Ez megerősödésünk évada volt

„Ma kihirdették, melyek lesznek a jövő évad bemutatói. Minek alapján dönt arról, hogy mi kerüljön fel a Nemzeti Színház repertoárjára, illetve mi az, amit saját maga szeretne akar megrendezni is?

Én alá kell, hogy rendeljem magam a színház érdekeinek. Az, hogy én csak most először rendezek stúdióban, azért van, mert a nagyszínpadi repertoárt kellett építeni. Meg kellett, hogy szülessen a János vitéz, a Csongor és Tünde, mert ezek azok a darabok, amelyek, amíg én itt vagyok a Nemzetiben, menni fognak. De meg kellett, hogy szülessen az Éden földön is - annak nem én vagyok a rendezője. Van egy ív: van 6-7 olyan nagyszínpadi művünk, ami havonta kétszer-háromszor biztos sikerrel lemehet, ezek mellé jön még 6-7, amelyet egyszer-kétszer, illetve 4-5, amelyet egyszer lehet játszani. Fel kellett építeni ezt a repertoárt, ennek alá kellett, hogy rendelődjek. Ez nem minden esetben esik természetesen rosszul. Boldogan rendezem a Bánk bánt vagy a Csongor és Tündét. Az ember tragédiáját ötödször vagy hatodszor fogom rendezni, de azt is boldogan csinálom, mert tudom, hogy úgy lesz teljes a repertoárunk, hogy mind a három nagy magyar mű, valamint a János vitéz ott lesz az egész középpontjában, ahogy én azt elképzeltem, az én színrevitelemben. Ez lesz az én művészeti vezetésem emblematikus sorozata.

Amikor negyedszer, ötödször, hatodszor rendezi meg a pályáján ugyanazt a darabot, minek alapján alakul ki az aktuális koncepció? A társulatban gondolkodik? Aktuális történések befolyásolják? Vagy az, hogy a saját szemlélete hogyan változott, hogy személy szerint hogyan nem közelített még az adott műhöz?

Ez is, az is. Én, mint rendező, még egyszer mondom, egy kicsit hátrébb lépek ebben a történetben. Lehet, hogy volna kedvem olyan darabokhoz, amelyek a repertoárba, nem úgy fogalmaznék, hogy nem illenének, de nem erősítenék azt olyan szinten, mint egy Bánk bán. De Az ember tragédiájával kapcsolatban, például, olyan érzésem van, mintha folyamatosan rendezném. Egyik elem megy át a másikba, és alakul: minden eddigi rendezésemben volt valami új, és megőriztem valamit a régiekből. A Bánk bánnal más lesz a helyzet, mert eddig nagy terekben csináltam meg, most pedig bemegyek egy stúdióba. Más lesz, mint az eddigiek, de biztos, hogy lesznek megoldások, amelyeket kedvesnek, fontosnak és jól sikerültnek tartok, így esetleg visszalopják magukat a korábbi rendezéseimből. De mindig meghatározó az, hogy ki a társulat, kik játsszák a darabot. Butaság nem alkalmazkodni ilyen szempontból. Egész más lett volna egy Don Quijote, ha nem Reviczky Gábor és Bodrogi Gyula játsszák. Viszont, amióta igazgató vagyok, tizenvalahány éve, a nem általam rendezett előadások sikerének sokkal jobban örülök, mint a sajátomnak. Amikor egy Zsótér-előadásnak sikere van, az nekem nagyon jó, mert olyankor sokkal jobban izgulok, mint a sajátom kapcsán. Volt szép számmal ilyen értelemben is élményem.”