Kolozsvári diákdiktatúra, tróger Pannonius

2014. május 08. 15:27

Az erdélyi lét küzdelmesebb és duhajabb, hihi, lehet, nincs időnk annyit gondolkodni a metafizikán, ellenben többet mulatunk, és ugratjuk egymást, meg szenvedélyesebbek, érzelmesebbek vagyunk.

2014. május 08. 15:27

Szilágyi István mondta egy irodalmi esten, hogy Kolozsváron érdemes pályakezdő költőként megmérettetni, hiszen itt sosincs legnagyobb költő, ahhoz túl sok a tehetséges alkotó. Hogyan látod ezt az Erdélyi Híradó Kiadó könyveinek gondozójaként, és hogy volt ez költői indulásod idején, amikor a transzközép is megalakult?


Egyetértek. Kolozsvár ideális hely a diákságnak és a művészeknek. Kevés ilyen város van a világon, ahol diákdiktatúra működik, ahol az egy négyzetméterre eső diákok és művészek száma ily magas. Jó egy ilyen városban élni, mert műhelyben vagy, folyamatosan impulzusok érnek, hiszen értelmes, fiatal vagy örökifjú elmékkel vagy körülvéve. A heroikus idő a ’90-es években, a mi időnkben volt, az tény − a rendszerváltás utáni szabadság és cenzúrázatlanság eufóriája, a paradigmaváltás lehetősége. De ma is jó, minden ifjú titán szereti itt. Az egy dolog, hogy Budapest az irodalmi főváros is, de Kolozsvár töményebb, duhajabb, forróbb és lazább, és mint ilyen melegágya a művészetnek. (...)

Ha módodban állna, milyen klasszikus és kortárs költőket, írókat javasolnál az irodalomórákra, és kik volnának azok, akiket biztosan nem tanítanál?

Ha módomban állna, az oskolai irodalomoktatást arra hegyezném ki, hogy az irodalmat megkedveltessem a diákokkal. Ezért föláldoznék nagy írókat és nagy műveket is − mert például hol érdekel (és hol érti?) egy átlag középoskolást József Attila filozofikus lírája. Nem az Eszméletet vagy A Dunánált tanítanám nekik, hanem inkább a Mindig jótanácsot sziszegnek kezdetű verset, a Szabad ötletek jegyzékét. A humorra, erotikára, lázadásra fektetném a hangsúlyt − hiszen ebben a korban az érdekli őket, nem pedig a kánon. Az irodalom (mind a klasszikus, mind akár a »legkortársabb«) ilyen szempontból legizgalmasabb műveit vinném be nekik. És ha ezektől kedvet kapnának, aztán maguktól eljutnának a mély- vagy magas rétegekig, mikor odaérnek. Garantáltan hatékonyabb lenne, mint lenyomni a torkukon az egész magyar irodalomtörténetet, ráadásul tudálékosan. Majdnem mindenkit tanítanék Janus Pannoniustól az elsőkötetes magyar poétákig. Hogy kiket nem? Az is hosszú lista lenne, de így kapásból két nagyságot ejtenék: Németh Lászlót és Illyés Gyulát sosem tudtam megszeretni. (...)

»Nem a szakmának írok, hanem a közönségnek, én nem annak örülök, ha írnak rólam egy újabb tanulmányt, melyben csak a kötőszavak vannak magyarul, hanem annak, ha a közönség könnyesre röhögi magát az estjeimen, vagy borzong a szövegeim érzelmes erejétől« – mondtad korábban. Ugyanakkor azt is több helyen olvastam, hogy a kortárs magyar irodalomról is így vélekedsz. Szerinted azért nem olvasnak kortárs irodalmat a fiatalok, mert az inkább a szakmának szól, túl sok benne a gondolatiság, humortalan, más szóval unalmas. Én viszont úgy látom, hogy Erdélyben nincs ezzel gond. Mivel magyaráznád, hogy itt több a humort, olvasmányosságot előnyben részesítő alkotó?

Az erdélyi lét küzdelmesebb és duhajabb, hihi, lehet, nincs időnk annyit gondolkodni a metafizikán, ellenben többet mulatunk, és ugratjuk egymást, meg szenvedélyesebbek, érzelmesebbek vagyunk. Közelebb vagyunk az olvasóinkhoz, mert ők is itt duhajkodnak, körülöttünk. No meg a rendszerváltás utáni új generációként szembe mentünk az akkor elharapózó, túlelméletezett irodalomtudományi irányzatokkal, és a popularitást, az olvasmányosságot hirdettük, és az utánunk jövőkre is hatottunk ezzel. Az irodalom nem rétegművészet kéne legyen. Nagy klasszikusaink remekül ötvözték a gondolatiságot a szórakoztatással, mi inkább tőlük tanulunk, nem pedig azon filozófusoktól, akik történetesen versben írtak-írnak.

Az első slam poetry esten a Bulgakovban te is fölléptél. Miért volt izgalmas számodra ez a műfaj, s elképzelhető-e, hogy közeljövőben látunk majd slammelni?

A slam poetry vagány dolog. Kiállsz, van néhány perced, és egy kegyetlenül őszinte, ifjú közönséged, akiből vagy reakciót váltasz ki, vagy elbuksz. Hamar kiderül, hogy van-e esélyed − a hagyományos irodalomban nem ilyen gyors és agresszív a visszajelzés. A slam ékes példája annak, hogy az ifjúságnak van igénye az irodalomra, csak meg kell tudni szólítani őket. A slam egyúttal tehetségkutatás is, már több slammer verset is ír, párhuzamosan műveli a két műfajt. Az új erdélyi költőgeneráció a slammerek köréből fog kikerülni és ez jó, mert már pályájuk elején megtanulják azt, hogy szürke dolgokat nem érdemes produkálni. Hogy fogok-e slammelni? Ez is a folyamatos időkrízisem kérdése, szerintem igen, forgatom a fejemben, annyi, hogy versenyen kívül, csak úgy bonus track-ként.”
 
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2014. május 08. 21:11
Te vagy az a zseni? Hihihi!
ottapont
2014. május 08. 20:48
"Ezért föláldoznék nagy írókat és nagy műveket is − mert például hol érdekel (és hol érti?) egy átlag középoskolást József Attila filozofikus lírája." Hiba az ifjúságot lebecsülni! "Hogy kiket nem? Az is hosszú lista lenne, de így kapásból két nagyságot ejtenék: Németh Lászlót és Illyés Gyulát sosem tudtam megszeretni. (...)" Én ugyanígy vagyok Orbán János Dénessel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!