„A második világháborút követően kialakult általános nézet szerint a katolikus egyház és a Vatikán legjobb esetben is Hitler kollaboránsai voltak, akik semmit sem tettek a hatalomrajutása, a zsidók elpusztítása ellen, vagy éppen az ellenállás érdekében.
Tulajdonképpen ennek éppen az ellenkezője igaz. A rendelkezésünkre álló adatok inkább azt bizonyítják, ha csak a katolikus vallású német állampolgárokon múlik, Hitler sohasem jut hatalomra. (...)
A katolikusok elsősorban a katolikus pártokra, a Centrum és a Bajor Néppárt (BVP) listájára szavaztak (5.ábra). E két párt 1920 óta közös listán indult. A Weimari köztársaság kezdetétől megfigyelhető, hogy folyamatosan csökkent a pártszövetség támogatottsága mind a katolikus, mind a hithű katolikusok között. Ennek oka abban keresendő, hogy míg a bismarcki Kulturkampf fenyegetése által összekovácsolt német katolikusokat 1920 után már nem zaklatta tovább az állam, azaz megszűnt az "ostromlott vár" egy táborba szorító érzése. 1924-ben a katolikusok 56,1%-a adta voksát a Centrumra, míg a hithű katolikusok 69,3%-a. Utóbbi szavazócsoport folyamatosan megtartotta előnyét az 1933-as utolsó többpárti választásig, bár az olló kissé záródott a két csoport között, 13-ról 8 % különbségre. 1933-ban a hithű katolikusok közül még mindig az abszolút többség szavazott a Centrum/BVP-re (53,2%). A folyamatos csökkenésben az 1932 júliusi választás egy kisebb töréspontot jelentett, amikor a Centrum/BVP-re leadott szavazatok aránya ismét növekedett. (...9