Halálosan idegesített a posztmodern magyar próza, engem nem ver földhöz, hogy mennyire le van nyűgözve 500 oldalon keresztül a saját műveltségétől egy író.
„Gyakran hasonlítanak Hemingwayhez (például az új könyved fülszövegében is). Erről mi a véleményed? Hatott rád különösebben ő, vagy bárki más?
A hemingway-i hatás egyértelmű szerintem. Halálosan idegesített a posztmodern magyar próza, engem nem ver földhöz, hogy mennyire le van nyűgözve 500 oldalon keresztül a saját műveltségétől egy író. Az ebből való kiút szerintem a visszatérés a realista, történetmesélő prózához. Történeteket szeretnék olvasni, nem impotens értelmiségi nyüglődést, a döntésképtelenség taglalását tömött sorokban, és értelmetlen, tucatból egy kelet-európai spleent.
Hemingway Men Without Women könyvét azt hiszem Alexandriában vettem meg egy használtkönyv-árustól angolul. Lenyűgözött és azt gondoltam, hogy így kellene írni, ezzel a pontossággal.
Annak speciel kifejezetten örülök, hogy azt látom, hogy ezzel az igényemmel nem vagyok egyedül a mai Magyarországon. Ha csak a Kalligram istállóját nézzük, akkor itt is akad kapásból négy realista író, létező, komoly problémákkal. A jó hír, hogy egyre inkább tudunk egymásról, például a könyv kéziratát elsőnek a Kerékgyártó Pista, a Márton Laci, a Kötter olvasta. Nekik adok a véleményükre, mint ahogyan a Mészáros Sanyiéra is, aki kiad. Azt gondolom, hogy az utolsó jó posztmodern cuccot Esterházy csinálta, az ő halálával pedig lezárult a korszak, amikor a nyelv az érdekes az elmesélt történet helyett.”