„Az ellenzék megosztott maradt, nem is lehet más, hiszen maga a választóközönség is megosztott, politikai képviseletük csak ezt tükrözi. Tükrözné a Ház is, ha a törvények hagynák: a demokrácia helyet követelne a kis pártoknak is a parlamentben, amelyek a kisebb társadalmi csoportokat képviselnék.
Az ellenzék megosztottsága tehát természetes, mint ahogyan a jobboldal megosztottsága is az volna, ha a kormányfő nem gyurmázza egybe a tábort. Az már más kérdés, hogy ennek a helyzetnek a félreértése vezetett olyan ellenzéki agyrémekhez, mint mikor némely párt úgy osztotta fel a világot, hogy vannak a 2010 előtti és 2010 utáni alakzatok, és az utóbbiak nem állnak szóba az előbbiekkel. Számít a múlt, de többet nyom a latban a jövőkép. (...) Bárhogy alakuljon is a vasárnapi választás: az ország eminens érdeke lenne, hogy mielőbb sokszínű parlamentje legyen, hogy a nemzet többsége úgy érezhesse, akár többségben, akár kisebbségben, de képviselete van a Házban. Mert a parlament a nép képviselete, nem politikai játszótér, még ha az utóbbi években azzá lett is.
Nem egy a tábor, mint ahogyan a zászlók sem egyformák. A nemzet sokszínű, és sokféle zászló alatt gyülekezik.”