Egy vita (1.)

...Nem tudom...De amiben biztos vagyok, az az, hogy Oroszországot fel kellene venni!!! ...Bár nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen tehetetlen-töketlen társaságba volna-e kedve belépni?...:)

Nem véletlen Törökország felvételének elodázása, mivel az legálissá tenné európa megszállását a muszlimok által. Nem véletlen azoknak az országoknak a határozott ellenállása sem, melyek ismerik őket a kényszerű együttélés miatt (Németo., Ausztria).

A kurd nemzeti mozgalmat egypár évtizedig alaposan leszorították, míg a hetvenes évektől kezdődően fel nem tűnt egy marxista gerillacsoport, melyet sokan a világ leghatékonyabb terrorszervezeteként tartottak számon. A Kurd Munkáspárt (PKK) eredetileg nem nacionalista szervezetként indult. Alapítója, Abdullah Öcalan kemény, ugyanakkor érdekes egyéniség. 1948-ban19 – vagy 1949-ben20 – született egy délkelet-törökországi parasztcsalád gyermekeként. 1960-ban kerül az ankarai egyetemre, ahol politológiát tanul, itt lett belőle meggyőződéses maoista. Esete egyébként nem egyedülálló, a hatvanas évek rendkívül zavarosak voltak Törökország belügyeit illetően. Miután az egyetemről felforgató tevékenységéért távoznia kellett, Öcalan megszervezte saját mozgalmát, mely kezdetben maoista volt, mind török, mind kurd aktivistákkal. Célja szocialista forradalom kirobbantása volt, idővel azonban a kurd elem egyre inkább teret nyert benne. 1978. november 7-én alakult meg formálisan az a szervezet, mely Kurd Munkáspárt név alatt vált híres-hírhedtté.21 A PKK vagy KADEK megalakulása óta kemény harcot vív a török állam ellen, a kurd nemzeti jogok érdekében. A háború kemény és brutális, egyik oldal sem kíméli a másikat. Kezdetben a PKK nem örvendett széles körű támogatásnak, sőt mind a mai napig nem sikerült a törökországi kurd lakosság egészét integrálnia. Első központjai Diyarbakir, Sanliurfa és Gaziantep voltak, és nem véletlenül, itt ugyanis a forrongások meglehetősen erős hagyományokra tekintettek vissza, a munkás és paraszt lakosság pedig elég szegény volt ahhoz, hogy a központi kormánnyal szembeni elégedetlenségére biztosan lehessen építeni.22 (Mivel a török központi vezetés, a kormány és a parlament úgy osztja el a költségvetést, hogy a kurdok lakta területek jóval kevesebbet kapnak vissza, mint amennyit az államkasszába juttatnak, és gyakorlatilag szinte teljesen hiányzik az infrastrukturális befektetés, el lehet mondani, hogy a PKK népszerűségének fokozatos növekedése tulajdonképpen a kétbalkezes török belpolitika blowbackje.) A PKK hatékonyságát sokan a perui Sendero Luminosóéhoz hasonlítják. Többek között Michael Radu is rövid párhuzamot von egyrészt a PKK és vezére, Abdullah Öcalan, másrészt Abimael Guzman és a Sendero Luminoso között. Mindkét szervezet tagja a Nemzetközi Forradalmár Mozgalomnak, sőt a PKK 1984 óta alapító tag is; mindkét vezető, Guzman és Öcalan maoista, nagy ambíciókkal, alkalmazott technikáik véresek, legtöbb áldozatuk civil.23 1984 óta lángolt fel igazán a törökellenes harc,24 amely az 1990-es években öltött kimondottan nemzeti radikális jelleget.25 Öcalan az elnyomó szervek, a török rendőrség és katonaság mellett célpontoknak tekinti a kurd nyelvterületen levő iskolákban tanító török nyelvtanárokat is.26 A török statisztikák szerint 1985–1996 között az áldozatok száma mintegy 20 000, a mai napig kb. 30 000, csak 1994-ben több száz katonát és rendőrt, de nagyjából szinte ugyanannyi civilt öltek meg.27 A Kurd Munkáspárt meglehetősen keveset szerepel komoly szakmunkákban, akár igényes kisebbségi, akár terrorizmustörténeti munkákról van szó, annál többet viszont különböző propagandaszövegekben. Különösen két aspektust kell figyelembe vennie annak, aki a PKK helyzetét elemezni kívánja: a Kurd Munkáspárt nemzetközi kapcsolatokban játszott szerepét, valamint a kábítószer-problémát. Öcalan ugyanis nem kívánt elszigetelten harcolni, és emiatt meglehetősen jó kapcsolatokat sikerült kialakítania egyes országok számottevő politikai erőivel. Különös szimpátiával tekintette a kurd nemzeti mozgalmat Törökország két szomszédja és térségbeli riválisa, melyek esetében az egymás elleni történelmi sérelmek amúgy is mind a mai napig mérgezik a viszonyt: az egyik Görögország, a másik Szíria. Háfez al-Asszad, Szíria teljhatalmú vezetője szívesen látja, ha örök ellensége szö-vetségesének szövetségese vérzik és gyengül, ezáltal nagyobb biztonságban érezve saját magát. És ha az örök rivális, Izrael, ennek pedig legfőbb támogatója, az Amerikai Egyesült Államok Törökországgal is stratégiai szövetségben áll, miért is ne lehetne gyengíteni Törökországot? Így tehát a szíriai kormány felkarolta a PKK-t. És így lett a török területeken kívüli legfontosabb PKK-táborok színhelye Szíria és a szíriai ellenőrzés alatt tartott libanoni területek, mint a Bekaa-völgy. Közel két évtizeden át irányította Szíriából mozgalmának harcait Öcalan. Irántól és Iraktól, két olyan országtól, amely a maga rendjén szintén elnyomja a saját kurd kisebbséget, jelentős támogatást kapott. Leszarom a diszkurdokat.

Mondjuk kifejezetten érdekelne minek Németországnak afgán szír, bangladeshi, eritreai menekült, török vendégmunkás meg nem. Mitől jobbak az előbbiek az utóbbinál ? De tényleg...