Gyűlölöm, hogy nem tudok megoldást

„MN: Még májusban mondta egy interjúban azt, hogy az »én aktív éveimben a hazám közege már nem fog változni«. Ez nagyon vészjósló.

AR: Ez nem vészjósló, ez egy realista mondat. Biztosan csodálatos és szabad élet lesz itt, amikor én 75-80 éves leszek. És örülni is fogok neki. De hogy ebben még van húsz év, az tuti. És nem arra tart a világ, hogy ami itt van, az egy furcsa, idegen test legyen Európában. Ezért is van benne ennyi idő, ha nem több. Egy ennyire durvuló kommunikáció, egy egyre durvuló valóság és egy minden szinten felépített, önző rendszer háromszor tudott itt kétharmadot szerezni. Kisebbségben vagyok azzal, amit gondolok. Sőt, még az is van, hogy nem ismerjük eléggé az embereket. Én nagyon zárt életet élek, az előadá­saimra azok járnak, akik amúgy is hasonlóan gondolkodnak, mint én. Fogalmam sincs, hogy aki effektíve retteg egy kisvárosban a menekültektől, annak mit lehet mondani. Ha már ott van a fejében, hogy ezek az idegenek jönnek és megerőszakolják az asszonyainkat, ezzel nem tudom, mit lehet kezdeni.

MN: Még húsz év? Ennyit jósol a NER-nek?

AR: Lehet, hogy akkor már nem úgy fogják hívni, de igen. Sok ember gondolja ezt így… Érdemes visszanézni a magyar történelem elmúlt száz évét, vannak toposzok, amik nehéz periódusban mindig működnek. Most is. Úgyhogy nincs más út, el kell, hogy menjünk a falig.

MN: És hol van ez a fal?

AR: Őszintén szólva nem tudom. Rengeteg a szegény ember, ételre gyűjtöttünk múlt héten egy aukcióval, odaát a Szent István parkban ma is fognak főzni. És mégis, nagyon sokak hisznek ebben a hatalomban, hisznek a vezetőben, ő a guru.

(...)

Beszéltem valakivel, aki azt mondta, igen, tőlük kaptam az állásomat, nem értek velük egyet, de el tudom tartani a három gyerekemet, és olyan életet tudok felépíteni, hogy a három gyereknek is lesz alapja. Ide is kellenek a famulusok, lassan mindannyian famulusok leszünk. Keserű vagyok és szomorú. És gyűlölöm, hogy negatív vagyok, gyűlölöm, hogy nem tudok megoldást.”