A jövő a gerinces bohócoké

„Most épp az európai a menekültválság fűti a magyar rendszert. De hát az európai többség érdeke mégiscsak a válság kezelése, lecsendesítése, és ha ez valamennyire előrehalad – és fog –, a menekültügy drámája csökken. Akkor a magyar félnek magának kell valamit találnia. A Soros konfliktusból mi itthon azt hangsúlyozzuk, hogy Orbán mennyire hálátlan. Ehelyett én arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Soros sztori mennyire légből kapott, és egy majd' kilencven éves embert támad. Aki reméljük, hogy acélból van. De ha mégsem? Akkor mi lesz az óriásplakátokkal? Úgy látom, ezen a fronton Orbán emberei (Habony?) semmit sem tudnak rendesen végiggondolni.

A baloldali elit megtörése ugyanakkor ennél nagyobb léptékű. A szocialista reformerek sikeresen végigmenedzselték a 89-es rendszerváltást: más is focizhatott, de a játék szabályait ők rakták össze. Azonban ez mint a továbblépés forrása mára kimerült, épp úgy, mint a többi 90-es évekbeli csapat víziói máshol a környező országokban. Most már tényleg neki kellene állni, és a mai nyugati baloldal nyelvének, érvkészletének, világképének tanulásával foglalkozni. Még akkor is, ha ott is mindent kritizálnak. De közben feláll egy újfajta szereplőgárda, amely valószínűleg itt is le fogja váltani az 1989-es érvkészletet, nyelvet. Mi következhet ebből a következő években a baloldalon?

Először. A használt politikai szerkezetek szükségszerűen még mindig túlságosan budapestiek, élénk kapcsolatban vannak a hagyományos médiaszerkezetekkel, és túl hamar professzionalizálódtak. Elvben ebből a húszas évekre valószínűleg valamennyi metszetben csak romok maradnak.

Másodszor. A budapesti szerepekből valamennyi még maradhat, de a politika lefelé és felfelé csúszik. Felfelé, az európai politikai testületekbe, európai apparátusi pozíciókba, szakmaiasodik is. Szükségszerűen az arányosan választott testületekbe magyar csak elvétve fog bekerülni, és jó szerephez csak véletlenül fog jutni. De »európai kisfőnökké« azért egy csomó ember válhat (vált néhány ponton máris), és ezek a posztok itthon is felértékelődnek. A politika azonban lefelé is terjeszkedik, és ez a lényegesebb: a nemzeti hálózatokba, vidéki nagyvárosokba, hazai nagyvállalatok magyar részfőnöki pozícióiba. Itt a politikai reprezentációk olcsóbbakká lesznek, a közösségi médiában zajlanak, ahol az embereket jobban lehet ellenőrizni. A demokratikus hatalom új formái is szükségszerűen lejjebb fognak gurulni. A hatalom is a régiókba száll le, ahová egyébként az EU-források is irányulnak. Működhetnek valahol országos ideológiagyártó körök – esetleg bölcsészekből, társadalmi elméleti érdeklődésűekből –, de a politikai hatalom lejjebb kerül.

Harmadszor. A médiaszerkezet is átalakul: a részletesen bemutatott igazi politikai médiahősök már csak azért is kevesebben lesznek, mert nem lesz számukra igazi megjelenési tér. (A pártpolitikai médiatér a maihoz képest összehúzódik.) A politikust nem a rádiós, tévés újságíró menedzseli majd, mint ma, hanem a konfliktusok, események, megoldandó ügyek. S ezek változnak. Különben is, politikum-centrikus hősökből, szerepekből kevesebb lesz. Eközben az ellenzéki médiatulajdonlásnak közelebb kell majd kerülnie a demokrácia közvetlen színtereihez.”