„Nyugat-Európa ideges.
Egyre idegesebb.
Nem érzi magát a globalizáció igazi nyertesének, s ebben igaza van.
Az igazán gazdagok persze köszönik szépen, ők még mindig elég jól érzik magukat, mert ha kell, akkor a vagyonukkal együtt szedik a sátorfájukat, s a legkisebb veszteségeket elszenvedve, egyszerűen odébb állnak. Ha errefelé nem lehetünk kivételezettek, próbáljuk meg másutt, jobb helyek is akadnak ennél az impotens Európánál – efféléket gondolhatnak magukban, illetve ki is mondják mindezt, politikailag egyre hangosabban.
S mit tesz az európai középosztály eközben?
Fél.
Mi több, retteg.
Irigylésre méltó komfortérzete mára nagyon megrendült, s mivel tagjai korántsem olyan mobilak, mint a felső tízezer, ha veszélyben érzik egzisztenciájukat, ők nem húzhatják fel olyan elegánsan a nyúlcipőt. Annyira mégsem gazdagok, hogy anyagi áldozatok nélkül, más helyszínekre mentsék át az elithez képest jóval szerényebb, de a világátlaghoz mérve kiugróan kivételes szociális helyzetüket. S állítólag ez a középosztály hordozza számunkra a mintaszerű Európát, olyan kívánatos modernizációs példát testesítve meg, melyre némely hazai liberális körök mint a »szabadság, egyenlőség, testvériség« ideologikus megvalósulásának követendő példájára szoktak volt pirulás nélkül rámutatni. Jóllehet ez tévedés. manipuláció. Vagy ami még rosszabb: elemzési hiba.”