Könnyű Ukrajnát kiszolgáltatni az agresszornak, de helyes-e?

„Néhány gondolat a szankciók miatti veszteségekről. 

Először: nem mindent lehet pénzben mérni. Azok az emberek, akik 2013-ban Ukrajnában kimentek a Majdanra, azért tették ezt, hogy kiharcolják az európai jövőjüket. Ezért a tisztességes jövőért az emberek tovább harcolnak, védve hazájukat és életüket áldozva érte. Elsősorban azért áldozzák életüket, hogy országukban az emberek szabadon élhessenek, hogy lehetőségük legyen önállóan dönteniük államuk jövőjéről. Ezért harcoltak 1956-ban a magyarok is. Ezért meggyőződésem, hogy itt az ukránok törekvését a szabadságra teljesen megértik.

Egyesek akkor, 1956-ban is azt gondolták, hogy a tankokra válaszlépésként politikai megoldást kell találni és Európának nem kell beavatkoznia, vagy a vitában döntőbíróként fellépnie a Szovjetunióval szemben. A következményekre jól emlékszünk.   

Ugyanúgy nem lehet gazdasági mértékkel mérni az értékek fontosságát, amelyekre az Európai Unió épül. Ma jobban mint bármikor arra van szükségünk, hogy bátorságot merítsünk ahhoz, hogy nevén nevezzük a dolgokat, és megkeressük rájuk nem a könnyű, hanem a helyes válaszokat. A könnyű megoldás: lemondani Ukrajna támogatásáról, kiszolgáltatva az országot az agresszornak. De helyes-e ez a megoldás? Megmarad-e Európa ugyanannak az értékközösségének, amelyet ma képvisel, vagy elárulja saját magát? Könnyű feloldani a szankciókat a minszki megállapodások végrehajtásának hiányában is. De helyes ez? Vagy talán jobb lenne az orosz ellenszankciókra válaszul több figyelmet fordítani más piacok megszerzésére, nem elárulva saját értékrendünket?  Azt gondolom, hogy a válasz nyilvánvaló.”

(Ukrajna budapesti nagykövetének írása az Index.hu-n.)