Veszett ország

„A másik hatalmi játszmában -- ezzel összefüggésben -- egyre nyilvánvalóbban csakis Orbán belső hatalmi pozíciójáról van szó: kormányzás gyakorlatilag nem létezik Magyarországon, csak hatalmi célú aljasság és erőszak -- ennek vagyunk tanúi a civil szervezetekkel és az utcai ellenzékkel szemben, a hivatalos ellenzékkel szemben (és vele) jóval szélesebb -- a megkenést sem nélkülöző -- spektrumban, de elsősorban és mindenekelőtt a magyar társadalommal szemben, amelynek szavazóképes részének relatív többségét a Fidesz semmit sem szégyellve őriz, az meg semmit sem szégyellve tart ki, és találja meg a valóságtól legelrugaszkodottabb indokokat az autokrácia mellett.

Hogyne lenne nehéz Orbánt leváltani, amikor az egész orbáni mű a leváltása ellenében jött létre, él és funkcionál. Orbánt nem lehet leváltani, amíg legelőször is nem születik meg és válik általánossá a felismerés, hogy ebben az országban kormányzás -- amelynek értelemszerűen racionális és átlátható mércéje volna -- nincs, ezért azt el se lehet rontani, amit megelégelve aztán a nép elzavarhatná a kormányzó többséget. Kormányzás helyett átfogó hatalmi harc folyik, amely harcra ráhangolódott az ország, amely az állásfoglalásaink egyedüli tárgya. A rezsim elérte, hogy a barát-ellenség viszonyon túl kiirtódjék minden a politikából, miközben ez a politika gyarmatosítja a társadalmunk életének egyre több szeletét is. Ebben a hatalmi harcban a domináns erő eszközeit az elnyomottak fizetik, ha jobban ágálnak, annál többet, és semmi sem drága a győzelemért. Mivel azonban a végső győzelem sosem jön el, a folyamatos harc iszonyú mértékű pusztítással jár az emberi és anyagi erőforrásainkban, és az országot minden évben legalább hárommal-néggyel veti vissza a fejlődésben.”