyugati világ ki tudta terjeszteni saját befolyását a távoli vidékekre is. Az iszlám világ pedig elveszítette egykori lendületét, kiüresedtek a régi iskolák, ma is Avicennára és Ibn Battútára mutogatnak, mint a nagy elődökre, közel ezer év távlatából. Irán legfőbb vezetője pedig azt mondja, ideje ezen változtatni, új iszlám civilizációra van szükség, ahol az országok egymással szövetkezve fejlesztik tudásukat, erősödnek, s felveszik a versenyt a nyugatiakkal.”