A Kakas éve

„A nyugatias modernitás létmódja e törekvését mint az emberi szabadság kiteljesedését ünnepli, és egyre erőszakosabb módon igyekszik minden megtenni azért, hogy ennek szervezeti-intézményi megnyilvánulását, amit ő valamilyen rejtélyes okból liberális demokráciának nevez, a szó szoros értelmében tűzzel-vassal egyeduralkodóvá tegye a világon. Egy kicsit úgy van vele, mint valószínűleg Gomulka lengyel pártfőtitkár volt, amikor 1970 karácsonyán kiadta a tűzparancsot, és ennek nyomán Gdanskban csaknem száz ember lelte halálát. A parancsot ugyanis sajátosan perverz logikával úgy indokolta, hogy, mint fogalmazott, a munkásosztály hatalmát mindenkivel szemben megvédjük, ha kell, magával a munkásosztállyal szemben is. Lehet tehát, hogy az emberiség ebbe belepusztul, de világunk urai akkor is meg fogják értetni vele, hogy a liberális demokrácia a létező világok legjobbika, vagy, ahogy Francis Fukuyama fogalmazott 1989-ben, a liberális demokrácia világméretű győzelme egyben a történelem vége is. Hát, világunk mai állapotát szemlélve talán igaza is van (vagy legalább is lesz rövidesen), de nem egészen abban az értelemben, ahogyan ő gondolta. Szóval, ne szépítsük, egyre több jel utal arra, hogy a nyugatias modernitás létpusztító és önfelélő szerveződési forma, és ennek oka éppen abban a legmélyebb természetében rejlik, hogy a »szabadság« számára elsősorban a létezés gátlástalanul »szabad« kifosztását jelenti. Elmocskolja és feléli a külső természet létenergiáit, és ugyanígy lelki, erkölcsi, szellemi hulladéktárolóvá változtatja az ember belső természetét is.

Az előttünk álló év alapvető kihívásait is értelemszerűen ez az alapdilemma adja. Az év történéseit az minősíti majd, hogy az emberiség, illetve annak egyes közösségei, közelebb kerülnek-e a nyugatias modernitás korrekciójához. A liberális demokrácia szemszögéből nézve persze ezek a korrekciós kísérletek mint az emberiséget fenyegető végzetes veszélyek tételeződnek, holott ez a túlélés egyetlen esélye. Az uralkodó beszédmód igyekszik mindenkit megbélyegezni, aki csupán az életveszélyes zsákutcából való kikeveredésre biztatna. Nem nagyon lehet tehát kétségünk afelől, hogy a mindent meghatározó globális nyelvi polgárháború folytatódik majd. És hogy e szimbolikus háború mellett tovább élesednek azok a konfliktusok is, amelyek sajnos nemcsak szimbolikus, hanem a szó legvéresebb értelmében is háborút jelentenek. Pedig semmit sem vágynánk már jobban, mint éppen a békét. Ám a Kakas talán most is a közelgő hajnalt jelzi, és egy év múltán kicsit talán okosabbak leszünk.”