Tuskék nekimentek a lengyel-magyar barátság bázisának
A varsói Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet sorsa hajszálon múlik.
A német megszállók már rendkívül csekély létszámukból adódóan is kezdettől fogva arra kényszerültek, hogy a zsidóellenes intézkedéseket a magyar kormányzattal kooperálva hajtsák végre.
„3. Schmidt Mária szerint a németek minden országban »hasonlóan oldották meg a zsidókérdést«.
Ezzel szemben a holokauszt irodalma egységes abban, hogy ennek ellenkezője történt. Romániából például senkit sem deportáltak megsemmisítőtáborokba, Franciaországból a zsidóknak csak egy kisebb csoportját, ezzel szemben Hollandiából vagy Belgiumból majdnem mindenkit.
A különbségek különösen látványosak, ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes országokban a zsidók hány százaléka élte túl a holokausztot. Nyilván a németek hasonlóan akarták megoldani a zsidókérdést, ez nem vitás, de ezt az akaratukat nem tudták mindenütt száz százalékban érvényre juttatni.
Sokat segítene Schmidt Márián, ha elővenne legalább egy jobb gimnáziumi történelemkönyvet vagy egy lexikont, amelyből megtudhatná az ezzel kapcsolatos adatokat.
4. Schmidt Mária abszurdumnak nevezi azon állításomat, hogy Hitlertől nem lelhető fel a teljes magyar zsidóság megsemmisítését elrendelő parancs.
Hangsúlyoznom kell, nem az a kérdés, hogy Hitler felelős-e, és hogy kimondta-e a zsidóság megsemmisítésének szükségességét általában, hanem az, hogy Magyarország német megszállását ahhoz az elváráshoz is kötötte volna, hogy a teljes magyar zsidóságot mindenáron meg kell semmisíteni.
Ebből arra kell következtetnem, hogy Schmidt azt kívánná bizonyítani, hogy Hitler 1944 tavaszán parancsot adott a magyar zsidók teljes és haláltáborokban történő gyors megsemmisítésére, és nyilván csak a kötelező szerénység tartotta eddig vissza attól, hogy bizonyítékait, amelyek megrengetnék a holokausztkutatás eddigi eredményeit, a nyilvánosság elé tárja.”