Propaganda a háború jegyében

„Az itthon maradt lakosság a háborút leginkább a hadigazdálkodásra való átállás árnyoldalain keresztül érzékelte. A termelés visszaesése, a bevezetett jegyrendszer és a sorbanállások az életszínvonal drasztikus romlását tükrözték. A »belföldre« irányuló propaganda célja ezért a háborúból fokozatosan kiábránduló tömegek lelkesedésének »ébren tartása« volt. Olyan tárgyak kaptak propagandisztikus szerepet – tudhattuk meg a tárlatból – amik soha korábban. A propaganda-gépezet néhány tárgy készítését külön állami monopóliummá tette, de rendelkezett bizonyos jelszavak és színek használatáról is. Az ilyen tárgyak „születéséről” azután a sajtó rendre beszámolt, felhívásokban és hirdetésekben buzdítva a megvásárlásukra. Minden ilyen portéka beszerzése hazafias tettnek és a vevő háborús elkötelezettségéről tett tanúbizonyságnak számított. (...)

A propaganda kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a magyar katona harci erényeit felmagasztalja, ezzel szemben az ellenséges hadsereg tagjait gyenge, jellemtelen, gyáva alakként mutassa be. Ezek a végletesen leegyszerűsített, sztereotip ábrázolások a korszakban minden »oldalon« általánosak voltak és szélsőséges esetben valósággal diabolizálták az ellenséges háborús felek tagjait. A háborút »kirobbantó« szerbek, az angolok és az oroszok mellett különösen éles volt a kritika az olaszokkal szemben, akiket a magyar lakosság aljas hitszegőnek és a hármas szövetség  elárulójának tartott. A mielőbbi győzelembe vetett hit fenntartását szolgálta az a technika is, hogy a veszteségekről a sajtó – a háborús cenzorok szigorának köszönhetően – általában tapintatosan hallgatott, vagy a veszteséget minimalizálta, ezzel szemben a győzelmeket mindenkor felnagyított formában, pompás sikerekként jelenítette meg. Az idegen hadifoglyokat bemutató képes tudósítások és a városok közterein az ellenségtől elvett fegyverekből rakott gúlák mind ezt a képet erősítették az olvasókban és a járókelőkben.

A háború mielőbbi győztes befejezését és a lakosság optimista várakozását gyakran ironikus képeslapokkal is kiszolgálták. Ezek olyan jeleneteket mutattak be, amelyekben a háborús ellenfelek – különösen a szerb és az orosz vezetés – többnyire ijedt és ügyefogyott szereplőként jelentek meg, akiket a magyar katona könnyedén agyabugyál el és tanít móresre. Nemegyszer már zsidók is a gúnyos ábrázolások céltábláivá váltak, jól mutatva a háború alatti antiszemita hangok felerősödését. Az ellenség megbélyegzéséhez az új sláger, a »képes mozgó«, vagyis az ekkortájt felfutó mozik segítségét is igénybe vették. A Nagymező utcai Tivoli mozgóképszínházának plakátja például egy-, a hadat üzenő Szerbiáról készült „filmkomédiát” hirdetett, a képen pedig borvirágos orrú, piros papucsos, duhaj szamárháton közlekedő szerb katona volt látható. Egy itt kiállított másik falragasz pedig a népviseletbe öltözött magyar leányt elrabló barbár „muszkákat” ábrázolja. A frontra indulók gyakran a »Megállj, megállj, kutya Szerbia« kezdetű katonadalt énekelték, amely a szerbek ellen indított háború gyors és győzelmes befejezését tükrözte. Kottáját és szövegét szintén láthatjuk.”