„Két éve készült el egy döbbenetes német film, amely öt fiatal sorsán keresztül mutatja be a II. világháború emberi drámáit. A Generációk háborújának öt fiatal főszereplője utolsó közösen eltöltött estéjükön fogadalmat tesznek, hogy karácsonyra újra együtt lesznek. Ketten közülük ugyanis - két testvér - a Wehrmacht soraiban elindul a háborúba. S bár sorsuk közben is keresztezi egymást, a háború végére csak hárman maradnak, ők élik túl az eseményeket. A két fivér közül az hal meg, aki meggyőződés nélkül, csak kényszerből harcolt, s életét veszti az egyik lány is, aki pedig - énekesi karrierjéért - bármire képes volt. A három túlélő - köztük az a zsidó fiú, aki merész szökéssel menekül meg a deportálás elől - a film végén megtörten, üres tekintettel találkozik újra. Fiatalok még mindig, de Hitler háborúja tönkretette az életüket: a múltjukat és a jövőjüket is.
Igaz, ez csupán film. Kitalált történet. De nagyon sok hasonló esett meg a valóságban egykor. S nem csak a halottakért, az elpusztított milliókért, hanem ezért is felelniük kell a náci gépezet részeseinek. Göringnek például, aki nem gyilkolt közvetlenül, csak közreműködött abban, hogy a gépezet gond nélkül működhessen. Ezért mondta a lüneburgi per bírája, hogy kötelességük meghozni a megfelelő ítéletet. Még akkor is, ha a halott milliók életét ez már nem adja vissza. Akkor is, ha már nem változtat a túlélők szenvedésein sem. Akkor is, ha hetven éve vége a háborúnak.
A világban és Magyarországon is vannak, akik napjainkban is megkérdőjelezik, volt-e egyáltalán holokauszt. Nekik érdemes felidézni Göring vallomását, amelyben beszámolt arról, mi történt Auschwitzban. Ő ott volt és látta. Részese volt. Nem a filmekből ismeri.
Jól mondta nemrég lapunknak az egyik túlélő: a történteket nem lehet egyszerűen ad acta tenni és rábízni az időre, hogy majd megoldja.”