Úgy tesznek, mintha egy belső átalakítás után nyeretlen kétévesek vezetnék a Magyar Külügyi Intézetet
Így hergel a liberális sajtó!
A magyar „pilot projekt” működik.
Üzenjük Brüsszelnek: elég a kritikákból, a magyar „pilot projekt” működik!
A magyar migrációs politika építőkockái
A legtöbb uniós ország és Magyarország is a 2015-ben kezdődött migrációs válsághelyzet bűvkörében él. Ma már nehezen lehet vitatni, hogy a válságra adott válaszok miatt Magyarország a migráció kérdésében az egyik legfontosabb európai „trendszetter” szerepét tölti be – noha természetesen arról megoszlanak a vélemények, hogy ez a szerep pozitív vagy negatív, de azt nap mint nap tapasztaljuk, hogy
Ezt a kitüntetett pozíciót nyilvánvalóan elsősorban a 2015-ös, a kerítés felállításával összefüggésben megtett lépéseknek köszönhetjük.
Ebből a kiindulópontból is következik, hogy meglehetősen keveset beszélünk arról, hogy a válságra adott reakcióként kialakult magyar migrációs politika – a maga teljességében – valójában nem 2015-től, hanem csupán 2017-től él.
Hogy úgy mondjam, a magyar migrációs politikában az utolsó építőkocka csak 2017-ben került a helyére.
A 2015-2017 közötti helyzet
A dolog ugyanis úgy áll, hogy ugyan már 2015. szeptember 15-étől létezik a határon legfolytatandó menekültügyi eljárás (vagyis a tranzitzóna intézménye), de a konstrukció valójában csupán a 2017. március 28-ától hatályba lépett jogszabály-változások óta tekinthető véglegesen működőképesnek.
Az uniós jog által is ismert tranzitzóna-eljárás lényege, hogy a menekültügyi eljárás lefolytatására a tagállamok a határon is sort keríthetnek, különösen nagyszámú kérelmező esetén. A tranzitzóna eljárás uniós felső időkorlátja négy hét, azt követően az országba való belépést engedélyezni kell. Az uniós jogra is tekintettel a 2015-től 2017-ig élő magyar rendszer lényege tehát abban állt, hogy a tranzitzóna-eljárás időtartama négy hétben volt maximálva, s ez alatt az idő alatt a gyakorlatban csupán a kérelem előzetes vizsgálatáról, úgynevezett elfogadhatóságáról tudtak dönteni a magyar hatóságok. Jellemzően oly módon, hogy sok kérelmet Szerbia biztonságos harmadik országnak nyilvánítása miatt elfogadhatatlannak nyilvánították.
Ezzel a gyakorlattal kapcsolatban két probléma is akadt:
Egyrészt az uniós jogszabályokban megjelenő felső korlát miatt négy hét után a tranzitzóna-eljárást nem lehetett folytatni, s a kérelmezőt be kellett engedni az ország belső területein lévő nyílt befogadó állomásokra, miközben ilyenkor legtöbbször még jogorvoslati eljárások voltak folyamatban, s jogerős döntés a kérelmező ügyében nem született.
Másrészt – s ezt utólag be kell vallani – a Szerbiát biztonságos harmadik országgá nyilvánító koncepciónak nagyon nehéz a gyakorlatban érvényt szerezni. A koncepció lényege, hogy az minden elismerést kérő személy tekintetében egy megdönthető jogi vélelmet állít fel, amely azon alapul, hogy számára Szerbia biztonságosnak minősül. A megdönthető vélelem lényege azonban az, hogy vele szemben ellenbizonyításnak van helye. A gyakorlatban pedig a túlterhelt szerb menekültügyi rendszer „megvédése” nem volt egyszerű magyar hatósági feladat. Ezért a vélelem sok esetben nemcsak megdönthető volt, hanem meg is dőlt.
A 2015-2017 közötti eredmények és kihívások
A fenti nehézségek ellenére nem tagadható, hogy 2015. szeptember 15-ét követően (1) a kerítés elterelte Magyarországról a migrációs hullámot, (2) a balkáni határzárakkal és az EU-török megállapodással együtt egy jól értelmezhető üzenetet küldött az indulást fontolgatók felé, s ezzel csökkentette a beáramlást, (3) végül pedig a reguláris migrációs csatornák irányába terelte az embereket.
Ezen túlmenően, a 2015 és 2017 közötti időszakot vizsgálva azt lehet megállapítani, hogy a kerítéssel biztosított határszakaszon a határvédelem jól működött, ugyanakkor a tranzitzóna-eljáráson átjutott menedékkérők legnagyobb része meg sem jelent a számára kijelölt nyílt befogadó állomáson, hanem
Azok pedig, akik megjelentek, néhány napot tartózkodtak csupán ott, majd szintén továbbálltak – ahogy a hatósági nyelv mondja, a „rendelkezésre állási kötelezettséget” megszegve.
Minderre pedig az nem lehet a válaszunk, hogy ez nem a mi problémánk, hiszen az országon belüli másodlagos mozgások már önmagukban is komoly hatósági feladatokat generáltak. Ennél is fontosabb viszont, hogy a nyugat-európai országok számára komoly fejtörést okoztak a folyamatos „átszivárgások”, amelyekkel szemben – az ő szemszögükből gondolkodva – csupán egyetlen hatékony fellépési lehetőség adódik: a schengeni térségen belüli belső határellenőrzés megszigorítása és ideiglenes visszaállítása. Itt nagyon élesen kell fogalmaznunk: egy ilyen határellenőrzési spirálnak a kialakulása, a schengeni övezet megroppanása gazdasági értelemben egy tragédiával érne fel Magyarország számára. Magyarország ugyanis a schengeni rendszer legnagyobb gazdasági haszonélvezője, ahogyan azt az Európai Parlament és a Morgan Stanley elemzése is megállapította.
A 2017 márciusában hatályba lépett utolsó építőkocka
A 2017. március 28-án hatályba lépett jogszabály-módosítás az előbb részletezett hézagokat hivatott kitölteni. Az új rendszer lényege, hogy – a különleges bánásmódot igénylő személyektől eltekintve – mindenki a tranzitzónában tudja benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmét, és minden ilyen kérelmezőnek a kérelem jogerős elbírálásáig – tehát felső időkorlát nélkül – a tranzitzónában kell maradnia.
(Különleges bánásmódot igénylő személy a kísérő nélküli kiskorú, vagy olyan kiszolgáltatott személy – különösen a kiskorú, az idős, a fogyatékkal élő személy, a várandós nő, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülő, valamint a kínzást, nemi erőszakot vagy a pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formáját elszenvedett személy –, akiről helyzetének egyedi értékelését követően megállapítható, hogy sajátos szükségletekkel rendelkezik.)
Mindezt leegyszerűsítve úgy lehet megfogalmazni, hogy az irreguláris módon a magyar határra érkezők közül – a humanitárius szempontból érthető módon pozitívan diszkriminált csoportokat leszámítva –
A módosítás (ismét) óriási nemzetközi felháborodást váltott ki. Több nemzetközi szervezet fogalmazott meg kritikákat és a strasbourgi emberi jogi bíróság már a korábbi – kevésbé szigorú, ugyanakkor kevésbé jól megszervezett – eljárásrendet is a nemzetközi jogot sértőnek nyilvánította (ennek kritikája itt olvasható).
Az Európai Bizottság is több ponton meglehetősen kritikus volt, miközben a függöny mögött a kezdetekkor halványan érzékelhető volt egy olyan vonal is, amely mintha egyfajta „pilot projektként” tekintene erre az új rendszerre. A „pilot projekt”-jelleg miatt nem támadta az új tranzitzóna-eljárást teljes erővel, mert érzékelte, hogy ez egy olyan formabontóan új megközelítés, amelyik továbbgondolásra érdemes, s később talán más országok esetében is működőképesnek bizonyulhat. Azóta úgy állunk, hogy még mindig nem egyértelmű, hogy melyik értelmezés fog felülkerekedni; csupán az látszik, hogy most mintha újra a Magyarország-kritikus megközelítésmód dominálná az Európai Bizottság lépéseit.
Hogyan értékelhetjük mindezt?
Először is, azokat az embereket, akik Magyarországra jönnek, humanitárius értelemben megfelelően kell kezelni. Ők nem tehetnek arról, hogy az embercsempészekből, politikusokból, NGO-kból álló erők megtévesztik, becsapják és kihasználják őket. (Feltéve, de meg nem engedve, hogy valaki ezt másképp gondolja, annak meggyőzésére ehhez annyit tennék hozzá: a magyar álláspont nemzetközi pozícióit is az erősíti, ha jól bánik az érkezőkkel; s az gyengíti, ha olyan hírek kerülnek ki, amelyek szerint rosszul bánik velük.)
Minden aspektusból megnyugtató, hogy a Röszkén és Tompán működő tranzitzónákon tapasztalható viszonyokkal kapcsolatban ugyan többféle legenda kering, de a következő – jogszabályban is megjelenő – feltételek megvalósulását a saját szememmel is láttam nemrég. A tranzitzónákban külön meghatározott rend szerint egészségügyi és szociális szolgálat működik, továbbá a tranzitzónában elhelyezettek számára az életkort és az egészségi állapotot figyelembe véve ugyanazon ellátások biztosítottak, mint a befogadó állomáson, azzal a kivétellel, hogy tisztasági csomagot, illetve étkezést csak természetben kaphatnak az itt elhelyezettek, hozzájárulás formájában nem. A hatóságoknak a nevelési és oktatási feladatokról gondoskodniuk kell, amelynek tárgyi feltételeit is biztosítani kell.
A tranzitzónákban nemre, korra és családi állapotra való tekintettel, a család egységének elvét érdekeit szem előtt tartva a családosok, az egyedülálló nők, a 14 és 18 év közötti kísérő nélküli kiskorúak és az egyedülálló férfiak külön lakrészekben vannak elhelyezve. Ezen lakrészekben számukra a szállás, tisztálkodási lehetőség, úgynevezett tömegtájékoztatási és távközlési eszközökhöz való hozzáférés, vallásgyakorlásra alkalmas helyiség, napi háromszori, 14 év alatti kiskorúak esetén napi ötszöri étkezés – várandós és kisgyermekes anyák és 14 év alatti kiskorúak naponta tejtermék és gyümölcs biztosításával – áll rendelkezésre.
Az elismerést kérők számára ingyenes jogi segítségnyújtás igénybevételére is lehetőség nyílik. Fontos szempont végezetül az is, hogy a hatósági jelenlét miatt a tranzitzónákban nincsenek jelen a más táboroknál megszokott embercsempész és egyéb bűnözői csoportok. Nemzetközi összevetésben is azt lehet mondani, hogy a magyar tranzitzónában tapasztalható körülmények több mint megfelelőek.
Másodszor, ami elsőre talán meghökkentő, s keveset is beszélünk róla, a jogszabály-módosítás hatására a magyarországi elismerési arányok emelkedni kezdtek. Egyrészt nagyobb arányban jelennek meg a határon azok, akik a legtöbb értelmezés szerint nemzetközi védelemre jogosultak, másrészt a hatóságok immár nem alkalmazzák a biztonságos harmadik ország koncepcióját, hanem „érdemben” le tudják folytatni a vizsgálatot, amelynek során a kérelmezők rendelkezésre állása biztosított. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól kapott statisztikák alapján jól látszik, hogy éves szinten az elismerési arány 29 %-ra nőtt, miközben az Eurostat adatokból az látszik, hogy a második negyedévre vonatkoztatva az elismerési arány már 47 % (!). Ugyanez a szám 2015 második negyedévében még 16 %, míg 2016 második negyedévében csak 10 % volt.
Harmadszor, s ezt is jól érthetően artikulálni kell, az elmúlt két és fél év tapasztalataiból látszik, hogy azon elv nélkül, hogy a menedékkérelmező a kérelem elbírálásáig az Európai Unió területére nem léphet be és nem mozoghat szabadon, a mai migrációs válsághelyzetek eredményesen nem kezelhetők. Ezen elv nélkül ugyanis azokat jutalmazzuk, akik az irreguláris csatornákat választják, s azokat hozzuk hátrányos helyzetbe, akik hajlandóak lennének a reguláris csatornákat igénybe venni. Ezzel pedig saját magunk szívjuk Európa és az irreguláris migrációs csatornák irányába az embereket.
Ha viszont komolyan gondoljuk azt az elvet (tudniillik, hogy a döntéseket az Európai Unió területén kívül vagy – szárazföldi határ esetében – Európai Unió határán kell meghozni), akkor azt csak és kizárólag a kérelmezők mozgási szabadságának korlátozásával lehet megtenni. Egészen egyszerűen másképpen nem működik!
Természetesen a magyar tranzitzóna eljárás nem egyenlő a menekültügyi őrizettel, hiszen Szerbia irányába szabadon elhagyható a zóna, s a körülmények sem az őrizettel, hanem a befogadóállomásokon megszokottakkal egyezőek. Az is igaz ugyanakkor, hogy az érintettek mozgási szabadsága automatikusan, egyedi döntés nélkül, csupán a kérelem benyújtása miatt korlátozás alá esik, s ez a korlátozás nem csupán az uniós jog által lehetővé tett négy hetes időszakra, hanem azon túlnyúlva is fennáll. Ebből következően az új magyar rendszerrel kapcsolatos kritikák, harcok, jogi és politikai viták elkerülhetetlenek, egészen egyszerűen kódolva vannak.
Az elmúlt két és fél év tapasztalatai és a „trendszetter” szerep viszont azt mutatják, hogy a vitákat vállalni kell! Az állandósult, magas migrációs nyomás ugyanis nem hagy más utat az Európai Unió számára.
Nincs más út, csak az előre! Mindenkivel fair módon kell bánni, mind az ellátás, mind a nemzetközi védelemre való jogosultság elbírálása tekintetében, de az érintettek mozgási szabadságát a migrációs politika feletti kontroll fenntartása érdekében korlátozni kell.
Klasszikust parafrazálva:
Üzenjük Brüsszelnek, elég a kritikákból, a magyar „pilot projekt” működik!
Felkészül: Olaszország és a többiek...