Magamfajta

„Ma óvatos mindenki, aki prognózisok megfogalmazására adja fejét. Ilyen környezetben a határozottság, az önbizalom, fiaskók esetén a nemzeti büszkeségre való hivatkozás, a valósággal szembeni kreativitás csodát tehet. Vagy omlásveszélyt. Mindkét benyomás erős ma a társadalomban. Nyilvánvaló, hogy az egyik a magunk, a másik a maguk fajtánál. Amikor az ember megpróbál ragaszkodni ahhoz, hogy magafajta legyen, nem veszítheti szem elől a polgár szó Fidesz-beli trónfosztását. Orbán első kormányzásának kulcsszava volt a polgár, az a réteg, amelynek egyszerre kellett volna konzervatívnak és korszerűnek, autonómnak és demokratának, hazafinak és tágabb horizonttal bírónak lennie. Most inkább egy régebbi korokból előhívott keresztény középosztály sablonja van előtte, amelyiket az ötvenes évek megfosztottak múltjától és vagyonától, a hetvenes évek konszolidálódó kispolgárrá tettek – Csipkerózsika-álmukból feléledve egyszerre keresnek ők Horthy- és Kádár-korszakbeli kapaszkodókat.

Sorsukat jobbára alkalmazkodással irányították, nagyon is díjazták az állam szolgáltatásait, az »élni és élni hagyni« korlátok közé szorított szabályrendszerét. A rendszerváltozással elvesztették biztonságérzetüket, életüket sokkal földhözragadtabb dolgok befolyásolják, mint a szabad verseny, vagy hasonló piaci fogalmak. Az állami szerepvállalás növelésével úgy érzik, saját felelősségük csökkenthető, különben sincs miből öngondoskodniuk. Nosztalgiáik szabadon kószálnak régmúlt és múlt között, aminek pont megfelel az antikommunizmus – önfelmentő történelmi regékkel, némi autokrata, rendpárti beütéssel. Fokról fokra vesztették el a demokráciába és a parlamentarizmusba vetett hitüket, könnyen felülnek minden demagógiának, türelmetlenek, vevők mások kiközösítésére, leegyszerűsített axiómákra.

Akikre a mostani kormány támaszkodik, messze nem az a polgárság, amelyre a Fidesz 1998 táján gondolt. Orbán azóta számos okot megnevezett e tábor kiábrándultságára, és jobblét helyett példát statuált kedvükre úgy, ahogy ezt eddig senki nem tette. A hívőknek a hadüzenetek és a sarcok lajstroma elégtételt jelentett még akkor is, ha közvetve megfizetik az árát. A szekértáborok szektákká merevedtek. Tárgyilagosság diszkvalifi kálva, közép nincs, ne tetszelegj függetlenségeddel, mert hamar kilöknek belőle. Nincs elég magafajta, amiből kisarjadhatna egy társadalmi párbeszédben gondolkodó, eleven közösség. Nemzetinek elfogadott magunk fajta. Kezdhetjük elölről.”