Ezeréves álom

„A külügyminiszter azon igyekszik, hogy így vagy úgy megkerülje a lényeget. Ha arról kellene érdemlegeset mondania, hogy az Orbán-kormány milyen Európa-politikát kíván folytatni, akkor a »szakpolitikai profil kialakításának« restanciáját említi – ami enyhén szólva szégyentelen. Minthogy Magyarország egyelőre még az általa elfogadott jogelveknek, sőt, uniós bírósági ítéleteknek sem tesz eleget, viszont természetes járandóságának tekinti az évről-évre bezsebelt tetemes támogatásokat. Ha tehát Európa-politikáról esik szó, a kormánynak legelőbb a kölcsönös kötelezettségteljesítés kultúráját kellene preferálnia.

Navracsics erről egyébként igen érzékenyen tud nyilatkozni, feltéve, hogy másokon kérheti számon. Jean-Claude Juncker uniós bizottsági elnök-jelölését az Európai Parlament részéről azért tekinti ellentétesnek a lisszaboni szerződéssel – miként maga Orbán is –, mert szerinte ezt a döntést az Európai Tanácsnak, vagyis a kormányfők testületének kell meghoznia. Csakhogy ezt senki nem vitatja – ugyanakkor az EP meghatározó frakciói szintén elvárhatják a Tanácstól szavazásuk eredményének szentesítését. Feltéve, hogy a kormányfők számára is fontos az európai képviselők legitimációjának megerősítése. De nyilvánvaló, hogy Orbánnak és Navracsicsnak ez a legkevésbé sem áll szándékában – hiszen a strasbourgi plénumon szokták rajtuk számon kérni a magyarországi demokrácia deficitjét. (...)

Navracsics eredeti értelmezése szerint Orbán »az egyik legaktívabb vitatkozó« az unió kormányfői között, és ezért »kissé viccesen« megállapítja, hogy sikerült elérnünk az ezeréves álmot: Európában végre mindenki odafigyel, ha egy magyar politikus megszólal.